Püspöki körlevelek 1938 (Szombathely, 1939)
— 11 — azoknak, akiket szeret. Ez valóban lehetetlennek látszott, azonban az ő bölcsesége, hatalma és szeretete megtalálta a módját annak, hogy félelem és borzadás nélkül ehessük az ő testét: elrejtette istenségét és emberségét egy kis darab kenyérnek, a szent ostyának színe alá. A szerető szív segítője, oltalmazója akar lenni azoknak, akiket szeret. Mikor az Üdvözítő beletekintett az eljövendő évszázadokba és évezredekbe, a bűnöknek mérhetetlen özönét látta felszállni a földről naponkint, a napnak minden órájában; látta, hogy a bűnöknek ez a mérhetetlen özöne hogyan hívja ki az Isten igazságos haragját a világ, az emberek ellen. Hogy az Isten igazságos haragjával szemben oltalmazónk lehessen, a világnak minden részében felállította tabernákulumát és ezekben a tabernákulumokban a napnak minden órájában felszáll az égbe az ő engesztelő, irgalomért esdeklő imádsága a bűnös világért. Izaiás próféta egyszer elgondolkozott azon a sok-sok hálátlanságon, amelyet a zsidó nép az évszázadok folyamán az Isten ellen elkövetett. Mikor azután kereste az okokat, hogy annyi bűn és hálátlanság ellenére miért tartotta meg az Isten ezt a népet, csak annyit tudott mondani: „Az Ür irgalmassága, hogy nem semmisültünk meg." Bűnei, sok-sok hálátlansága miatt már régen megérdemelte volna ez a nép, hogy az Isten eltörölje a föld színéről. Hogy mégis élünk és vagyunk, azt egyedül az ő irgalmának köszönhetjük. Ha elgondoljuk, hogy naponkint, sőt óránkint mennyi bűn ostromolja az eget, mi is elmondhatjuk: „Az Ür irgalmassága, hogy még mindig áll ez a világ, hogy nem semmisültünk meg." És ezt az irgalmat Jézus eszközli ki számunkra a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Az Isten a világnak ezer és ezer oltárán itt látja a földön az ő egyszülött Fiát, akiben örök kedve telik, és érte és az ő imádságáért elnézi azt a sok-sok bűnt. De nemcsak így oltalmazónk és segítőnk az Üdvözítő a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Mikor először beszélt tanítványainak arról, hogy ha majd elvégezte küldetését a földön, visszamegy az égbe, látta arcukon a szomorúságot és kiolvasta szemükből az aggódó kérdést: Mi lesz velünk, ha magunkra maradunk annyi ellenség, annyi veszély között? Akkor megnyugtatásukra, vigasztalásukra azt mondta nekik: Ne féljetek! Nem hagylak árván benneteket. Veletek maradok. Veletek maradok mint legjobb barátotok, mint leghatalmasabb segítőtök. Ugyanakkor az ő isteni mindentudásával látta mindazokat, akik valaha hinni fognak benne; látta őket küzdeni a test, a világ és a gonosz lélek ellen; látta őket roskadni a haláltól, és szerető, jóságos Szíve újból azt mondta: Nem! Nem hagylak árván benneteket. Nem hagylak benneteket magatokra küzdelmeitekben, szenvedéseitekben; veletek maradok életetek minden napján; veletek leszek halálotok óráján is. Látott minket; látta a mi küzdelmeinket, megpróbáltatásainkat, szenvedéseinket is, és nekünk is segítőnk, oltalmazónk, vigasztalónk akart lenni; értünk is itt maradt az Oltáriszentségben. Az Oltáriszentség tehát, K. K. H., az Ür Jézus szeretetének ajándéka, az ő szeretetének legnagyobb ajándéka a földön, olyan nagy, hogy szent Ágoston joggal elmondhatta: „Az Isten, bár végtelenül bölcs, nagyobb jótéteményt nem gondolhatott ki a számunkra; bár mindenható, nagyszerűbbet nem alkothatott a számunkra, és bár végtelenül gazdag, nem találhatott többet, nagyobbat, amit nekünk adhatott volna." És mivel viszonozzák az emberek az Ür Jézusnak ezt a csodálatos szeretetét? Szent János evangéliumának első fejezetében fájó szívvel állapítja meg, hogy aZ Üdvözítőt, bár tulajdonába jött, mikor a földre szállt, övéi nem fogadták be. Ősei városában, Betlehemben nem volt számára hely; édesanyjának egy rozoga istállóban kellett meghúzódnia, amelyet könyörületből engedtek át neki jószívű pásztorok, és ott kellett a világra hoznia a mindenség Urát. Gyermekkorában menekülnie kellett Heródes elől, és később? Három éven át hívogatta magához honfitársait: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak és terhelve vagytok és én megenyhítlek titeket"; három éven át tanította őket; meggyógyította betegeiket, feltámasztotta halottaikat, az éhezők számára megszaporította a kenyeret és számtalan csodával bizonyította be, hogy ő az őseiknek megígért Messiás, akiről a próféták jövendöltek, és az eredmény? Népe vezérei ellen fordultak és a nép, amely annyi csodájának volt a tanúja és annyi jótéteményét élvezte, amely virágvasárnap diadalmenetben kísérte Jeruzsálembe, öt nappal később gyűlölettel kiáltotta oda Pilátusnak: „Vidd el és feszítsd meg őt!" És ma? Halljuk őt magát! Mennyi fájó panasz hangzott el ajkáról, mikor Alacoque szent Margitnak kinyilatkoztatta Szívét! Míg a szent egyik jelenése alkalmával gyönyörködve szemléli dicsőségtől ragyogó alakját, fénylő sebeit és a kebeléből előtörő lángsugarakat, az Üdvözítő az
