Püspöki körlevelek 1940 (Szombathely, 1941)
- 40 — 1899. sz. Altare privilegiatum. 1900. sz. Oltáregyesületi élet. nak szóló családi pótlék kérvényezésénél hitelt érdemlően igazolandók: 1. hogy a figyelembe vehető családtagot a lelkész minden más támogatás nélkül, kizárólag és állandóan maga tartja el és hogy vele ugyanazon háztartásban él; 2. hogy a figyelembe vehető családtag teljesen munka- és keresetképtelen; 3. hogy mind a kérelmező maga, mind pedig a gör, kát. lelkészeknél felesége, valamint a figyelembe vehető családtag teljesen vagyontalan; 4. hogy sem magának a kérelmezőnek lelkészi járandóságán felül, sem a figyelembe vehető családtagnak nincsen külön jövedelme vagy keresete s hogy ez utóbbi nyugdíjat, kegy díj at vagy bármely címen ellátást nem élvez; 5. hogy a kérelmező háztartásában nincsen más önálló keresettel bíró családtag; 6. hogy a figyelembe vehető családtagnak nincsen más olyan — a lelkésznél közelebbi — rokona vagy hozzátartozója, aki az illetőnek eltartására elsősorban kötelezhető lenne. Ezen fenti 1—6. pont alatt foglaltak, — a kerületi esperes által is láttamozott, — hatósági (községi elöljáróságí) bizonyítvánnyal ígazolandók. A kérvények csak a fenti igazolások birtokában vehetők érdemleges tárgyalás alá". Bérmautam alkalmával több plébániatemplomban nem láttam kifüggesztve az altare privilegiatum jelzését. Felhívom a Plébános Urakat, hogy ha van templomukban ilyen kiváltságos oltár, ezt a 918. c. értelmében írják ki, ha nincsen, kérjenek tőlem oltárkíváltságot egy meghatározott oltárhoz. A Budapesti Országos Központi Oltáregyesület ügyvezető igazgatójának jelentéséből örömmel olvastam, hogy az oltáregyesületi szervezkedés az országban legjobban egyházmegyémben van kiépítve. Örömömre szolgált ez a jelentés, de még inkább örömömre szolgál, ha azt tudom, hogy ez Oltáregyesületekben ímádságos munka folyik. Ezért a felállított keretekben buzgó munkát és irányítást kívánok papjaimtól és híveimtől. Ezen munkának ékes bizonyságai legyenek egyházmegyém tiszta és rendes templomai, és virágos, szép oltárai. Az elért eredményekért dr. Pápai János egyházmegyei igazgatónak főpásztori elismerésemet és köszönetemet nyilvánítottam. Azt az 5 plébániát pedig, ahol mindezideíg nem alakult meg az Oltáregyesület, felhívom, hogy a szép példák nyomán sürgősen szervezzék meg ezt az egyesületet és jelentsék azt hivatalomnál. A Központi Oltáregyesület egyébként egyházmegyém 33 szegény templomát gazdag ajándékhoz juttatta, amit hálás köszönettel vettem. A Szent Miklós Uniós Szövetség azért alakult meg hazánkban, hogy az Egyház Krisztusakarta egységének érdekében tevékenykedjék. A Kelet és Nyugat kölcsönös megértésére és buzgóságára, imájára és komoly előkészületére van szükség, hogy az unió minden előfeltétele alkalmas időben kialakuljon. Ezt munkálja a szövetség, melynek értesítőjét és taggyüjtő ívét '/• acsatoltan megküldöm papjaimnak, hogy a jó ügy érdekében maguk is munkálkodhassanak. 1901. sz. A Sz. Miklós Uniós Szövetség. Sürgős házassági felmentési esetekkel kapcsolatban felhívom T. Papjaim figyelmét az 1043—1046. c.-ban foglaltakra, illetőleg az S. D. 211. és 212. §-ára, amelyek bővebb utasítást adnak a követendő eljárás körül. Ugyanilyen sürgős esetekben a hirdetések alól való felmentésre vonatkozólag legyenek figyelemmel az SD. 200 §-ában foglaltakra. Egyébként az egyházmegyei hivatal sürgős esetekben akár távirati, vagy telefoni úton is mindenkor készséges rendelkezésre áll. 1902. sz. Sürgős házassági esetek. Az SD. 55. §-ának 3. pontja megállapítja hogy a káplán, mint munkatárs van a plébáno: mellett. A káplán nem egyedüli munkás, d< viszont törekednie kell arra, hogy plébános; terhén könnyítsen. A káplán ne vonja ki magá semmiféle teendő alól, de viszont az össze nagyobb teherrel járó munkák se háruljanal kizárólag a káplánra. A plébános, aki a munkabeosztást ezei elvek szerint adja, akinek javadalmából kifo lyólag lótartása, vagy fuvarátalánya van (1 kékív), vagy a Can. Vis., illetőleg más megálla podás értelmében (1. SD. 536. §.) híveitől foga tot igényelhet, gondoskodjék arról, hogy amin a maga számára igénybe veszi a fogatot, é\ úgy azt káplánja számára is biztosítsa, ha a; nagyobb távolságban lévő filíálisban, vagy köz ségrészben hivatalos funkciót (istentisztele végzés, szentségek kiszolgáltatása, temetés, hit oktatás) végez. , 1903. sz. 5 Funkciókhoz > való fuvar. t s í 1 t 5 Z t