A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1948. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1949)
ni az ellenkező oldalra., áe akiknek első sorban tudniok kell azt, hogy esetleges fennforgó, de máskép is orvosolható sérelmek kihasználásával az iskolai oktatás és nevelés isteni joga hátrányt vagy törést büntetlenül nem szenvedhet. Megértést várunk és kérünk ezen a ponton a hatalmon levőktől. Az Egyház nem szívesen alkalmaz büntetéseket, mert tudja, hogy sokszor többet használ a jóakarat, mint a szigor;a buzdítás,mint a fenyegetés; a szeretet, mint a hatalom /Can.2214-.§ 2./, amikor azonban a halhatatlan lelkek üdvösségéről van szó, minden hívőnek meg kell értenie, hogy esetleg keményebb eszközöktől sem szabad a% Egyháznak visszariadnia. Ha egy párttag hűtlen lesz pártjával szemben, kizárják; ha egy állampolgár hűtlen nemzetéhez, megvonják tőle állampolgárságát; ha egy keresztény hűtlen hitéhez és egyetlen Anyaszentegyházához,kénytelenek vagyunk figyelmeztetni és ha szüksége mutatkozik, bizonyos tilalmakat felállítani vele szemben. Az orvos is eltiltja a betegtől az egészségesek eledelét addig, amig az fel nem gyógyul. Az Egyház is azt célozza a fenyítéssel, amelyet gyógyító büntetésnek is nevez, hogy a beteg-bűnös lélek a tékozló fiú módjára felkeljen és ismét visszatérjen hűtlenül elhagyott Egyházához, ősei szent hitéhez. Óh, bárcsak a gyengék megerősödnének, az erősek*pedig erősek maradnának a kisértés idején is ! Ha fáradozásaink célt nem érnének, bár nehezen szánnők rá magunkat, mégis kénytelenek lennénk a kérdéses jogunk megsértőivel avagy erőszakos elvevőivel, valamint az abban velük együttműködőkkel szemben az egyházi fenyítékek szigorát is alkalmazásba venni és erre nézve a fájdalmas és szükséges rendelkezéseket kiadni. Bárcsak n* kellene erre sornak kerülnie ! A következményeket lássák az előidézők és viseljék a felelősséget ! Igazságos ügyünket Istennek és a Nagyasszonynak oltalmába ajánlva, a Ti hűségetekben bízva áldásunkat küldjük Reátok és iskolás gyermekeitekre. Esztergom,1948,május 11. A magyar püspöki kar nevébenj Mindszenty József s.k. bíboros: hercegprímás, esztergomi érsek. Felolvasandó: a legközelebbi vasárnapon /ünnepen/ minden szentmisével kapcsolatosan.