Püspöki körlevelek 1946 (Szombathely, 1947)

56 — 2507. sz. Egyház­megyei missziós igazgató kinevezése, tartani a kegyelem állapotában, a buzgó katolikus életben! Boldogok, kik éhezik és sZomjúhozzák az igazságot: az a lelki­­pásztor boldog, aki nem nyugszik, míg hívei számára tartósan nem biztosította a misszió áldásait. Ez alkalommal is kérem, hogy a misz­­szióról szóló jelentést mielőbb terjesszék fel hozzám. A jelentést a 854/1946. számú (V. körlevél) rendeletem értelmében ké­szítsék el. Nagyon ajánlatosnak tartom a misszió eredményeinek biztosítása végett egy év múlva a misszió renoválását. Ezt már nem áz Ä. C. hitbuzgalmi szakosztálya fogja végezni, hanem ki-ki maga készítse elő. Ahol most adventben és a nagyböjtben misszió tartatik, ajánlatos 1948, nagyböjt­jében háromnapos missziórenoválás. A lelkipásztor pedig az év folyamán igehirdetésében újra hívja fel híveinek figyelmét a missziós beszédek főbb gon­dolataira és azokra a jó feltételekre, ame­lyeket a misszió alatt tettek. Ha a lelki­­pásztor erre nem. vezeti rá híveit, azok bizony maguktól nem igen fogják megtenni. Az Evangélium minduntalan az üzlet­emberek ügyességét, fáradhatatlanságát, fürgeségét, okos számítását állítja például, hogy a lelki élet sáfárának is úgy kell igyekezni, számítani, mindennek utánajárni, mindent megpróbálni, ha célt akar elérni: Sic currite, ut comprehendatis, . buzdít Szent Pál. Nekünk célt kell érnünk! .Dr. Göndöcs László megbízott missziós egyházmegyei igazgató nagysitkei plébá­nossá történt kinevezése folytán ezen tiszt­sége alól felmentést nyert. Rövid ideig vezette a missziós ügyeket, de ezen idő alatt is sok buzgóságot fejtett ki a pogány missziók érdekében, amiért az Ür Jézus Szívének bőséges áldása legyen jutalma. Az egyházmegyei missziós ügyek igaz­gatójává Gyöngyös Ferenc kanonok, kör­mendi esperes-plébánost neveztem ki, aki egyben az Unio cleri egyházmegyei igaz­gatója is. Gyöngyös Ferenc őrkanonokban az egyházmegyei missziós ügyek most már állandó vezetőt nyertek. Buzgó lelkipász­tori tevékenysége biztosít arról, hogy a missziók ügyét lelkesedéssel fogja felka­rolni és az egyházmegye régi missziós buz­­góságát felszítani.- Ez alkalommal szeretettel hívom fel Tisztelendő Papjaim figyelmét a missziós munkára. Bizonyára nem egészen ismeret­len az az intézkedésem, hogy a püspöki papnevelő intézetben minden évben, misz­­sziós vasárnapon és vízkereszt ünnepén aZ egyházmegye levitái ünnepséget rendezze­nek. Ugyancsak azt is elrendeltem, hogy a papnövendékek egy szemeszteren mísszi­­ológiai előő,adást kötelesek hallgatni. Végül minden kispapot az Unio cleri missziós egyesületben kívánok bevezettetni. A Szemináriumból kiindulva szeretném, ha a plébániák egyesületei közt helyet fog­lalnának a hittterjesztési egyesületek és a Jézus szent Gyermekségének egyesülete. Ha a plébánia körülményei ezen egyesüle­tek megalakítását nem teszik lehetővé [például a hívek csekély száma miatt), akkor a meglévő egyesületek alakítsák meg maguk közt a hitterjesztési szakosztályt és egyesületi életükkel párhuzamosan fog­lalkozzanak és törődjenek az anyaszent - egyház legvitálísabb érdekével, Isten or­szágának terjesztésével a missziókban. Tapasztalati igazság, hogy a jólétben megfeledkezünk a küzdőkről és szegények­ről, szegénységünkben azonban könnyebben pieg tudjuk osztani kevés kenyerünket is, Ha azt akarjuk, hogy a világtörténelmi válságon szerencsésen átjussunk, egyházunk szabadságát, ifjúságunk vallásos nevelését biztosítsuk és az egyesült nemzetek alap­okmányában lefektetett emberi jogok ér­vényre jutását elősegítsük, akkor tegyük magunkévá Jézus Szívének legnagyobb vágyát, búcsúzáskor hagyott legszentebb parancsát: a missziót. A katolikum lényej géhez tartozik az, hogy fejlődjék, terjedjen és az egész világ életét áthassa. Ha a há­borúnak pusztításait mi is oly fájdalmasan viseltük el és még most is annyi nehézség­gel kell miatta megküzdenünk, akkor el­gondolhatjuk, hogy a missziókban milyen sok pusztítást végezhetett a háború. Azért szeretettel kérem Tisztelendő Papjaimat, hogy az egyházmegyei missziós ügyek új igazgatóját buzgó tevékenységé­ben támogassák, s vele együtt, vállvetett munkával, felvirágoztassák a missziók szent ügyét. Nem lehetetlent kívánok. Bérmautam alkalmával külön felfigyeltem a vépi misZ- sziós egyesületre. Közel 400 tagot számlál és igen élénk tevékenységet fejt ki. Nem­csak a missziók érzik áldó hatását, hanem a vépi szegények is, amiért az Ür bősé­­sen megáldja és eredményessé teszi mun­kájukat. Itt akarok még arról megemlékezni, hogy a Hitterjesztési Művek országos elnöke Dr. Zsigovits Béla lett, aki egyben az Unio cleri országos igazgatója is. Misz­­sziós irodát is állított fel, amelynek címe: Budapest, IX., Ráday-utca 57. A közeledő vízkereszt ünnepén gondol­junk a missziókra. Gyűjtésűnket mielőbb küldjük be az Egyházmegyei Hivatalnak, hogy mielőbb rendeltetési helyére kerül-' hessen. (S D. 377., 381. §-ok.) Örömmel említem azt is meg, hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents