A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1950. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1951)
■. — .. ’if IvlirrüuíCT (-zen isteni igazságnak érzését és hirdetését ne Ur .\rrsctns' a Szentlélek áltál vezetett ügyfiázra bízta, zért a kittét o-inek cég v gy kelek«, hogy isteni kinyilatkcztatésból vett igazságot az Egyház, mint ilyent . tanítsa és hirdesse. Ezért mi akkor,, amikor az Egyház t anítását, vesszük, - kór mindig magának az Istennek a kinyilatkoztat •£- át vesztő oz ■ : -kötelesek azokat, a hittét.di igazságokat-isteni hittel v- ily i. ■’■’ill. Mitr>jeIontrtehát j-. len esetten 3'züz Mária magái scite; letett hit tét élt? Annyit f hogy- az isteni kinyilatkoztatás b m tenne ь m. és lgmindig ЬоПйе is* volt, hogy á'boldogságos Szűz Máriát az.Iste-n életének befejezése után n. in hagyta a •hálálnak és pusztulásnak mart elékául, Mária. nem várta meg a testében való fai támadását, mint a többi emb w, a világ végéi, hanem Mária testét leikével, együtt a-földi élet után dicsé ség sen *a z ég a. -m hite. Tehát ez a tanítás, m«rt kittét«! benne.van az isteni kinyilatkoztatásb m; Eddig nem szerepelt mint hittét-.1, han m szerepelt kezdettől fogva a katolikus egyháznak a tanítása és hit«. Eddig is igy hitte^ igy tiszteltef ünnepeit igy ülte meg, d az egyház ezt. a tételt nem foglalta dogmába, hs most, amikor az. ünnepélyes kihirdetés pi gtörtént, rnin.-.k al apján-mondta ki az Egyház a hittételt? Gyönyörűen foglalj a épén ezt össze az a páp°i bulla,amit november 1-én kihirdetett'. Megállapítja a Szeritatya, .hogy a mostani egyház.пакт legáldott abb hite, úgy egész, világ püspökeinek, mint az apostolok utódáéinak tanításában, mint a hivők vallomásában, hegy íz-Isten a Szüzanyát megdicsőült..-п az égbe emdte és megmutatja a Szentatya, .-hogy az Egyház nőst mi tagja ezt a hitüket a 2000 éves egyháznak mindig is ilyen t mitásából tr.éritette • Az Egyház -.„zt úgy-tanításában, mint gyakorlatában, ünnepeiben kezdettől fogva igy tanította. Amit pedig igy tanit az Egyház, az a Szentléleknek а müve és ez a tanítás úgy az írott, mint hagyományozott isteni kinyilatkoztat tásban benn foglaltatik. Nem a hitté.teln^k a tanítása uj, hanem uj ennek a 2 évezerodes tanításnak és hitvallomáanak a hittétolbe foglalása, E-s minek alapjait foglalta most, az Egyház hit tételbe a tanítást? A legszorgosabb tanulmányoz'ás tárgyává tétette az egyháznak alapításától к ;zdv- atanitását, amint ez az*idők folyamán az -intézményekben,, ünnepekben.,, imádságokban, szeotbeszédekben, az egyház atyák és ..gyhaztanitók tanit ásáb au.-megnyi Ivánul t. Mi szánt ezek a vallomások -és tanítások mindig kimondottan vagy benne foglal San az .■ Írott vagy hagyományozott kinyilatkoztatásra hivatkoztak, Szóval az Egyház kittétől nélkül is igy vallrttta eddig az 'isteni kinyilatkozt -tás forrásaiból nüritott hitét. Hogy miért foglalt^ «zt a tanítást és hi tv állomást ér«.most hittétölbo? ez elsősorban a Szent le leiknek r az Egyház vezetésében megnyilvánuló hatása, úgy ahogyan az Üdvözítő -ezt megígérte, hogy azért küldő el а SzJntlolket, hegy•ez tanítson az idők végéig és az apostoloknak és utódaik, nak eszébe juttassa mindazt, amir 0 nevelte Őket. E-o ezenkívül, dort, az Egyház a földön élő, történ ;l«mb.-n küzdő embereknek nagy társasága, azért az i- Aők folyamán felmerülő és hitünket érintő kérdések különösebb megvilágositást kérnek, vagy a hiv.ek szive az isteni titkokkal és kegyelmekkel szemben különösebb kötelezettséget érüz. Erre hivatkozik a kihirdető bulla /Munificentissimus Imus/ .bevezetésében, hoyg az isteni Gondviselésnek terve beleseségben és szere tétben nyilvánul és a legnagyobb sz..»nv lésekbe és úgy szövi b- 1- terveit, hogy ezekkel vigasztaljon és .az Istent szeretőknek mindent a. javára fordítson. így épjn e kor hitetlensége, az örök otthonnak és ötök életnek tagadása, ez a nagy anyátl-anság«váltotta ki a Ilikékből zt a gy rmeki honvágyat és árvaságunkbanamikor c.suk a sir->lomvölgy rögös útját és Évának örökségét- éreztük, &ogy 'szemünk t magasabbra emeljük és a - mennyéi Királynőben, a rc (,-^g dicsőített Isten anyában vigaszunkat és az igazi boldogságnak zálogai: meritsük. Ha igy tekintjük november l-én«k nagy eseményét., akkor szivünk valóban örömmel és bizalommal t.lik el és megértjük sőt magunkénak valljuk és ér«zzük a hittétolt kimondó Ezentatyánkk a szavát:“A századok halhatatlan^ bűn és halál fölött győzelmes Királyának tiszteletére, felség s Anyja dicsőségének gyarapítására és az egész egyház örömére és ujjongására,.... hirdetjük m«g, nyilvánítjuk ki és Istenitől kinyilatkoztatott ’hittételПек jel etjük ki." Ezekben a napokban azért kívánunk mély bbon bele tekinteni ezekbe ■* *» .. * / •