Püspöki körlevelek 1937 (Szombathely, 1938)
— 10 — vendező szeretettel gondol a jókra és szánakozó, bocsánatra mindig kész szeretettel azokra, akik bűneikkel megtagadták, sőt azokra is, akiknek az ajakán mindig újra és újra felhangzik a „feszítsd meg“ és valamennyiükért imádkozik; imádkozik a jókért, hogy állhatatosak maradjanak, imádkozik a hidegekért és közömbösökért és a földi gondjaikba, élvezeteikbe elmerültekért, imádkozik a bűnösökért és engeszteli az Istent bűneikért és imádkozik azokért is, akik le akarják rombolni templomait és tabernákulumait: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekesznek“. És ki tudja, hogy hány bűnös vétkezhetik tovább és hány ellensége dolgozihatik tovább csak azért, mert az Ür Jézus imádsága visszatartotta az Isten büntető karját és időt eszközölt ki a számára a bűnbánatra és a megtérésre! Ezt teszi az Űr Jézus az ő tabernákulumi elhagyatottságában. És mi? A Kaifás sötét, piszkos börtönében szenvedő Üdvözítő elhagyatottságát már nem szüntetheti meg a mi szánakozó részvétünk, a mi szeretetünk és hódolatunk. Azt a börtönt már régen elhagyta az Üdvözítő. Az ő tabernákulumi elhagyatottsága azonban most is tart. Tabemákulumaiban most is vár, vár emberekre, akik szánakoznak rajta, vár szívekre, amelyek megvigasztalják. Elmondja-e rólunk is, hogy vártalak; vártam, hogy szánakozol rajtam és eljössz megvigasztalni, de hiába; nem jöttél? Ne, ne! Az élet gondjai, munkánk, sokféle kötelességünk megakadályoznak abban, hogy minden időnket vele, mellette töltsük el. Ezt nem is kívánja tőlünk. De legalább néha-néha nem mehetnénk el hozzá? Ha útunk templom előtt visz el, nem gondolhatnánk arra: Itt benn az én Üdvözítőm talán egyedül van; bemegyek hozzá egy pillanatra vagy legalább átmenőben köszöntöm őt? És munkánk közben, amikor annyi mindenfélére gondolunk, nem gondolhatnánk néha a mi plébániatemplomunkra vagy a hozzánk legközelebb levő templomra és nem küldhetnénk az Üdvözítőnek egy rövidke fohászt? És este, lefekvéskor nem köszönthetnők őt egy pár szóval? Ó igen! Sőt minden különösebb fáradság nélkül többet is tehetünk: egy pár keresetlen, egyszerű szóval mindenütt a világon megszüntethetjük azt az elhagyatottságot, amely az Ür Jézust annyi templomban körülveszi. Imádságos könyv sem kell hozzá, hiszen imádságos könyv nélkül is akármelyikünk el tud mondani annyit, hogy „Jézusom, köszöntelek téged a legméltóságosabb Oltáriszentségben; köszöntelek a mi templomunkban és a világ minden tabernákulumában, minden kis szentostyában, amelyet a te Szíved jósága, irgalma és hatalma átváltoztatott a te szent testeddé és véreddé; köszönöm, hogy a legméltóságosabb Oltáriszentségben velünk maradtál“. Az ő isteni Szíve meghallja ezeket az egyszerű, keresetlen szavakat a világ száz és ezer tabernákulumában és nem érzi magát elhagyatottnak ott sem, ahol nincs mellette senki. Kevés, szinte semmi, amit teszünk és neki mégis olyan végtelenül kedves! Ki tagadhatná meg tőle ezt a keveset? Az Üdvözítőnek minden perce a mienk a tabernákulumban. Adjunk neki legalább néhány percet a nap huszonnégy órájából, hálából, szeretettel! Krisztusban Kedves Híveim! Az idei esztendő előkészület az 1938 májusában Budapesten tartandó 34. eucharisztikus világkongresszusra. Ebben az előkészületi időben vegyük körül fokozott buzgósággal és szeretettel a mi Urunkat a legméltóságosabb Oltáriszentségben! Necsak a szentségimádás napját ünnepeljük meg nagyobb fénnyel és necsak az oltáregylet havi imaóráján és az elsőpénteki engesztelő ájtatosságokon vegyünk részt nagyobb számban és nagyobb buzgósággal, hanem ezeken kívül is ragadjunk meg minden alkalmat és módot hálánk és szeretetünk kimutatására Jézus iránt az Oltáriszentségben! Gondoljunk rá gyakrabban, látogassuk meg többször, egyesüljünk vele többször a szentáldozásban, hogy látva a mi buzgóságunkat és érezve a mi szeretetünket, elmondhassa: „Gyönyörűségem az emberek fiaival lennem!“ Szent Pál apostol szavaival zárom buzdításomat: „Kegyelem mindazoknak, akik megfogyatkozás nélkül szeretik a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Amen“. Felhívom a plébános és lelkész urakat, hogy ezen nagybőjti szózatomat a nagyböjt első vasárnapján a híveknek a szószékről olvassák fel.
