Püspöki körlevelek 1941 (Szombathely, 1942)

1

I

2983. sz. A szombathelyi egyházmegye püspöki szemináriuma több mint másfél évszázados múltra

Az új tekint vissza. Ezen idő alatt évente megnyitotta kapuit, hogy áldott falainak szent magányába berendezése* befogadja a Krisztus Királyért lelkesülő kispapokat, akik örvendezve hozták ifjúságukat, szívüket, képességeiket az isteni Mesterhez és gyermeki bizalommal helyezték magukat az Alma Mater szerető gondoskodásába mondván „Vezessen engem a te jó lelked" (142. zs.). Két ősi vármegyének lelki központja ez a szeminárium. Öröklámpa, melynek lángjáról újra meg újra meggyujtják az elárvult plébániák öröklámpáit, sőt meggyujtottak az egyházmegye határain belül és kívül is sok olyan öröklámpát, melyek az alapítás évében még nem égtek. Hogy kellőleg értékelni tudjuk Alma Materünket, olvassunk el néhány részletet az alapító Szily János püspöknek 1777 január 1-én papságához intézett körleveléből, melyben adományokat kér a szeminárium céljaira.

„Minekutána — írja Szily János püspök — a könyörületes Isten csodálatos rendelkezése folytán az újonnan felállított szombathelyi püspökségbe áthelyeztettünk, főpásztori gondoskodásunkat legfőképpen arra irányítjuk, hogy minden egyházi fegyelemben képzett papságunk legyen. Ennélfogva püspöki tisztségünk átvétele után legott „Instructio"-t intéztünk papságunkhoz, melyben irányt szabtunk, hogy életét és erkölcseit mindenki ahhoz igazítsa. Ügy véljük azonban, hogy ezen törekvésünkkel sem feladatunknak nem tudnánk eleget tenni, sem a kitűzött célt, tudniillik a papság feddhetetlenségét elérni nem tudnók, ha minden jónak a forrására, vagyis az ifjabb papság nevelésére figyelmünket nem fordítanók és azt a leghathatósabban elő nem mozdítanók. Hiszen csaknem kizárólag a jó neveléstől függ a papi élet feddhetetlensége, vagyis ha a klerikusok zsenge éveiktől fogva, amíg életüknek ártatlanságában díszlenek, amíg puha viaszként minden jóra hajlíthatok, átitatódnak a legjobb elvekkel, hathatósan fölvérteztetnek a léleknek sokféle bajai ellen, lángra gyulladnak a legszebb erények, főképpen az Isten- és felebarátszeretet gyakorlására és kiműveltetnek a kellő tudományokban. Valljuk ugyanis, hogy a szeminárium építésének és a kispapok eltartásának terhe nekünk mint püspöknek legfőbb gondunkat képezi és hogy ezen kötelességünknek sem költséget, sem munkát nem kímélve eleget fogunk tenni. Mivel pedig erőink egymagukban elégtelenek, elhatároztuk, hogy hozzátok fordulunk Krisztusban kedves Testvéreim és Fiaim, egyrészt, hogy kötelességetekre emlékeztessünk benneteket, másrészt, hogy felélesszük nagylelkűségeteket, hogy ehhez a fölötte jámbor és üdvös műhöz pénzetekből is bőkezűen hozzá-, járuljatok. A szent kánonok szerint ugyan kötelezhetnénk benneteket arra, hogy évente juttassatok valamit a szemináriumnak és e célra évente megterhelhetnénk javadalmaitokat, mivel azonban kétségtelenül reméljük, hogy megértvén ezen szándékunkat, a szemináriumnak szívesen segítségére fogtok sietni, nem élünk hatalmunkkal és inkább a tágabbkörű bőkezűségnek és érdemnek legszebb alkalmát hagyjuk számatokra. Ti magatok is, kik a szemináriumban, miként anyátoknak, az Egyháznak ölén fölneveltettetek, édes emlékezéssel gondoljatok vissza arra, hogy általa mennyi testi és lelki jóban részesültetek és az élet jó megharcolására mily sok segedelmet kaptatok ottan. Szoros kötelességeteknek, a természetes méltányosságnak és a rendezett szeretetnek tesztek tehát eleget, ha a szemináriumnak hálás lelkülettel visszaadjátok a kölcsönt. Legyetek annál bőkezűbbek, minél nagyobb bőségében részesültetek az isteni jóságnak. Adományotok Istennek tetszeni fog: nekünk kedves, egyházmegyénknek hasznos és tiszteletethozó lesz."

Az egyházmegye papsága bőkezű adományokkal felelt e körlevélre úgy, hogy a szeminárium építését 1777 szeptember 24-én megkezdhették. Azóta 164 esztendő telt el. Az idő vasfogai kikezdték a régi épületet; renoválásra szorult. Üj idők jöttek új követelményekkel. Papságunk létszáma emelkedett. Megnyitottuk a kisszemináriumot. A régi épület nem volt elegendő s a kettős