A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1948. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1949)

__ Ezen az alapon igyekezzenek most a csépléskor a hozzájáru­lásokat gabonában összehozni s intézményeink ellátását biztosítani,-. Éppen ezért az elért eredményeket befejezéskor jelentsék azonnal Gazdasági Hivatalomhoz, ahol az olszállitásrél legalább is vidékenként egyszerre és egységesen fognak gondoskodni, A szállítás miatt feltétlenül szükséges, hogy a dolgok összcszedése egyszerre és min járt aratás után történjék.­A hozzájárulás mértéke hívőnként 1 kg kenyérgabona vagy ennek megfelelő már közölt más termény értéke. Ahol kenyérgabona vagy természetbeni hozzájárulásra nincs kilátás, ott azonnal kezdjék meg hivő n к ént az 1 / e g у / forint beszedését, hogy a bcfo?yé készpénzből most mindjárt terményeket vásárolhassunk.­Augusztus hő 1.-én az elmúlt gazdasági évet lezáratom s a­­hol a hozzájárulással hátralékban vannak, ott a plébános terhére a hát­ralékot a következő évre nyilvántartásba ismét áthozatom. Igyekezzék minden hátralékos idejében kötelezettségének eleget tenni.­Megragadom egyúttal az alkalmat, hogy T. buzgó Papjaimnak és jé Híveimnek az előző évi fáradozását és áldozatkészségét hálásan meg köszönjem. Munkájuk tette lehetővé, hogy kellő 'anyagi fedezettel a lel­kiekben zavartalanul működhettünk s oly kimagasló erooménnyel zárhattuk az elmúlt esztendőt.- Isten áldja meg minden lépésüket s a főpásztori elismerésen túl a legfőbb jé, Krisztus legyen a jutalmuk.­,Kolt Szombathelyen, 1948. julfus hó 16.-án,' ~~ Kármelhcgyi Boldogasszony Ünnepén.­V 'LJ £»4* таи h' »v у *. tő. S - O, jLtl ■■ 4Ä ^ha» + S A ÜT DOH püf R.k.

Next

/
Thumbnails
Contents