Püspöki körlevelek 1946 (Szombathely, 1947)
VIII. 2321. síz. Assumptio B. M. V. otun corpore. A katolikus lelkek kegyelete az őskeresztény idők óta hiszi, szent liturgiánk, a ,,lex credendi" pedig szent következetességgel vallja, hogy az áldott Szűzanya testestől-lelkestől felviteték az égbe. A katolikus hittudomány ezt doctrina certa, pia-ként tanítja és a tudós Suarez szerint „a nullo pio et catholico potest in dubium vocari, aut sine temeritate negari". De ez a tanítás még nem kimondott hittétel, dogma. Már a vatikáni zsinaton közel kétszáz zsinati atya kérte e tannak dogmává emelését. Az utolsó évszázad folyamán pedig olyan sok főpásztor, szerzet és hívő nyilvánított hasonló kívánságot, hogy ezirányú kérésük két kötetet tesz ki, amelyet a Szentszék most adott ki. Mindezek alapján dicsőségesen uralkodó Szentatyánk, XII. Pius pápa elérkezettnek látja az időt arra, hogy mint 1854- ben a Szűzanya szeplőtelen fogantatását, most test szerint való mennybevítelét hitcikkelyként kihirdesse. Ezért ez év május hó 1-én „Deiparae Virginis Mariae" kezdetű apostoli körlevéllel fordul a világ összes főpásztoraihoz és kéri őket, hogy egyrészt imádkozzanak a Szentlélek Űristen felvilágosító kegyelméért, másrészt nyilvánítsák e kérdésben saját és híveik felfogását, kívánságát: „Enixe vos rogamus, ut Nobis significare velitis, qua devotione, pro sua quisque fide ac pietate, clerus populusque moderamini vestro commissus Beatissimae Virginis Mariae Assumptionem prosequatur. Praesertim autem nosse quam maxime cupimus an vos, Venerabiles Fratres, pro eximia vestra sapientia et prudentia censeatis Assumptionem corpoream Beatissimae Virginis tanquam dogma fidei proponi ac definiri posse, et an id cum clero et populo vestro exoptetis". A Szentatya kegyes parancsa szerint kérem a Tdő Plébános, Lelkész és Hitoktatóimat, hogy jelen körlevél vétele után egy alkalmas ünnepen, külön szentbeszéd keretében hozzák a fentieket híveik, illetve tanítványaik tudomására és lelkes szeretettel karolják fel, e szent ügyet: 1. Kérjenek e célra buzgó imádságot, különösen rózsafüzért, 2. Minden egyházközség és népesebb vallásos egyesület, amely lelkesedik e dogma kihirdetéséért, küldje be irodámba errevonatkozóan a Szentséges Atyához címzett alázatos kérelmét. Különösen a Mária-társulatok tekintsék ezt szívügyüknek. A mi népünk szentül hiszi a Szűzanyának e megdicsőülését: lelkesen ünnepli a Nagyboldogasszony ünnepét, gyermekei virágcsokrokkal állják körül a szent Szűz koporsóját, kedves népénekekkel magasztalja őt e napon, szívük csordul az örömtől kegyhelyeín, sok helyen ez a templomünnepe; — népünk szinte csodálkozik, hogy az ő szent hite még nem kimondott dogma. Azért bizonyára lelkesen fogja a kihirdetést kérni. A kérelem egyöntetűen a ma szokásos, kb. 21X30 cm méretű, egész ívnyi jó finom papírra legyen nagyon szépen írva (vagy gépelve), lehetőleg két oszlopban: latinul és magyarul. Legyen rajta az egyházközség, illetőleg vallásos egyesület pecsétje, írja alá a vezetőség, esetleg a hívek vagy tagok nagyobb száma is. Legyen mindenkinek gondja rá, hogy úgy a szöveg, mint a kiállítás az ügy méltóságának megfelelően igen szép legyen. Aki nem tud jól latinul, készíttesse el a latin, szöveget hozzáértővel. A kérelmeket 1947. január 1-ig elvárom és a magam alázatos kísérőlevelével a Szentszékhez juttatom. A Vatikáni múzeumnak egyik legkedvesebb terme a „Sala deli' Immacolata", ahol a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának kihirdetését kérelmező okmányokat őrzi az Egyház. Szeretném, ha egy hasonló teremben a Szűzanya megdicsőülését kérő okmányok között a miénk is hangosan hirdetné e vidék kegyeletes ragaszkodását Isten áldott Anyja iránt. Az A. C. hitbuzgalmi szakosztályának országos elnöke arról értesített, hogy az augusztusban beterjesztett kimutatás figyelembevételével egyházmegyénkben nov. 2322. sz. A népmissziók előtt.
