Püspöki körlevelek 1944 (Szombathely, 1945)

i 1664. sz. Papi recollectio. A lelkipásztor lelki gondozása. Főpásztori szózatomban határozottan megjelöltem azokat az irányelveket, ame­lyekkel Szent Márton egyházmegyéjét kor­mányozni akarom. Legelső feladatomnak tekintem az egyházmegye papságának lelki gondozását, amit a főpásztori szózatomban így fejeztem ki: „az egyházmegyei papság spirituálisa akarok lenni". A főpásztor kö­telessége, hogy törődjék papjainak leiké­vel. A lelkipásztor mindenkinek mindene. Neki mindenkire kell gondolnia. Mennyi gondot kell fordítania az örökkévalóság felé közeledő híveinek lelki ellátására! Mennyire igénybe veszi az egyesületi élet, az irodai munka. De arra nem gondolunk, hogy a lelkipásztor is ember, akinek ereje szintén fogy. Neki is szüksége van lelki el­igazításra, vigasztalásra, örömre és boldog­ságra. Mennyi szenvedés jut ki a buzgó lel­kipásztornak! Szándékainak félremagyará­zása, megnemértés. Aztán ha a lelkipász­torok összejönnek, egyik sem meri a mási­kat megkérdezni, hogy mi lelkednek bá­nata, miben segíthetnék, hanem tárgyalják az egyházi adókezelést, a gazdálkodást vagy elkezdődnek a panaszok áriái... és a szegény papi lélek továbbra is árván marad. A spanyol papság példája. A világ meg­zentelése. Az idők megnehezült járása még több nehézséget okoz a lelkipásztornak, A pol­gárháború vérfürdőjén átesett spanyol pap­ság büszkén vallja és hirdeti, hogy a véres üldözések idején voltak vértanúik, de ju­­dásaik nem. Magyarázata pedig a polgár­­háborút megelőző évek lelki gondozása, föpásztorok vezetése és irányítása mellett. Egyik spanyol kiadvány írja a papoknak: „Az engesztelés lényege ngm merül ki fo­hászokban, böjtökben. Saját áldozatunk (saját költségünkön) vállalkozzunk mind­annak visszaállítására, amit Krisztus Ki­rálytól elvettek. Ennek értelmében küzdjük le természetes rossz hajlamainkat, ellenke­zésünket, szenvedélyünket. Annál nagyobb erőfeszítéssel, szeretettel, hűséggel szor­galmazzuk a jóvátételt, minél nagyobb a közömbösség, rosszakarat, harag, amely Krisztus megbántását előidézi.“ Ezért tu­dott a spanyol papság helytállni a vihar­ban. A C. J. C. kötelezően előírja, hogy „clerici debent sanctiorem prae laicis vi­tam interiorem et exteriorem ducere eisque virtute et recte factis in exemplum excel­lere“ (Can. 124.). Ez nemcsak azt jelenti, hogy nekem szentebb és jámborabb életet kell élni, mert Isten kiválasztott szolgája vagyok és eZ vezet az üdvösségemhez, ha­nem azt is jelenti, hogy a világ megbéké­lését, a megváltás kegyelmének kiárasztá­­sát csakis a szentéletű papok munkája fogja meghozni. A kereszténység XX. szá­zadában, a keresztény Európában pogá­­nyabb az élet, mint az afrikai missziókban. Ahol pedig a kereszténység háborítatlanul él, ott is még messze vagyunk az egész életet átfogó és megszentelő krisztusi élet­től. Gondoljunk csak a templomba járó, szentségekhez járuló híveinkre, akiknek közösségében mégis pusztít az egyke, a kap­zsiság, az önzés, a szeretetlenség. A rend­kívüli idők rendkívüli erőfeszítéseket köve­telnek. A nagymértékben elkereszténytele­­nedett életet csak az átlagosnál magasabbra fokozott kegyelmi élettel és apostoli mun­kával lehet meggyógyítani. Ehhez a mun­kához a lelkipásztornak újabb segítségekre és erőforrásokra van szüksége. Valamikor azt gondoltuk, hogy a három évenként el­végzett lelkigyakorlat elég lelki felkészü­lést ad a lelkipásztori munkához. Ma már látjuk, hogy mennyire szükségünk van újabb lelki segítségekre. Ezért van szük­ség arra, hogy havonként egy kicsit vissza­vonuljunk és a mindennapi élet rohanásá­ból, tülekedéséből egészen kikapcsolódjunk és egyedül maradjunk a jó Istennel. Alá­zatos hittel tekintsünk Isten arcába és utána a lelkűnkbe. Ez a tekintet rádöbbent a különbségre. Arra, aminek lennem kel­lene, és amivé lettem — minden jóföltéte­lem ellenére — egy hónap alatt, őszinte bűnbánattal rendbehozom a lelkemet, meg­tisztulva, megerősödve, pesszimizmusomból meggyógyulva, újra kezdem a lelkimunkát. Ez a recollectio. Az „unum est necessarium" isteni igaz­ságától áthatva, egyházmegyém papsága részére alkalmat kívánok nyújtani arra, hogy minden pap résztvehessen recollectió­­kon. Ezért az egyházmegye különböző he­lyein recollectiós központokat létesítek, ahol az egyházmegye minden papjának al­kalma nyílik havonként egyszer recollec­űj segítség kell. Mi a recollectio? A recollectiók meg­szervezése. IX.

Next

/
Thumbnails
Contents