A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1963 (Szombathely, 1964)

lesz, politikus lesz... Nem! A pápa pásztor lesz!

Az „átmeneti” pápa ezzel, hogy pásztor lett, a szó evangéliumi értelmében a pápák történelmében és az Egyház életében olyan változást hozott, amelyre a történelem folyamán egyhamar nem emlékezünk. Ez a pásztori jelleg, küldetés jellemezte egész pápaságát. Amit Szent X. Pius csak a vatikáni kér-/ tekben összejött zarándokoknak tudott az első években megtenni, hogy prédikált nekik, azt XXIII. János pápa a Citta dei Vaticano falain kívül, mint Róma püspöke, minden vasárnap megtette.

Az egész egyházhoz intézett enciklikáiban is pásztor volt és amikor a világ minden jó akaratú,, békeszerető népéhez Pacem in Terris enciklikáj ával fordult, a pásztor szerető, gondoskodó, életért aggódó szívével akarja egyengetni az egész emberiség testvéries egységét.

De amikor mindezeket, mint mozaikokat — mert hiszen átfogó és teljes képet adni nem tudok - Tisztelendő Testvéreim elé állítom, akkor soha el nem múló hálával kell megemlékeznem azokról a kegyelmi ajándékokról, amelyeket az Egyetemes II. Vatikáni Zsinaton való részvételem alkalmával a két pápai kihallgatás alkalmával szereztem. Az első kihallgatásunk október 9-én volt. Október 6-án érkeztünk és még időnk sem volt ahhoz, hogy kihallgatást kérhessünk. S október 8-án, este megkaptuk az „urgentissimo” meghívót a kihallgatásra. Itt is az evangéliumi pásztor szeretetével várt és fogadott bennünket. A régi protocoll előírások helyett dolgozó szobájának küszöbén állt, lehajolt hozzánk, megölel és odavezet széke köré, ahol a legközvetlenebb atyai jósággal mondja el a zsinat összehívásának történetét és érdeklődik a mi életünk és dolgaink iránt. A kihallgatás 40 percig tartott. Meg kell erről emlékeznem, mert hiszen a Csanádi püspök és egri apostoli adminisztrátor urakkal együtt, hárman voltunk ennek a csodálatos kegyelmi hatású, de egyben történelmi jelentőségű kihallgatásnak boldog résztvevői. Itt megéreztem Szentséges Atyánknak eleven hitét. Nem tudom másképp jellemezni, mint így: természetesen volt természetfeletti minden szava, mosolya, gesztusa. A jó Isten rendkívüli kegyelme ez. Meg kellett éreznem a nagy hitét és Isten-bizalmát, amellyel a zsinat összehívásának a gondolatát kizárólag a Szentlélek Úristennek tulajdonította és teljesen ráhagyatkozott a Szentlélek vezetésére. Ez évben mondotta a bíborosoknak, hogy ő azért olyan derűs mindig, mert Szent József példájára teljesen ráhagyatkozik az isteni Gondviselésre.

A másik vonás, amellyel ő tényleg átmenetet kezdett egy evangéliumi irányú korra, az a páratlan hitből fakadó becsülése az apostolutód társaival szentben. Jellemző,

hogy a zsinat megnyitásán és befejezésén kívül a zsinati kongregációs gyűléseken személyesen sohasem vett részt, annak lefolyását a saját szobájában felállított készüléknél hallgatta és csak akkor nyúlt bele, amikor a kinyilatkoztatás forrásairól szóló schéma tárgyalásánál a különböző felfogások holtpontra juttatták a zsinat menetét.

November 25-én, 82. születésnapján ismét kihallgatáson volt nála a 3 magyar zsinati atya. A csanádi püspök születésnapi jókívánságára mosolyogva felelte, hogy a jó Istenre bízza az életét: be tudja-e fejezni a zsinatot? Aznap igen megerőltetett munkája volt, pedig már akkor a betegség erősen jelentkezett nála. És csodálatos volt az a türelem, a jó Isten akaratára hagyatkozás és a kötelességének hűséges teljesítése.- Akkor már aggódva emlegették a rák gyanúját. És utána, amikor magához tért, kímélet nélkül járta Róma külvárosait és hirdette Krisztus igéjét.

Egy magyar író mondja: „Az igehirdető meghal, de az Ige megmarad.” Szentséges Atyánk az Úr Jézusnál van. Ezt én bizalommal hiszem. Annyira evangéliumi volt az élete, hogy merem hinni. Súlyos betegségében is hősiesen ajánlotta fel életét és szenvedését az Egyházért, a zsinatért és a népek békéjéért. És egészen Krisztusé akart lenni a keresztáldozattal egyesülve, amikor öntudatában fájdalomcsillapítókat nem akart igénybe venni, de Kempis Krisztus követését olvastatta magának. Az igehirdető meghal, de az Ige megmarad. Nem látjuk most már jóságos mosolyát, nem halljuk atyai szavát, nem látjuk áldásra emelni kezét, amellyel úgy akarta lelkűnkbe önteni az isteni kegyelmet. Róma plébániai templomaiban a püspökatya szava elhalt. De itt maradt ezernyi ezer emléke, amely kegyelmi harmateseppként száll az egész emberiség szívére és életére. Itthagyta a megkezdett munkát, az Egyetemes

II. Vatikáni Zsinatot, amelynek folytatását az Ö szellemében reméljük. Itthagyta evangéliumi egyéniségét, pásztori közvetlenségét, atyai jóságát, itthagyta végrendeletképpen a római egyházmegyei zsinaton elmondott beszédeit, amelynek egyike: Sacrul Sacerdotum

munus: vitae sanctitas__itthagyta pásztori

munkájának buzgóságot ébresztő példáját, itthagyta az igazságnak, igazságosságnak, szeretetnek és szabadságnak a tanítását, a Mater et Magistra-ban és a Pacem in Terris enciklikákban, hogy mi ezeknek a drága örökségeknek hűséges sáfárjai legyünk .. ., hogy Szentatyánk célkitűzéseinek és törekvéseinek energiáit tovább vigyük és elérkezzünk a Krisztusban való újjászületéshez, a nemesebb és lelkibb, és emberibb, a földön a békés élet megteremtéséhez.

Atyai mosolya ragyogjon felettünk és a szentek közösségének hitében vele egyek maradunk mindörökké... és követjük.

— 16 —