A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1963 (Szombathely, 1964)
1 A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 102/1963. szám. Sacra nostra liturgia. Tisztelendő Testvérek! Amikor az új esztendőben első körlevelemet küldöm Hozzátok, egészen természetesnek tartom, hogy arról írjak Nektek, amivel az egyetemes II. vatikáni zsinat munkája megkezdődött és amelynek folytatását az egész világegyházban a püspökök és egyházmegyéjük végezni kötelesek. Bizonyára szokatlanul tűnik fel, hogy a „Mi Szent Liturgiánk” címet adtam ezeknek a főpásztori soroknak. Ennek megvan a maga elégséges oka. A legfőbb oka az, hogy Szentséges Atyánk, XXIII. János pápa december 8-i beszédében külön kihangsúlyozta, hogy nem indokolatlanul kívánta először a liturgiának megbeszélését a zsinattól. „Neque fortuito coeptum est ab expendendo schemate de sacra Liturgia, utpote quae ageret de rationibus, quae inter hominem ac Deum intercedunt. Sunt enim hae summi momenti rationes, quae in solido fundamento Revelationis et Magisterii apostoliéi innitantur oportet, ut opus impendatur in bonum animorum amplissima illa cum iudicandi ratione, quae non sapiat nimiam illam levitatem et festinationem, saepe propriam rationum inter solos homines”, mondotta Szentséges Atyánk december 8-án. Ez a Szentséges Atya által megindokolt és megjelölt cél vezet engem is akkor, amikor a mi Szent Liturgiánkról, a Collectio Rituumról akarok egykét szót szólni Hozzátok. Amikor a zsinati szentmisék alkalmával akár keleti szertartású, akár pedig évezredes privilégium alapján külön szertartással rendelkező latin testvéreink mutatták be a szentmisét (1962. november 4-én, a pápa koronázási évfordulóján a milánói ambrosianus ritus szerint volt a szentmise), mindenkor éreztem valamit abból, hogy ezt a szertartást ők mennyire magukénak tartják és vallják. A mi szent liturgiánk! És tették ezt nemcsak azzal az emberies ragaszkodással, amellyel helyi dolgainkat szeretjük, hanem azzal a szent hittel, hogy Krisztus művében megtestesült üdvösség a liturgiában jut el életadó erővé a hívekhez. Amikor ezeket előre bocsátom, teszem ezt azzal a kívánsággal, hogy a mi Collectió Rituumunk legyen mindnyájunknak közösen szeretett szent liturgiánk. Szeressük, ragaszkodjunk hozzá és neveljük híveinket a megértésére is és a megszerelésére is. Nem tagadom, hogy nehézségek nem merültek volna fel. Ezeknek egyik mélyebb forrása az, hogy híveink nem olvassák a szentírá9t, még az újszövetségi szentírást sem és ezért hangzik nekik most szokatlanul a liturgia magyar nyelvű szövege. Az idősebbek megszokásból ragaszkodnak a régihez, viszont — eddigi értesülésem szerint — a templomba járó és liturgia iránt érdeklődést mutató fiatalabb nemzedék örömmel veszi tudomásul, hogy a liturgiát érthetik. A temetési szertartással kapcsolatban merülnek fel az idősebbek részéről észrevételek és kifogások. Mindezeket természetesen mind türelmesen meghallgatjuk. De egy ideig semmi változtatást nem eszközlünk a Collectio Rituumunk szertartásain. Az Ordo Hebdomadae Sanctae Instauratus is pár évi előzetes tapasztalatok figyelembe vétele után lett az 1935. évi végleges formába öntve. Sőt azután is volt egy-két kisebb változtatás: De az 1955-ben kiadott Ordo Instauratus lényegében megmaradt. Nekünk is az a kötelességünk, hogy az első évek tapasztalatait mérlegre tegyük. Azt kell eldönteni, hogy mennyiben szolgálnának ezek a tapasztalatok nyomán felmerült kisebb változtatások a szent liturgia céljának. „Opus salutis a Deo praenuntiatum, in Christo ejusque opere impletur, in Ecclesia perseveret et in ejus Liturgia perficitur”. Ez a cél. Ennek megvalósításához szükséges annak hívő tudatában élni, hogy a keresztség által mindnyájan Krisztus titokzatos testének eleven tagjai vagyunk. Élni kell Krisztussal az ö életét. Krisztus minden liturgikus ténykedésnél jelen van. Jelen van a szentmisében valóságban és lényegileg, jelen van kegyelmi erejével a szentségekben, jelen van az igéiben és jelen van az imádkozó Egyház minden könyörgésében és zsoltárában. Ezekkel az alapvető gondolatokkal mélyedjünk el mi — Tisztelendő Testvérek — a Collectio Rituum minden szertartásában. Mi is érezni fogjuk akkor azt, amit az emmauszi tanítványok éreztek Jézussal való beszélgetés folyamán: „Nonne cor nostrum ardens erat is nobis dum loqueretur in via et aperiret Scripturas?” (Lc. 24. 32.) Cor nostrum ardenst adjuk híveinknek. Gyakran kapcsoljuk be igehirdetésünk keretébe a Collectio 1 I
