A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1949. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1950)
— 12 nek mondja, őt teszi meg új közössége alapjává, amely befödi a pokol mélységeit, s azok soha megsemmisíteni nem tudják ezt az új szervez etet, melyet Krisztus az „én Egyházam“-nak mond. Isten országának, Isten létének új közös ségét vetette meg Krisztus Urunk azzal, hogy Pétert tette meg Egyházának fejévé, az Egyház kulcsainak hordozójává: „Amiket megkötsz a földön, meg lesznek kötve a mennyben is, és amiket feloldasz a földön, fel lesznek oldva a mennyben is.” (Mt. 161'.) De a feltámadás után, a háromszoros szeretetvallomás után még külön is felhatalmazza Pétert: „Legeltesd bárányaimat, legeltesd juhaimat." (Jn. 211®—17.) Ezzel a paranccsal az Üdvözítő megadja az Egyháznak évezredekre szóló programmját; feladatát pedig abban jelöli meg, hogy nagy művét, az emberek üdvözítését és megváltását az idők végéig folytassa, és egyúttal biztosítsa arról, hogy állandóan vele lesz Egyházával, a kicsiny mustármagból hatalmas, terebélyes fa lesz, am elynek ágai alá fognak jönni megpihenni a népek és nemzetek. íme, az Egyház — mint Krisztus isteni alkotása, a Mennyei Atya szent gondolata, 2000 év viharában megpróbált sziklaszilárd szervezet az emberek üdvözítésére, a földi Isten országa, Jézus nyája, Jézus szent népe. De az Egyház, Krisztusban Kedves Híveim, nemcsak mint szervezet, Krisztus alkotása, hanem a Krisztusban való hit szolgálója, ébrentartója, közvetítője. Az Egyház nem történelmi emlék. ítthagyott, vagy ittfelejtett csökevénye valami régi-régi kornak. Krisztus ma is itt él az Ő Evangéliumában, az Ö törvényeiben, a Tőle rendelt és alapított Egyház által adott törvényekkel. De mindez nem elég Krisztusnak. A legszemélyesebb módon is itt kíván lenni, és itt van oltárainkon az Eucharísztiáb an, szent isten-emberi méltóságában betér az emberi szívekbe, hogy lelkünk tápláléka legyen, hogy mindennapi lelki kenyerünk legyen Amint a mindennapi földi élethez szükséges a mindennapi kenyér, úgy szükséges a lelki élethez az Oltáriszentség mindennapi kenyere, s ez hitünkhöz való hűségünknek, az Egyházhoz való ragaszkodásunknak legbiztosabb záloga lesz. Az Egyház táplál bennünket állandóan az ő szentségeivel. Ott van életünk kezdetén a szent keresztségben, amikor Krisztus halálával kereszteltetünk meg (Rom. 63—4) és a keresztelő kútból új emberként merülünk fel, Krisztus újszülöttei leszünk. Megerősíti lelkünket hitünkben a bérmálás szentsége által. Visszavesz bennünket élő, eleven tagokká a bűnbánat szentségével. Megszentel utolsó küzdelmünkben a betegek szentségével, az Ö tanításának, igazságának közvetítőjét szenteli fel az egyházi rend által, és megszenteli a családot a házasság szentségében. De Vele egyesülni, Isten gyermekeivé az Oltáriszentség által leszünk, így közvetíti Krisztus az Ő Egyháza tanítását de az Ő kegyelmi eszközeit is. Ennek az Egyháznak vagyunk a tagjai ma többszázmillió katolikus hívő közt, s ez a tudat szent boldogsággal tölti el lelkünket. Minő boldogság ez számunkra, Krisztusban Kedves Híveim, hogy ennek a minden emberi elképzelést meghaladó szellemi alkotásnak a keretei közé tartozunk?! Hogy kell hálát adnunk az egyszerű kis szolgáló szavaival, aki más vallású gazdája kérdésére büszkén mondta: Hála Isten, katolikus vagyok! Krisztus Egyházának vagyok tagja. De ez az öntudat egyúttal kötelezettséget is ró rám. Kötelezettséget, hogy én ennek az Egyháznak, Krisztus Egyházának mindenkor hűséges, áldozatos lelkű tagja leszek. Az egyházhűség egyenlő a hithüséggel: egy ugyanazon hitet vallani és gyakorolni, egy ugyanazon szentségeket venni a közös fő, a római pápa alatt. Ha ezekből valamit megtagadunk vagy földi célokért meg akarunk rontani, akkor már erősen vétettünk a híthűség, az egyházhűség ellen. Jól véssük lelkűnkbe Szent Cyprián szavait: Nem lehet Isten az Atyja annak, akinek nem az Egyház az anyja. Igen, én hűséges leszek hitemhez, hűséges az Anyaszentegyházhoz minden áldozatosságommal, minden szeretetemmel. S ezt az Egyházat ünnepli ma az egész világ XII. Pius pápában, Szent Péter 263-ik utódjában. A mai napon mutatja be Szentséges Atyánk aranymiséjét, és Szent Péter alázatával könyörög a bűnök bocsánatáért és Krisztus békéjéért. Az ő imájába és áldozatába kapcsolódik többszázmillíó katolikus hívő könyörgésével és engesztelésével együtt Szent Márton egyházmegyéjének papsága és népe fő pásztorával együtt, s alázatosan és bűnbánóan könyörög az isteni Szívhez: hallgassa meg Szentatyánk imáját, tartsa meg őt nekünk, és vezethesse nyáját Krisztus békéjének áldásaiba. Krisztusban Kedves Híveim! Rendíthetetlen hűséggel hitünkhöz, amelynek 'igazságai örökak, mint az Isten, Anyaszentftgyh%inikhQz- amelyben Krisztussal vagyunk valósággal egybekapcsolva, és Szentséges Atyánk szándé kaival egyesülve engeszteljünk, imádkozzunk, hogy elérkezzék Krisztus békéje Krisztus országában. Budapest. Assziszi Szent Ferenc kórház. — Az Űr 1949. évében, nagyböjt ötödik vasárnapján. * Jelen főpásztori szózatom 1949. április hó 3-án, feketevasárnapon, a híveknek felolvasandó. f SÁNDOR sk., püspök
