A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1948. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1949)

8

böztetni és meg akarjuk határozni a katolikus hit-tartalom és a szent Liturgia viszonyát, helyesen és joggal azt mondhatjuk : «A hit szabálya állapítja meg az imádság szabályát». Ugyanezt lehet mondani a másik két teológiai erénnyel kapcsolatosan : «A hitben, reményben és szeretetben imádkozunk mindig, állandó vágyakozással».46

IV. A Liturgia fejlődése.

48. Az egyházi fönhatóság minden időben élt is jogaival a liturgikus kérdéseket illetően. Megállapította és megszervezte az istentiszteletet, fénnyel és szépséggel övezte, hogy az Isten dicsőségét és a keresztények lelki előmenetelét szolgálja. Míg egyfelől sértetlenül megóvta a szentmiseáldozatot és a szentségek lényeges elemeit, ugyanakkor másfelől nem habozott megváltoztatni azt, amit nem tartott jónak, és hozzátenni azt, amit alkalmasnak látott az Űr Jézus és az isteni Szentháromság nagyobb dicsőségére és a keresztény nép lelki javára.47

49. A szent Liturgia ugyanis emberi és isteni elemekből tevődik össze. Nyilvánvaló, hogy ez utóbbiakat, mivel azokat az isteni Üdvözítő alapította, ember meg nem változtathatja. Az emberi elemek viszont változhatnak aszerint, amint a különböző idők és szükségletek kívánják, és amint azokat az egyházi tanítóhivatal a Szentlélek irányítása mellett jóváhagyja. így jött létre a keleti és nyugati szertartásoknak csodálatos változatossága ; így jöttek létre lassacskán a különféle vallásos szokások és ájtatosságok, melyek kezdetben egész jelentékteleneknek látszottak ; így történik meg az is, hogy régi szokások, melyek az idők folyamán feledésbe mentek, felélednek és újra gyakorlatba jönnek. Mindez tanujele annak, hogy Jézus Krisztus szeplőtelen jegyese él a századokon keresztül; emléke annak a szent társalgásnak, amelyet isteni Jegyesével folytatott, hogy hitvallást tegyen a rábízott népeknek és sajátmagának hitéről és kifejezze iránta való kifogyhatatlan szeretetét, egyben beszédes tanúsága annak a bölcs irányításnak, amellyel «Krisztus megízlelésére» igyekszik ránevelni és napról-napra jobban rászoktatni a híveket.

50. Számos oka volt annak, hogy az egyháztörténelem hosszú és dicsőséges évszázadain keresztül miért fejlődött és módosult a szent Liturgia.

51. így például új szertartások jöttek szokásba a Megtestesülés, az Oltáriszentség és a szentmiseáldozat, a Szűz Mária istenanyaságáról szóló tanítások világosabb kifejtése alkalmából. Az ezzel kapcsolatos liturgikus cselekmények könnyebben érthetővé tették magát a tanítást, amelyet az egyházi tanítóhivatal kinyilvánított, és mintegy közelebb hozták azt a keresztény nép szívéhez.

52. Hogy a régi szertartások az idők folyamán megváltoztak, és hogy újak jöttek, melyek az idők szavának jobban megfeleltek, abban nagy része volt az egyházfegyelem fejlődésének is a szentségkiszolgáltatással kapcsolatosan : így például a bűnbánat szentségével kapcsolatos módosulásnak, a katekumenátusi intézmény bevezetésének,

majd megszüntetésének, vagy pedig a latin Egyházban az egy szín alatti szentáldozásnak.

Jelentősen hozzájárult ehhez a fejlődéshez és 53. módosuláshoz az a többféle ájtatossági gyakorlat és kezdeményezés, mely szorosan véve nincs kapcsolatban a Liturgiával, de a későbbi évszázadokban Isten csodálatos irányítása mellett kialakult : mint például a legméltóságosabb Oltáriszentség bensőségesebb és fokozottabb kultusza, a keresztúti és a Jézus Szíve-ájtatosság, vagy a Boldogságos Szent Szűz és az ő tiszta jegyesének tisztelete.

A fejlődés külső okai között meg kell említeni 54. azokat a nyilvános zarándoklatokat, amelyekkel a jámbor kegyelet kereste fel a vértanuk sírjait; a vallásos buzgóságból szokásba jött böjtöket; úgyszintén a stációs könyörgéseket, amelyeket itt az Örök Városban tartottak, és amelyeken nem egyszer maguk a pápák is résztvettek.

Könnyen érthető az is, hogy a szent Liturgia 55. külső elemeinek kialakulásában és módosulásában nem kis szerep jutott idők folyamán a művészi fejlődésnek, az építészet, a festészet és a zenei kultúra emelkedésének.

A liturgikus kérdésekben őt megillető jogával 56. élt az Egyház akkor is, amikor meg kellett védelmezni az istentisztelet szentségét bizonyos visszaélésekkel szemben, amelyeket némely magánemberek és hitközségek merészen és oktalanul hoztak szokásba. így, amikor a XVI. században különösen elharapóztak az ilyen szokások, és a magánemberek kezdeményezései már a hit és jámborság érintetlenségét veszélyeztették, nagymértékben elősegítvén ezzel az eretnekségek fejlődését és tápanyagot szolgáltatván tévtanaik terjesztéséhez, — akkor, b. e. elődünk, V. Sixtus pápa, 1588-ban egyházi kongregációt állított fel a szertartások védelmére, hogy megóvja mindazt, ami a szertartásokban helyes, és kiküszöbölje mindazt, ami káros.48 Ma is még ennek az egyházi szervnek feladata rendeleteket hozni vagy változtatásokat tenni a szent Liturgiát érintő kérdésekben.49

V. A Liturgia fejlesztése nem lehet magánemberek kezdeményezése.

A mondottakból következik, hogy egyedül a 57. pápa joga a liturgikus törvényhozás, csak ő hozhat be és ő hagyhat jóvá új szertartásokat, és csak ő módosíthatja azt, amit módosítandónak ítél.50 A püspököknek viszont az a feladatuk, hogy gondosan őrködjenek az istentiszteletről szóló egyházi előírások betartása fölött.51 Nem lehet magánemberek ítéletére bízni — még akkor sem, ha az illetők papok — olyan szent és tiszteletreméltó kérdéseket, amelyek a keresztény közösség életével vannak kapcsolatban, vagy amelyek Jézus Krisztus főpapságának gyakorlatát és az istentiszteletet, a Szentháromság, a testté lett Ige, a Boldogságos Szűz és a szentek kultuszát érintik, és összefüggnek az örök üdvösség megszerzésének kérdésével. Ugyanezen okból senki magánembernek nincs joga ahhoz, hogy valamit is módosítson az előírt liturgikus cselekményeken, mivel azok összefüggésben vannak az egy-