Püspöki körlevelek 1936 (Szombathely, 1937)

Krisztusban Szeretett Papjaim!

Ezelőtt huszonnégy esztendővel szeretetettel köszöntöttem a szombathelyi egyházmegye papságát, most megnövekedett szeretettel búcsúzom tőle, mert Szentséges Atyánk ismételt kérésemet meghallgatva elfogadta lemondásomat s a szombathelyi egyházmegye kormányzásától felmenteni méltóztatott.

Nehezemre esett az elhatározás, hogy szeretett egyházmegyém kormányzatáról és íőkép jó hűséges papságom vezetéséről lemondjak, de meghoztam ezt az áldozatot abban a hitben, hogy ezzel csak egyházmegyém javát szolgálom. A jó Isten betegséggel látogatott meg, amelynek következtében az igehirdetés, a hívek közt való megjelenés, a papsággal

való sűrűbb érintkezés és főleg a kormányzattal járó izgalmak és gondok viselése lehetetlenné vált nekem. Én pedig mindig azt az elvet vallottam, hogy az, aki helyét már nem tudja betölteni, adja azt át másnak. Az utolsó évtizedek nehéz küzdelmei megviselték szervezetemet; lelki ruganyosságom sem képes már a megpróbáltatásokat és súlyos felelősséget viselni. Egyházmegyénk nagy védőszentje, Szent Márton püspök azt mondotta: „Domine, si populo tuo adhuc sum necessarius, non recuso laborem“; — én tudom, hogy nem vagyok az egyházmegyének nélkülözhetetlen, hisz a Szentatya fog arról gondoskodni, hogy más vállak hordozzák a felelősséget és bár a munkát sohasem utasítottam vissza, utóbbi időben megrokkant egészségem engem annak végzésére képtelenné tett.

Nagyon nehezemre esik Tőletek, Kedves Testvéreim és Fiaim búcsúzni, akikkel egy negyedszázadon keresztül együtt dolgoztam; hosszú idő ez, hiszen azok, akiket elsőknek papokká szenteltem, már ezüstmiséjük küszöbén állanak. E hosszú idő alatt irántam engedelmesek voltatok, szavamra hallgattatok és főképpen mióta egészségem megrendült, állandó szeretettel, imádsággal vettetek körül engem. Fogadjátok ezért atyai hálámat és azon ígéretet, hogy ha ezután az egyházmegye kormányzatában nem is veszek részt, mint atyai jóbarát köztetek maradok. Ha valakit közületek nem akarva megbántottam volna, vagy szigort mutattam volna ott, ahol szeretettel is célt lehetett volna érni, bocsánatot kérek tőle épúgy, amint én is tiszta szívből megbocsátok mindenkinek, aki akarva nem akarva bánatot okozott nekem. Minden papomat mindenkor szerettem, de legjobban azokat, akiknek nagyobb szükségük volt az atya szeretetére, vagy nagyobb szeretettel csüngtek atyjukon.