Püspöki körlevelek 1940 (Szombathely, 1941)
IX. 2575. sz. XII. Pius pápa Apostoli levele a november 24-re rendelt békekönyörgésről és vele kapcsolatos püspöki rendelkezés. A háború borzalmainak közepette megszólalt az emberiség közös atyjának: XII. Pius pápának szava. Ez a szó atyai szó, szívből fakadó szerető szó. Amikor a föld hatalmasságai a felkorbácsolt szenvedélyektől hevítve nem kímélve az emberi haladás és kultúra értékeit és százezrek életét a legádázabb küzdelemben állnak egymással szemben, Szent Péter sziklájáról a szeretet szavát halljuk: XII. Pius Pápa Őszentsége Apostoli Levele, melyben a közeli november 24-ikére, az egész föld kerekségén megtartandó Eucharisztikus Áldozatokat és nyilvános könyörgéseket rendel az emberiség jelen szükségeiért. Tudja mindenki, hogy amióta egy új és rémes háború kezdte Európát dúlni, Mi semmit sem mulasztottunk el abból, amit az Istentől Reánk bizott hivatal kötelességérzete magában foglal s amit a minden nép iránt táplált atyai szeretetünk Nekünk sugallt; tettük mindezt nemcsak azért, hogy méltányosabb rend szerint és az igazságnak megfelelően visszaálljon a ma annyi nép között szánalmat keltő módon megszakadt egyetértés, hanem azért is, hogy az isteni vigasztalások és emberi segélynyújtások, amennyire csak lehet, részévé jussanak mindazoknak, akiknek a háborús összetűzés dühe károkat és fájdalmakat okozott. Mivel pedig az óriási küzdelem, ahelyett, hogy alábbhagyna, egyre nagyobb erővel tart, és a Mi békeközvetítő szavunkat mintegy elfojtja a fegyverek zaja, remegő, de bizalomteli lelkünket ,,az irgalmasság Atyjához és minden vigasztalás Istenéhez" (II. Kor. I. 3.) emeljük és az emberi nem részére Attól esedezünk enyhébb napokat, Aki az emberek akaratát hajlítja és isteni intéseivel az események folyását irányítja. Jól tudjuk, hogy a Mi imáink hathatósabbak lesznek, ha azokhoz a lelkek teljes egymásbaömlésével csatlakozni fognak a Mi gyermekeink imái. Amint hasonló módon az elmúlt május hava közeledtével felhívunk minden hívőt, és különös nyomatékkai a gyermekeket, hogy az Istenanyja, a Szent Szűz oltáránál égi segítségekért esdjenek (lásd a főmságú Luigi Maglione bíboroshoz intézett levelet az Apostoli Szentszék Aktáiban 1940. évi 144. old.), úgy most elrendeljük, hogy az egész világon a közeli november hó 24-ikén Istenhez Velünk együtt nyilvános imádságokat intézzenek. Bizalmat táplálunk magunkban aziránt, hogy az Egyház minden gyermeke készséges lélekkel követni fogja kívánságainkat, úgy, hogy az imádkozok végeláthatatlan kórusa képződjön, melynek hangja magasba száll, áthatolja az eget, és mindnyájunknak kiesdi Istennek kegyét és irgalmát. Ugyancsak reméljük, ami még fontosabb is, hogy az ímahadjáratot kísérni fogják mindenki részéről a bűnbánatnak és a lelki javulásnak tettei, s mindenki élete jobban meg fog felelni Krisztus törvényeinek. Ezt megkövetelik a jelen idők szorongattatásai és azoknak a veszélyeknek előjelei, melyeket a holnap hozhat; megköveteli ezt az isteni igazságosság és az isteni irgalmasság, melyeket ki kell engesztelnünk. Mivel azonban semmi sem alkalmasabb az isteni Fölség kiengesztelésére és keggyé tételére, mint az Eucharisztikus Áldozat, melyben maga az emberi nem Üdvözítője „minden helyen tiszta áldozatul ajánlja fel önmagát“ (Malakiás I. 11.), óhajtjuk, hogy ugyanazon a napon, melyen ezeket az istentiszteleteket megtartják, az oltár összes szolgái lelkileg Velünk egyesüljenek, midőn a szent áldozatot a Vatikáni Bazilikában az Apostolok Fejedelmének sírja fölött bemutatjuk. Ezen okból saját elhatározásunkból és apostoli tekintélyünknél fogva elrendeljük, hogy a közeli november 24-ikén, mindazok, akik a reájuk bízott népért tartoznak a szentmisét bemutatni, azt a Mi szándékunkra tegyék. Akarjuk továbbá, hogy az összes világi és szerzetes áldozópapok tudják, hogy Nekünk nagyon kedves dolgot cselekszenek, ha ezen a vasárnapon, amikor az isteni Ostyát felajánlják, a Mi szándékunkhoz csatlakoznak. A Mi szán-