Püspöki körlevelek 1946 (Szombathely, 1947)
Sajnálattal nélkülöztök a körmendi legényegyletet Vnsvérott,. a sárvárit Celldömölkön. Reméljük, hogy hasonló megmozdulások alkalmával i jövőben azak a Ko .1 p 1 og—egy e s1'* letek is V.ö z remiiké Írek.. 3. / Tanu 1 sá^ok . I. A TeTcbrci’r*számadatoktól megállapítható, hogy az egyesületek felvonulása főleg a lelkipásztorok lelkességén és ügybuzgalmán múlott.Idősebb papjaim között is voltak olyanok, akii; nagyobb távolságról gyalog vonultak fel íár.lihivcíikkel. Babo sdö b ró t o 90ü főnyi lélekszámúból lelkészük vezetésével 80 legény és férfi vonult isi Búcsú szent 1 ás sióra.T Ugyanerre a zarándoklstra közelebbi községen nem, vagy kis létszámmal vonultak fel. Dicséret illeti a legtávolabbi községeket, amelyek bár néhány fővel, cie képviselték magukat. II. Aprilis 26-án felhívtam a zarándoklat fontosságára tisztelendő Papjaim figyelmet. a vasvári zarándoklaton mondott beszédemben is hangsúlyoz tam, hogy a KÁLÓT- raegal akitását. működését minden községben «kax*om látni", mert a KALO.-vet a keresztény szol lem! újjáépítés forrós pillérének tárnom. Akármilyen kis létszámmal is, de minden egyházközségben működjék az A.1.legfontosabb ifjúsági szervezete: a Kalct. III. %óhajom, hogy az 1945-46.évi Kálót-programm utolsó pontjának megvalósít érára a budapesti pünkösdhétfői jubileumi nagy találkozóra, minden község küldje föl legalább egy-két legényét. Az útiköltségek előteremtését, - ahol az egyesületnek erre fedezete nem. volna - közadakozással, esetleg egyházközségi, vagy teaplompénztári hozzájárulással kell biztosítani. 4, / Előkészületek a ,|övó évr_e._ I. á TcitSaiSScTvilap gé i~'u£án meg kell találni a magyar felemelkedés útját, Ezen célból már most felhívom az egyházközségek figyelmét Budapesten aug. 21-20. között rendezendő SZÓ01ÁLIS HETRK, mely a lcgizgatóbo és legmodernebb kérdéseket tanulmányozza e"’■■kópislg"'és Kereszténységé címmel. Írre a mozgalmi és keresztény világnézetű intelligens híveink figyelmét hívjuk lel, esetleg,egyszerűbb, de hitvalló híveinknek is ajánlhatjuk, ha azok a mozgalmi életre és’ kősbégvézétésre' alkalmasak. A tájékoztatót melléke‘ive kiadom. Tudora, hogy Tisztelendő Papjaim szívvel-lélekkel kapcsolódnak a szociális munkába, mert ezt kivárja tőlünk az evangélium örökérvényű par mesa. Ezért hirdette a Kálót a múltban is bátran a szociális igazságosságot és szociális szeretedet a Rerum novarum és Quadragesimo Anno alapján,Papjaim nem ijedtek meg a nehézségektől: minden gúnyolódáson, áskálódáson, üldöztetésen át harcoltak a krisztusi igazságok és eszmék diadaláért.Irányítsuk ezután is híveinket a krisztusi igazságok felé, vezessük a helyes utón és életünkkel, cselekedeteinkkel mutassunk mindenkor jópéldát, a félreismerés, nehézségek és akadályok ne törjék meg lelki erőnket. Ka nehéz idők jönnek, gondoljunk a keresztényéég első századaira. Péter sziklája nehezebb viharokat is átélt már. Minden gyűlölködésen diadalmaskodik a krisztusi szeretet. *’A szeretet türelmes, nyájas, a szeretet nem féltékeny, nőm cselekszik roszazat, nem árválkodik fel, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszat, nem örvend a gonoszságnak, de együtt örvend az igazsággal, mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel#;* Kor.1.13.|4-7. A történelmi idők fokozott mérvben sarkalnak a szociális munkára., hiszem, hogy Tisztelendő Papjaim ebben is szent versenyre kelnek. II. Az agrárnépesség megtartása Krisztusnak szent, apostoli munka. Egyik fontos pillére a férfiifjuság lelki nevelése: útja a Kálót. A legnagyobb ifjúsági mozgalmunk a Kálót egy éves harc után végre alérte, hogy teljesen szabadon alakulhat ós végezheti áldásos tevékenységét az összes egyházközségekben. Sőt, most mar nemcsak hitbuzgalmi és társadalmi téren tevékeny kedhetik, hanem kívánatos, hogy mindenhol sportszakosztályok is alakuljanak, melyek átvehetik a leventék esetleg megmaradt felszerelését. Ezt a szabadságot annak is köszönheti, hogy egyenrangú tagja lett a “Magyar ifjúsági Országos Tanácsnak” /MICT/, ami nem jelenti az önállóság feladását,,hanem a-demokratikus Magyarország újjáépítéséért megindult munkában elv-feladás nélküli együttműködést. Épp azért, ha bárhol kellemetlenkednének a he-