Püspöki körlevelek 1937 (Szombathely, 1938)

3

a bámulatos módot gondolta ki arra, hogy egészen különleges úton igazán, valóban és lényegileg velünk maradjon, istenségével és emberségével, testével és vérével együtt. Joggal alkalmazhatjuk erre a nagy hippói püspök, szent Ágoston felkiáltását: „Bátran kimondom, liogy Isten, bárha mindenható, ennél többet már maga sem adhatott; bárha legbölcsebb, ennél többet adni nem tudott s bárha leggazdagabb, ennél többet nem volt mit adnia.“ (In Joan, tract. 48.)

Az Oltáriszentség a titkok titka, mert nemcsak a legfőbb hittitkokat: a megtestesülés, a megváltás, a megszentelés, a kegyelem s az örök élet tanát foglalja magában, hanem azt is, aki e hittitkokat nekünk legfényesebben kinyilatkoztatta. Az Oltáriszentség a szentségek szentsége, mert nemcsak Krisztus által rendelt kegyelemeszközlő jel, hanem magát Krisztust tartalmazza, a szentségek és az üdvösség szerzőjét, lelkünk legfőbb pásztorát és püspökét. Az Oltáriszentség a katolikus Anyaszentegyház legfőbb kincse és legszebb dísze, mert általa teljesül az Anyaszentegyházon a próféta szava: „Nincs is más ilyen nemzet, melyhez istenei olyan közel lennének, mint amilyen közel mihozzánk van a mi Istenünk, valahányszor kérjük.“ (5 Móz. 4, 7.)

A hívő térdrehull, mikor a templomba lépve az oltárszekrényt megpillantja, az Úrfelmutatás pillanatában mellét verve hódol a megtestesült Üdvözítőnek s lelkes hitvallással követi a szentségi Jézus diadalmenetét az úrnapi, feltámadási vagy Jézus Szive körmenetben, mint ahogy Jézus első hívei örvendezve követték őt virágvasárnapon s pálmát lengettek és hozsannát zengedeztek előtte. Szent megrendülés és boldog örömérzet hullámzik át a hívő lelkén, amikor arra gondol, hogy a mindenség Ura és Alkotója oly közel száll le hozzá és oly szoros egyesülésre óhajt lépni vele e szentségben. Ha arra gondol, hogy akit ő itt a kenyér és bor színe alatt hódolva imád, az ugyanaz a Jézus, aki egykor a betlehemi istállóban született s akinek jövetelét a pásztoroknak angyalének hirdette, ugyanaz a Jézus, aki egykor Judea és Galilea útjain és terein, falvaiban és városaiban az üdvösség igéit hirdette és pazar kézzel szórta szét vigasztaló ajándékait. Ugyanaz, mint aki egykor betegeket gyógyított, bűnösöket megkönnyíteti, szomorúakat vigasztalt s a szegényeknek hirdette az evangéliumot; aki Lázárt feltámasztotta, a naimi ifjút anyjának visszaadta s a római százados szolgáját meggyógyította. Ugyanaz, aki az éhező tömegeknek kenyeret szegett a pusztában s.az éhező lelkeknek az örök élet kenyerét törte meg, aki szánakozott a tömegen s az örök élet forrásait nyitotta meg előtte. Ugyanaz a Jézus van itt jelen, aki egykor megbocsátott Magdolnának, a bűnbánó latornak és Péternek s aki az ártatlan kisdedeket szeretettel ölelte magához. Ugyanaz a Jézus, aki a kínszenvedés óráiban értünk vért izzadott, megostoroztatott, tövissel koronáztatott, megfeszíttetett, meghalt és eltemettetett; aki aztán feltámadt a sírból és dicsőségesen felszállt a mennybe, miután távozása előtt megalapította Anyaszentegyházát s benne állandó központul s melegítő tűzhelyül az Oltáriszentséget; csodálatosan teljesítvén azt, amit az utolsó vacsorán búcsúzóul mondott: „Nem hagylak árván benneteket.“ (Ján. 14, 18.)

„0 csodálatos és bámulatra méltó szeretet! — kiált fel e hittitoknál Justinianus szent Lőrinc — ki ne rendülne meg lelkében előtte! Ki ne hódolna neki s ujjongana miatta örömében! Soha az ember magától nem mert volna ilyen keg)ret kérni az Istentől, soha még csak kieszelni sem mert volna ilyesmit; hiszen az isteni irgalomnak ez a csodatette minden emberi elképzelést messze felülmúl!“ (De Eucharistia.)

Nem csoda, ha maga az Egyház szinte nem ismer határt hálás örömének kifejezésében, amikor az Oltáriszentségről van szó. Vannak, akik nem értik és túlzottnak tartják a mi istentiszteleti életünknek fényét és szinpompás változatosságát, szertartásaink dúsan patakzó szépségeit, a keleti és nyugati liturgiák bámulatos gazdagságát. Nem értik meg, miért öntötte ki a katolikus lelkesedés a századok folyamán a művészetnek minden kincsét az Oltáriszentség elé, az építészet, szobrászat, festészet, ötvösművészet, ének és zene minden szent versengését. Nem értik meg, miért ujjong és énekel a katolikus nép vallásos lelkesedése az Oltáriszentség ünneplésében, miért csordul ki szinte áhítata az utcákra kör-