Püspöki körlevelek 1942 (Szombathely, 1943)

- 23 — 844. sz. Lelkészt javadalmi ingatlanok mentessége a községi pótadó alól. és átírandó a szöveg első sorával. A másod­­példányok másolatként készíttessenek. A bélyeg felragasztása után az okiratot nem kell az adóhivatalnál külön bemutatni, mert ez a kötelezettség csak akkor áll fenn, ha a lerovandó illeték az 50 P-t meghaladja, amikor is az illeték készpénzben rovandó le. Előfordul, hogy a javadalmas lelkészeket tévedésből illetéktelen adóval is megrójják. A tévedés különösen a községi pótadó esetében gyakori és egyben súlyos is, mert a községi pótadó átlagában ugyanolyan összegű, mint a földadó. Ezért felhívom a figyelmet az 1886. évi XXII. te. 138. §-ára, mely szerint ,,a községi pótadó alól a lelkészek mentesek azon javadal­makra nézve, melyeket az illető egyházközség­ben viselt lelkészi hivataluk után élveznek." Ezen javadalmak után nem vethető ki a községi pótadó az Egyházra, mint tulajdonosra sem. Felhívom tehát a Tisztelendő Papságot, vizsgálják meg figyelmesen a javadalmi ingat­lanaikról szóló ,,Adó-ív"-et s ha abból azt látják, hogy községi pótadó alól mentes java­dalmi ingatlanukra is községi pótadót vetettek ki, fellebbezzék meg a kivetést az illetékes pénzügyigazgatóságnál és kérelmezzék a tör­lést. 845. sz. Egyház­­községi épületek tűzkár ellei után­­biztosítása Az anyagárakban és munkabérekben be­következett jelentékeny emelkedésnek termé­szetes folyománya, hogy az egyházközségi épületeknek jelenleg érvényben levő tűzkár elleni biztosítása nem fedezi a vagyontárgyak tényleges értékét. A biztosítás pedig magától értetődően csak akkor nyújt a kárveszéllyel szemben megfelelő anyagi védelmet és csak akkor lehet teljes kártérítésre igényt tartani, ha a vagyontárgyak valóságos értéküknek megfelelően vannak biztosítva. Nehogy az értéken aluli biztosítás miatt netaláni kár esetén az egyházközségeket sú­lyos veszteség érje, ezennel kötelezően elren­delem, hogy az összes egyházközségi épületek (templom, lelkészlak, iskola, stb.) és az azok­ban elhelyezett .ingótárgyak tűzkár ellen az eddigi biztosítási érték 50 %-ának megfelelő összeg erejéig folyó évi március hó 1-től kez­dődően a Kát. Népszövetség Biztosítási Irodá­jánál (Budapest, IV., Veres Pálné-utca 9. sz.) utánbiztosíttassanak, tekintet nélkül arra, hogy a jelenleg érvényben levő biztosítások melyik biztosító intézetnél vannak elhelyezve. Felhívom ezért T. Papjaimat, hogy az utánbiztosításra vonatkozó ajánlataikat minden egyházközségre nézve külön-külön, egy hóna­pon belül, a jelenleg érvényben lévő biztosí­tási kötvényekkel együtt, ajánlott levélben küldjék be a biztosítási ügyeket intéző egy­házmegyei megbízotthoz (Szombathely, Hollán Ernő-u.). Ugyancsak megfelelően emelni kell a be­törés elleni biztosítás összegét is. A biztosított értékek felemelése folytán előálló díjtöbblet az egyházközség különböző pénztáraiból a költségvetéseknél (iskolai, temp­lomi, egyházi) elérhető megtakarításokból fe­dezendő és a folyó évi számadásban jelentkező hiteltúllépés a jelen rendeletemre való hivat­kozással igazolandó. Egyben felhívom T. Papjaimat, legyen gondjuk arra, hogy az idegen intézeteknél le­járó tűzbiztosítások megújításra a Kát. Nép­­szövetség Biztosítási Irodájához kellő időben tétessenek át. Bendefy Lászlóné elhunytéval a szombat­­helyi hadtest területén az önkéntes női munka­­szolgálat vezetésére az illetékes tényezők vitéz Balásfalvi Kiss Lászlóné őnagyméltóságát kér­ték fel, aki a felkérést készséggel elvállalta. Az új vezető megbízását azzal hozom az egyház­­megyei női egyesületek vezetőinek tudomására hogy mindenben készséggel álljanak rendelke­zésére: Címe: Szombathely, Rákosi Jenő-u. 28 Csendes György perenyei plébánost sajál kérésére jó szolgálatainak elismerése mellett a kőszegi esperesi kerület Kálót igazgatói teendői­től felmentettem, s Locsmándi Kálmán vasasz­­szonyfai lelkészt bíztam meg igazgatói minőség ben a Kálót igazgatói teendők ellátásával. A II. pákái kápláni állásra Skrabán Janót muravidékí áldozópapot neveztem ki. Várszeg József salköveskuti káplánt betegszabadságr: küldöttem. Pap Lajost karakói kápláni állás, alól felmentettem és a tábori lelkészi szolgá latra behívott Dr. Fazekas László Zalaegerszeg káplán helyettesítésére rendeltem. Ötödéves papnövendékeimet június hó 14-éi fogom áldozópapokká szentelni. E napon mindéi szentmisében oratio imperata veendő pro omr 846. sz. Önkéntes női munka­szolgálat új vezetője. i t 847. sz. L Kálót Igazgatói ' felmentés és . kinevezés. ! 8 48. sz. i Dispoziciók. 1 l i i 849. sz. iPapszentelés. i

Next

/
Thumbnails
Contents