A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1950. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1951)
16 — csak a következő 1926. évben terjesztették ki, de akkor is csak kétszer lehetett megnyerni a jubileumi búcsút. Már fél évvel a szentkapuk megnyitása előtt Szentséges Atyánk „Iám Promulgato Maximo“ encyklikájában a jubileumi búcsút magában a szentévben is oly mértékben terjeszti ki a világra, hogy ebben az atyai gondoskodásában is meg kell éreznünk a mostani jubileumi búcsú rendkívüli jelentőségét, hivatását és reménységét. Nemcsak a pápai clausurás szerzetesek, betegek, foglyok nyerhetik el, hanem mindazok, akik bármilyen ok következtében nem tudnak eljutni Rómába, Ebben a kegyelemteljes bőkezűségben meg kell látnunk, hogy a mostani jubileumi szent esztendőtől Krisztus és földi Helytartója milyen nagy kegyelmi eredményeket vár. A nagy célkitűzéshez nagy erőforrások kellenek. S ebben az említett constitutiojában ugyancsak megismétli az első alkalommal adott engedélyét ,,quam quidem indulgentiam toties intra Anni Sancti decursum lucrari possunt, quoties iniuncta opera iteraverint“.” II. Krisztus földi helytartójának főpásztori útmutatása nyomán a következő lekipásztori feladatok teljesítését várja tőlünk a jubileumi szentév: 1. Az igehirdetés. „Praedicate Evangelium omni creaturae". (Me. 1610), Ez a krisztusi parancs soha ilyen közel nem jött a lelkűnkhöz, mint a jubileumi szentévben. Mit kell prédikálnunk? a) Amit Krisztus tett nyilvános működésének időszakában: „Poenitentiam agite, appropiquavit enim regnum coelorum“ (Mt. 417), az őszinte bűnbánati lelkületnek felébresztése. Ezt nem a bűn ostorázásával s a megszokott moralizálással igyekezzünk elérni, hanem az Evangéliumnak és Szent Pál leveleinek mélyebb kiaknázásával. Az Ür Jézus is először ezt kivánta mindazoktól, akikhez jött hirdetni a kegyelem gazdag esztendejét. „Az Ür lelke rajtam. Azért felkent engem és elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek, a megtört szívüeket meggyógyítsam, a foglyoknak szabadulásit hirdessek és a vakoknak látást, feloldozva szabadon bocsásisam a bilincsekbe verteket, hirdessem az Űr kegyelemteljes esztendejét“. (Lk. 418-10). A bűnbánati lelkűiét felkeltésére és megerősítésére, különösen a nagyböjt! időben, alkalmasak a Jézus szenvedéséről szóló elmélkedések. Ezekbe azonban kapcsoljuk be a dogmatikának a világ Megváltójáról és a megváltásról szóló tanítását, — a híveink lelki igényének megfelelően. Különösen hangsúlyozzuk Jézus Isteni Szívének szeretetét, amely szenvedésében, különösen a keresztáldozatban a megszakadásig szomjuhozta a lelkek üdvösségét és annak legmeggyőzőbb igazságaként itt hagyta ezt az áldozatot örökre az oltáron, hogy isteni szeretetének üdvözítő és boldogító kegyelmében soha meg ne fogyatkozhassék az ember. A kereszten kitárt karú Krisztus áll a szentév kapujában és hívja a bűnbánó tékozló fiúkat, hogy szívére ölelhesse. Ehhez a megváltói kegyelemhez kell kapcsolni a „de indulgentiis" dogmatikai traktusának ismertetését, s vele kapcsolatosan a morálisnak ugyanerről szóló gyakorlati részletét. Az őszinte bűnbánat egyben engesztelés is. Nem csupán megbocsátás, hanem elégtétel és jóvátétel is. Itt kapcsolható a szenvedések felajánlása Krisztus misztikus testének gyógyulásáért, „Örömest szenvedek értetek és kiegészítem testemben azt, ami híjjá van Krisztus szenvedésének, az Ő teste az Egyház javára". (Kol. n. b) Rámutathatunk igehirdetésünkben a bünbánat szentségének lelket tisztító, krisztusi jellemet nevelő hatásaira. Beszéljünk a szentáldozás kegyelmeiről, mint a szentév célkitűzéseinek leghathatósabb eszközeiről, továbbá a kegyelemnek erejéről és bőségéről, mint Krisztus misztikus testének életerejéről. c) Külön fel kell hívnom T. Testvéreim figyelmét arra, hogy Szentsége» Atyánk célkitűzéseivel kapcsolatban híveinket be kell vezetni az erények megismerésébe. Nem gondolok itt nagyméretű aszketikus tanításokra, de mindenesetre nagyon ajánlatos lenne, ha az elfelejtett Filóteát a kezünkbe vennők és annak segítségével adnánk útmutatást híveinknek az istenes életre. A Szentatya, mint az idők parancsát állítja elénk ezt a feladatot, hogy ne csak egyszerű bűnbánatot tartsunk, hanem az életszentségre is törekedjünk. Minden pap, szerzetes és hívő egyaránt! d) Igehirdetésünkben ne feledkezzünk meg az Anyaszentegyház szívéről, Rómáról és Szentséges Atyánkról. A régi szentévi úti-kalauz és e körlevélben ajánlott szentévi jubileumi szentóra közel hozza híveinket a Szentatyához. Ha nem is tudunk elmenni Rómába, lélekben és kegyelemben szoros kapcsolatban vagyunk Péter sziklájával, hol „Rómának dobog szíve“. e) Nem szabad elfelejtenünk minden katolikus hívőnek keresztségben és bérmálásban vállalt kötelezettségét: az apostoli munkát. Imádsággal, példával, áldozattal és cselekedettel igyekezzünk terjeszteni Krisztus országát. Ez nem a papok ügye. Ez minden hívőnek életfeladata, ha azt akarja, hogy benne legyen Krsztus “ Jam promulgato
