A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1948. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1949)

6

dának okáért ismernünk kell az ember végső célját, az Isten végtelen fölségét, a Teremtő iránti kötelességeinket, a reánk pazarolt isteni szeretet kimeríthetetlen kincseit, a kegyelem szükségességét életünk végső céljának elérésére, és az isteni Gondviselésnek azt a rendelését, amellyel mindannyiunkat egy közös testbe egyesített, amelynek feje Jézus Krisztus. Mivel pedig a szeretet érvei gyengédségüknél fogva nem mindenkor tudják megmozgatni szenvedélyektől elvakított lelkünket, nagyon is szükséges, hogy megismerjük az isteni igazságosságot, mely fölkelti bennünk az alázatot, bűnbánatot és erősfogadást.

33. Senki se tekintse a most mondottakat üres beszédnek és fölösleges ismétlésnek, mert ezek azok a megfontolások, amelyek rábírják érzékeinket és lelki tehetségeinket, hogy alávessék magukat a katolikus igazságok fényétől megvilágított értelemnek. Ezek a megfontolások tisztítják meg lelkünket, hogy azután Krisztussal napról-napra szorosabban egyesüljön, hozzá egyre inkább hasonlóvá váljék, belőle merítsen indítást, és ha kell, erőt. Ezek a megfontolások adnak egyre újabb és újabb lökést lelkűnknek, hogy a jót cselekedj ük, kötelességeinket hűségesen teljesítsük, vallásos életet éljünk és az erényeket gyakoroljuk : «Ti Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené».34 Állítsuk be tehát életünket okosan, mindent helyesen elrendezve, hogy úgy mondjuk : «theocentrikusan», — ha azt akarjuk, hogy az isteni Főből reánk átáradó élet és erő valóban az Isten dicsőségét szolgálja. «Mivel tehát bizodalmunk van, testvérek, Krisztus vére által bemenni a szentélybe, melyet nekünk megnyitott mint új és élő utat a kárpiton, azaz a saját testén keresztül, és mivel nagy papunk van Isten háza fölött, járuljunk oda igaz szívvel a hit teljességében meghintve szívünket és megtisztítva a rossz lelkiismerettől, és lemosva testünket tiszta vízzel; tartsunk ki hajthatatlanul reménységünk hitvallása mellett, és figyeljünk egymásra, hogy szeretetre és jócselekedetekre buzduljunk».35

34. Innen származik az az összhang és rend, amely Jézus Krisztus titokzatos Testében a tagok között uralkodik. Az Egyház, midőn a katolikus hitre tanít és a parancsok megtartására figyelmeztet minket, útját egyengeti különlegesen papi munkájának, amellyel a lelkeket megszenteli. Előkészíti lelkünket az isteni Megváltó életének szemléletére és bevezet a hittitkok mélyebb megértésébe, hogy mindezekből lelkiéletünk táplálkozzék, megerősödjék és növekedjék, és így Krisztus által a tökéletesség felé haladhasson. Jézus Krisztus szellemével akarja eltölteni a magánosok, a családok, a társadalom életét, nemkülönben pedig a gazdasági és politikai életet, hogy mindazok, kik Isten fiainak hivatnak, könnyebben elérhessék végső céljukat; ezt a hivatását nemcsak a papokon keresztül gyakorolja, de minden keresztény hívőn keresztül is,ki életét Jézus Krisztus szellemében éli.

35 Ily módon az egyes keresztény híveknek cselekedetei és a komoly lelkiéletre való törekvései természetszerűen magukkal hozzák, hogy jobb előkészülettel tudnak résztvenni a szentmisén, több gyümölcsöt merítenek a szentségek vételéből, a szent szertartásokból pedig erőt nyernek arra, hogy még jobban tudjanak imádkozni és áldozatos keresztény életet élni. Erőt merítenek arra, hogy készségesen együttműködjenek az Isten kegyelmével és napról-napra jobban utánozzák az isteni Üdvözítő erényeit, nemcsak a saját javukra, de az Egyház egész Testének javára, mert hiszen minden jócselekedet, ami történik, az isteni Főből veszi eredetét és az Egyház minden egyes tagjára kiárad.

A lelkiéletben tehát semmiféle ellentétet sem 36. lehet felállítani az isteni működés között, mely a Megváltás kincseit árasztja szét állandóan a lelkekbe, és az egyes emberek közreműködése kökött, amellyel arra törekszenek, hogy hiába ne vették légyen az Isten malasztját.36 Úgyszintén nem lehet a lelkiélet terén ellentétbe helyezni a szentségeknek az úgynevezett dologi teljesítmény alapján (ex opere operato) végzett működését és az egyes hívek érdemszerző cselekedetét, amellyel a szentségeket kiszolgáltatják, illetőleg fölveszik, és amelyet a személyes teljesítmény alapján (ex opere operantis) keletkezett eredménynek nevezünk. Ugyanígy nem lehetséges semmiféle ellentét a nyilvános és a magánájtatosságok között, a tevékeny vallásosság és az elmélkedés között, az aszkétikus és a liturgikus vallásosság között, az egyházi hierarchiának joghatósági és tanítóhatalma, valamint papi hatalma között, amelyet a szertartásokkal kapcsolatosan gyakorol.

Komoly okok késztetik az Egyházat arra, hogy 37. elmélkedést, alapos lelkiismeretvizsgálatot és más lelkigyakorlatokat írjon elő meghatározott időkre azoknak, akik az oltárnak szolgálnak vagy szerzetesi életet élnek,37 éppen azért, mert az ő feladatuk az áldozatbemutatás, a szentségkiszolgáltatás, illetőleg a szent zsolozsma végzése. Világos, hogy a liturgikus imádság kiválóbb, mint a magánimádság, minthogy Jézus Krisztus drága jegyesének nyilvános könyörgése. Ez a kiválóság azonban legkevésbbé sem jelenti azt, hogy az imádságnak e két módja között bármi ellentét vagy összeférhetetlenség volna. Ugyanaz a szándék vezeti mind a kettőt, és éppen ezért összhangba és egységbe olvadnak össze, «hogy minden és mindenben Krisztus legyen»;38 céljuk is ugyanaz: hogy Krisztus alakuljon ki bennünk.39

III. A Liturgia az egyházi hierarchia irányítása alatt áll.

Hogy még jobban megértsük a szent Liturgia 38. fogalmát, szükséges, hogy egy másik, nem kevésbbé lényeges megfontolást is tegyünk.

Az Egyház ugyanis látható társaság, és éppen 39. ezért tekintélyi főségre és hierarchiára van szüksége. Habár a titokzatos Test minden egyes tagja ugyanazokban a javakban részesül és ugyanaz mindegyiknek a végső célja, mégsincs valamennyiüknek egyforma hatalmuk és nem végezhetnek egyforma cselekményeket. Az isteni Üdvözítő ugyanis szent rendet és szilárd alapot adott Országának, és ez a rend bizonyos mértékig tükörképe az égi rendnek, hierarchiának.

Papi hatalmat kezdetben csak az apostolok-40.