A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1948. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1949)

ti iW .W-i, KEDVES HITEINK i Az 1946» évi szent Mónika ünnepén /májas 4-én./ szólottunk Hoz­zátok katolikus iskoláink fontosságáról és a hozzájuk való ragaszko­dásnak mindenképen szükséges voltáról., Aggódás szólt akkor szavainkból, mint annak kifejezést is adtunk. Felsóhajtottunk?" Bár alaptalannak bizonyulna aggódásunkS" Két nehéz évnek eltelte után most ismét a gyermekért aggódó is imádkozó anyák példaképének, szent Mónikának napján kényszerülünk e súlyos kérdésben Hozzátok fordulni, Azok a megnyilatkozások, amelyek most a különféle vezető tényezőktől, helyekről és oldalakról az isko­lák államosítása érdekében hangzanak és saját céljaik szerint való ne­velés jogcímén, Inkább ürügyén ezt az államosítást sürgetik, aggódá­sunkat a legszélsőségesebbre fokozzák. Kötelességteljesifésűnkhöz vol­nánk hűtlenek, ha e kérdésben vészkiáltásunkat már most nem sietnénk Hozzátok eljuttatni. Bár szülői, gyermekeiért aggódó sziveteknek ragaszkodása katoli­kus iskoláinkhoz, mely az eltelt két esztendő alatt ismételten is oly ünnepélyes és hangos kifejezést nyert, bizton elevenen él most is,mégis jónak látjuk megerősítésül a bevezetőieg idézett főpásztori körleve­lünknek vonatkozó részét Előttetek .újból hangoztatni. I. Kedves Hiveink! Az Egyház mindég a nép Istentől rendelt ta­nítójának tartotta és vallotta magát és azért kötelességet érzett ma­gában, hogy ne csak a hit és erkölcs kinyilatkoztatott tanait hirdesse, hanem iskolákat is létesítsen, amelyekben a tudás minden fajtáját köz­vetítse, felhasználván a világi tudományokat is arra, hogy az embere­ket Istenhez vezesse. A mai iskolák elődeit a katolikus Egyház létesí­tette, Már az első századokban a római birodalomban külön iskolá­kat állított oly célból, hogy elvonja gyermekeit a pogány iskoláktól, ahol a bálványok tiszteletét és a hamis istenek erkölcstelen történe­teit tanították. Ezeket az első keresztény iskolákat csukatta be a hi­­tehGgyott Julíánusz császár /+363/, hogy Így a kereszténységet tönkre tegye,Nagy Károly korában, Krisztus után 800 körül, plébániai iskolákat létesített az Egyház,, miután már jóval előbb fel­tűntek és mind jobban terjedtek; a kolostori, és káptala­ni iskolák, amelyekben nemcsak hittant és egyházi éneket, de írást, olvasást, számolást és középfokú ismereteket is tanítottak. A XII. századtól kezdve az Egyház az egyetemek létesí­tésével tündöklött és a ml kiváló és nagyhírű egye­temünket, a budapesti tudományegyetemet is, egyházi férfiú, a nagy prímás, Pázmány Péter alapította 300 évvel ezelőtt. Az ujabbkori és különösen a szegényekre kiterjedő népoktatást legbuzgóbb kezdeményezői és terjesztői papok és szerzetesek voltak:bencések, ciszterciták, premontreiek, jezsuiták stb. A leányok nevelésére is e­­lőször az Egyház gondolt és az ő hűséges szolgálói és szentjei. S mig az Egyház így minden téren előljárt a népnevelésben, az állam csak jóval később, nálunk; a XVIII. század végén látott az iskolák alapításához. mégis ez az állam, mely oly elkésve ébredett népnevelő feladatá­nak tudatára, hamarosan a hitvaliásos iskolák visszaszorítására, sőt kiirtására törekedett, főleg elemi iskoláink államosításával. Nagy i­fazságtalanság volt ez azzal az Egyházzal szemben, amely századokon t mérhetetlen áldozatokat hozott az iskolaügy éraekében és becsületes, müveit nemzedékek hosszú sorának felnevelésével elévülhetetlen jogot szerzett iskoláihoz. Az Egyház ezen szerzett jogánál azonban sokszorosan erősebb, meri vitathatatlan, az Istentől szerzett joga a neveléshez. Lehet,hogy ея a jog nem részesül figyelemben azoknál, akik Istenben nem hisznek, vagy Krisztust és az 6 evnageliumát el nem fogadják, de kötelez Titeket Kedves Híveink, akik Krisztus követői vagytok. Mennybemenetele előtt mondotta az Ur tanítványainak: í,Elmenvén tanítsatok minden népet!11 /Mt.28,19./ Ezen parancs értelmében vallotta- 1 -

Next

/
Thumbnails
Contents