A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1948. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1949)

Dr. Rogács Ferenc — püspök, VIII. Tisztelendő Testvérek! Nagy örömmel hozom szíves tudomás­tokra, hogy dicsőségesen uralkodó Szent­­seges Atyánk, XII. Pius pápa egyházme­gyénk nagytekintélyű és kiváló értékű papját, Dr. Rogács Ferenc általános püs­pöki helynök, nagyprépost, apostoli proto­­notariust sebastei címzetes püspökké és a pécsi püspök utódlási joggal felruházott koadjutorává kinevezni kegyeskedett. Szent Márton egyházmegyéjét ismétel­ten érte az a kitüntetés, hogy a Szentlélek Ür Isten papjai közül választott apostol­utódot. Az új püspök egész életével, munkájá­val Szent Márton földjébe kapcsolódott be. A vasmegyei Csendlakon született 1880. augusztus Zl-én. Gimnáziumi tanulmányai alatt a kőszegi Kelcz-Adelffy Intézetben nevelődött, theologiai tanulmányait pedig a budapesti tudományegyetemen végezte, ahol Prohászka Ottokárt hallgatta a dog­matikai tanszéken. 1903-ban nyeri el az áldozópapság kegyelmét, pár éVen belül pedig megszerzi a theologiai doktorátust, maid később bekebelezett hittudora lesz a Pázmány Péter tudományegyetemnek. A kiválóan képzett fiatal papot L István Vil­mos püspök udvarába hozza, ahol 1904-től 1907-ig mint püspöki szertartó és szent­széki jegyző teljesít szolgálatot az egyház­kormányzat területén. A mély lelkiségű és eucharisztikus szellemű fiatal pap azonban hamarosan megkapja azt a munkaterületet, ahol szíve szerint dolgozhat. 1907-ben lelki­igazgató lesz és 5 éven keresztül vezeti az egyházmegye reményeinek, a kispapoknak lelki irányítását. Ebben az időben született meg az „Űrnapi Dal“ eucharisztikus elmél­kedései, amelyet azóta is állandóan követ­nek a szentségi órák mély, bensőséges hit­től és szeretettől áthatott elmélkedései. 1912-ben gróf Mikes János, az új szombat­­helyi püspök titkárnak veszi maga mellé, és ebben, majd irodaígazgatói minőségben 1928-ig végzi és vezeti az egyházmegye közigazgatását. 1921-ben a vasvár-szombat­helyi székeskáptalan tagja lesz, amely káp­talanban 1944 óta a nagypréposti méltó­ságot tölti be. 1945 óta általános püspöki helynök. A múlt évben apostoli protono­­tárius lett. Ebben a méltóságban érte a leg­nagyobb kitüntetés, hogy püspökké és utód­lási joggal pécsi koadjutorrá nevezte ki az Apostoli Szentszék. Az új püspöknek egész élete Szombat­helyen telt el. 46 éven keresztül élt, dol­gozott fáradhatatlan buzgósággal, mindig páratlan felkészültséggel és alapossággal. Tevékeny részt vett az Egyházmegyei Ta­karék és a Martineum alapításában és ve­zette mindkét intézményt. Hosszú időn ke­resztül vezette a Katolikus Sajtó Hölgy­bizottságot és a Katolikus Férfi Ligát. Hi­vatali elfoglaltsága mellett így kapcsolódott be a lelkipásztori és katolikus közéleti munkába. A szombathelyi egyházmegye őszinte tisztelettel, hálás lelkülettel tekint fel a hó­fehér hajú, de hitében, buzgóságában és egyházának szeretetében fiatal lelkű pap­jára, az új apostolutódra. Hálásan meg­köszöni neki 46 esztendő minden munkáját, áldozatát, küzdelmeit és ezeknek a nyomá­ban az egyházmegyének adott minden ered­ményét. Hálásan gondolnak rá azok a pap­testvérek, akiknek lelkiigazgatójuk volt, s akik között egyik leghálásabb lelki gyermek a Bíboros Űr Őeminenciája. Amikor az apostolok fejedelmének ün­nepén a Szentlélek kegyelme az újjáéoített székesegyházban betölti az új apostolutód lelkét, akkor az egyházmegye főpásztorá­val, papjaival és híveivel együtt meg­köszöni a jó Istennek, hogy Rogács Ferencet nekünk adta, s hogy eddig a mienk volt. És a szentelő Bíboros Érsekkel egyesíti imádságát: „Comple in Sacerdote tuo mi­nisterii tui summam et ornamentis totius glorificationis instructum, coelestis ungu­enti rore sanctifica. Abundet in eo con­stantia fidei, puritas dilectionis, sinceritas

Next

/
Thumbnails
Contents