A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1950. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1951)
szükséges. A szentévet abban a’reményben hirdettük meg, hogy az evangéliumi parancsok szellemében mindenek erkölcsei ujjászülesse - nek; kivánva kivánjuk hát, hogy mindenekelőtt a hivő nép vezetői -vessék magukat nagy igyekezettel az erénymagaslatok meghóditására, amelyeknek birtokában aztán a Krisztustól- reájuk bizott nyájat is 1élekb en mégujithat ják. 6 . . Megjegyezzük mindjárt elöljáróban, hogy a papság alaposabb lelki elmélyülését nemcsak a keresztény társadalom mai válságos állapota követeli meg; a papok már Istentől kapott hivatásuk belső természeténél fogva is eleve' kötelezve vannak arra, hogy az életszántségre állandóan, teljes erejükkel és minden körülmények között törekedjenek. 7• A papi hivatás' nagy kegyelme MIKÉNT elődeink közül főképpen X. Pius /Exhortatio: ’’Haerent animo”; Acta Pii X, vol. ‘IVt ’237/ ás XI. Pius'/"Ad catholici sacerdotii" c. körlevélben; ..A.A.S: XXVIII,,1936, 5 sk/. tanították . és "Mystici' Corporis" /1943/ valamint "Mediator Dei" /1947/ ^kezdetű apostoli körleveleinkben Magunk is hangoztattuk: a papság az Isteni Megváltónak igen nagy kegyelme. Krisztus Urunk úgy akarta, hogy az emberiség megváltásának müve, mélyet 6 maga vitt végbe a keresztfán, állandósuljon a világ végezetéig, épen ezért'saját egyetlen és örök papi hatalmát továbbadta az ő Egyházának. Ilyenformán a pap mintegy /’alter Christus" ; eltörölhetetlen jegyet hordoz a lelkén, amely őt a Megváltó élő képmásává teszi. Jézus Krisz tust képviseli, aki maga jelentette ki: "Amint engem küldött az Atya, én is úgy küldelek. titeket" /Jn 20,21/, és: "aki titeket hallgat, engem hallgat"./Lk 10,16/. Isten.az, aki elhivta őt erre a^fölséges szolgálatra: "emberekért rendeltetik az Isten előtt való ügyeikre,. hogyhajándékokat és^áldozatokat mutasson be a bűnökért" /Zsid 5,1// Őhozzá'kell tehát folyamodnia mindenkinek, aki az Isteni Megváltó életében részesedni kivan és erő, vigasztalás,lelki táplálék után vágyakozik. Tőle kell'kérniük az alkalmas orvosságot mindázolmak, akik erkölcseik romjain az üdvösség felé tájékozódnak. Valóban,- az Egyház papjai mindezek alapján teljes joggal elmondhatják magukról a Nemzetek Apostolának szavait: "Istennek. vagyunk munkatársai" /1 Kor 3*9/-8 A helytállás sisükségessége EZ a magas méltóság minden paptól megköveteli, hogy fölötte .súlyos hivatásának teljesítésében rendületlen hűséggel' állja meg helyét.-A pap hivatása pedig ez: előmozditani Isten dicsőségét a földön és ápolni, növelni Krisztus titokzatos testét. Szükséges tehát, hogy^az életszentség fényében messze tündököljön és altala ’’Krisztus jó illata" /2 Kor 2,15/’ áradjon szét mindenüvé a világon. . ' 9. , - A pap legfőbb kötelességei_ KEDVES Fiaink! - még aznap, amikor a papi méltóságra emelkedtetek, a szentelő püspök ünnepélyesen, Istei nevében ezekkel a szavakkal foglalta Össze legfőbb kötelességeiteket: "Ismerjétek fel azt, amit tesztek; utánozzátok magatokon azt, amivel foglal - koztok; ha az,. amit-bemutattok, az Ur halálának misztériuma, - le-' gyen gondotok arra, hogy a ti tagjaitok^is meghaljanak a vétkek es bűnös, hajlamok számara. Legyen tanitástok lelki orvossága Is- 2 -