A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1948. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1949)
Krisztusban Kedves Papjaink és Hiveink! f A hitvallásos iskolák államosításának tervéről apostolutódi tisztünkből és kötelességünkből a közelmúltban kétszer is megállapítottuk, hogy abban a szülők természetjogának súlyos sebét, továbtáaz Egyház isteni, történelmi, аз állam törvényeiben is biztosított iskolajogának erőszakos megtiprását látjuk, .» • i Az Egyház világos és indokolt álláspontjával szemben érveket felhozni nem tudnak, még csak meg sem próbálják; e helyett a kérdést mellékvágányra viszik, Elismerik аз Egyház múltbeli iskolai érdemeit, de most újabban - mondják - az államosítás a helyes, Ám vannak alapelvek, amelyek felett sohasem jár el az idő. Ilyen az egyszeregy, .a fizparancsolat, a valláserköles- Az érdemet, meg kell becsülni. Csak hálátlan fiatal szokott túladni világrahozó, felnevelő édesanyján. "Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké1’ /Szent Pál levele a Zsidólehoz 13, 8./ < ^ 4 ' i * I ; . I :M Hirdetik a mesterségesen megrendezett rádió-, gyűlés- és sajtó-együttessel a következőket: 1/ a püspöki kar nem egységes; . 2/ a püspöki karral szembehelyezkedik a vidéki papság; nem közölte a körleveleket a hívekkel; _ , 3/ a körleveleket felolvasó papsággal szemben a hivek a f С V * templomban közbekiabáltak; 4/a tanitók nagy lelkesedéssel megszavazzák mindenütt az államosítást; 5/ az állami alkalmazottak úgy nyilatkoztok, hogy semmi nem hiányzik magyar földön az emberek annyiszor Ígért j'ólétéhez, csak az iskolák államosítása; ' 6/ az Egyházzal a béketárgyalás már elkezdődött. Ezek аз állítások’ egymásnak is ellentmondanak; de önmagukban is ellenkeznek a valósággal. A püspöki kar egységesebb, mint kívánatosnak tátják;"A tárgyalás nem kezdődött cl; tárgyalni csak egységes püspöki karral lehet, Nincs tudomásunk a kikiáltótt mérvben engedetlen papokról. Ha egy-kettő akadna pár ezerből, tudjuk, hogy a tizenkét apostol között is akadt egy hűtőién. Az ilyenek azonban már távol vannak szószékeinktől; van, aki magas állami állásba jutott egyházi hibájáért, mint a Bismarckfólc német kultúrharc idején.