Püspöki körlevelek 1937 (Szombathely, 1938)
4 kifogást. Mindaz, aki tagadja a Fiút, nem bírja az Atyát sem; aki vallja a Fiút, bírja az Atyát is.1 Jézus Krisztusban, az emberré lett Fiúistenben megjelent az isteni kinyilatkoztatás teljessége. «Sok rendben és sokféle módon szólván hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, legutóbb ezekben a napokban Fia által szólott hozzánk.»2 Az ószövetség szent könyvei mind az Isten szavai és az ő kinyilatkoztatásának szerves részei. A kinyilatkoztatás fokozatos fejlődésének megfelelőleg rájuk még annak az időnek homálya borul, amelynek a megváltás ragyogó napját kellett előkészítenie. Mint történeti és törvénykönyveknél nem is lehet másként, sok részletben az emberi tökéletlenség, gyöngeség és bűn nyilvánul meg. Számtalan magasztos és nemes dolog mellett bizony elbeszélik a kinyilatkoztatást és az isteni ígéreteket hordozó ószövetségi választottjnépnél gyakran jelentkező külsőségeket és anyagiasságot is. De az előítélettől és szenvedélytől el nem vakított szem előtt a bibliai történetben elbeszélt emberi gyarlóságokon keresztül annál világosabban fölragyog az üdvösségre előkészítő, minden emberi gyöngeségen és bűnön végül diadalmaskodó isteni tervszerűségnek fényes vonalvezetése. Éppen a komor és sötét háttérből nyújt az örök üdvösségre nevelő módszer olyan mély meglátásokat, amelyek irányítanak, intenek, megdöbbentenek, fölemelnek és boldogítanak. Csak a vakság és a gőg nem látja azokat az üdvös nevelő értékeket, amelyek az ószövetségben rejlenek. Aki az ószövetség bibliai történetét és annak bölcs tanítását az Egyházból és az iskolából száműzni akarja, az Isten szavát káromolja, a Mindenhatónak a megváltást előkészítő tervét becsmérli, a szűk és korlátolt emberi értelmet tolja föl a történelmet irányító Isten bírájául. Tagadja a hitet a valóságosan megtestesült Krisztusban, aki emberi természetét attól a néptől vette, amely őt azután keresztre feszíti. Meg nem értheti az Isten Fiának világdrámáját, aki keresztrefeszítőinek hitszegő tettével szembeállította a megváltó halál örök főpapi és isteni tettét s így az ószövetséget az újszövetségben beteljesítette, bevégezte és fölmagasztalta. A kinyilatkoztatás az Űr Jézus Krisztus evangéliumában éri el csúcspontját s itt válik végérvényessé, általánosan és örökre köte-1 I Ján. 2, 23. 2 Zsid. 1, 1. lezővé. Ez a kinyilatkoztatás nem tűr meg emberi kézből származó függelékeket, annál kevésbbé pótlékokat vagy változásokat önkényes kinyilatkoztatások alapján, amilyeneket a jelenkor egyes szóvivői a vér és a faj mitoszából akarnak levezetni. Amióta Krisztus, a Fölkent, a megváltás művét befejezte, a bűn hatalmát megtörte és nekünk az istenfiúság kegyelmét kiérdemelte, azóta Jézus nevén kívül más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kellene.1 Senki emberfia — bár a föld minden tudása, tehetsége és külső hatalma testet ölt benne — nem vethet más alapot azon kívül, amely Jézus Krisztus.2 Akik szentségtörő vakmerőséggel megtagadják az Isten és a teremtmények, az Istenember és az emberek fiai közt tátongó lényeges különbséget és halandó embert, akár minden idők legnagyobb emberét, Krisztus mellé, sőt Krisztus fölé vagy vele szembe állítják, azok bizony eszelős próféták, akikre a szentírás elrettentő szava illik : A mennyekben lakó kineveti őket.3 4. Igaz hit az Egyházban. A hit Krisztusban nem marad tiszta és érintetlen, ha nem támogatja és ápolja a hit az Egyházban, amely az igazság oszlopa és szilárd alapjaA Krisztus, a mindörökké áldott Isten, maga állította föl ezt az oszlopot. Az a parancsa, hogy az Egyházra hallgassunk,5 s hogy ennek szavaiban és parancsaiban az ő saját szavait és parancsait fogadjuk meg,6 minden idők és helyek embereit kötelezi. Az Üdvözítő által alapított Egyház egy és ugyanaz minden népek és nemzetek számára. Hatalmas kupolája mint a mennyboltozat az egész földet átíveli. Alatta helyet és otthont talál minden nép és nyelv. Benne bőséges tér nyílik a továbbfejlődésre az összes különleges sajátságok, képességek, föladatok és hivatások számára, amelyeket a teremtő és megváltó Isten az egyes embereknek vagy emberi közösségeknek adott. Az Egyház anyai szíve elég tág és nagy hozzá, hogy az egyéni sajátosságok és adottságok Isten szándéka szerint való kifejlődésében inkább a változatok gazdagságát lássa, mint az 1 Ap. Cs. 4, 12. 2 I Kor. 3, 11. 3 Zsolt. 2, 4. 4 I Tim. 3, 15. 6 Máté 18, 17. 6 Luk. 10, 16.
