Püspöki körlevelek 1936 (Szombathely, 1937)
— 11 — mintha nem is élne, mintha halott volna. Nem szól, bármi történjék is körülötte. Megy, ahová viszik. Ha leejtik a földre, ott marad, amíg fel nem emelik. Ha lábbal tiporják, nem tiltakozik. Miért tette ezt? Miért alázta meg magát ennyire? Mert szerette övéit és köztük akart maradni. Ott akart lenni mindenhol, ahol emberek laknak: a nagy városokban és kicsiny falvakban, a gazdagok és szegények között, a tudósok és tudatlanok között, az örökös hó hazájában és az állandó nyár birodalmában. Mindenhol ott akart lenni, ahol emberek élnek, hogy mindenhol védelmezőjük, vigasztalójuk lehessen. Ámde megtehette volna-e ezt, ha nem adta volna nekünk az Oltáriszentséget és ha az Oltáriszentség anyagául nem választotta volna a kenyeret, a fehér ostyát, amely olyan kicsinnyé teszi, hogy a legkisebb hely is elégséges a számára és olyan szegénnyé, hogy a legszegényebb tabernákulum is illik hozzá?! Szerette övéit és azt akarta, hogy félelem nélkül közeledhessenek hozzá, hogy bizalommal tárhassák fel előtte gondjaikat, bajaikat, hogy bizalommal beszélhessék meg vele ügyes-bajos dolgaikat. Ő nemcsak tiszteletet akart tőlünk, hanem bizalmat, barátságot is. Azt akarta, hogy úgy menjünk hozzá, mint ahogyan testvér megy a testvéréhez, mint ahogyan a gyermek megy édesanyjához. Azt akarta, hogy még bűneink se tartsanak vissza tőle. Ámde meg mernők-e ezt tenni? Mernénk-e hozzá menni? Mernénk-e vele bizalmasan beszélgetni, ha dicsőségének fényében, ha az örök bíró lángoló tekintetével, ha az angyali karoktól körülvéve mint az egek királya maradt volna valamiképen közöttünk. Szerette övéit és állandó áldozat, állandó engesztelés akart lenni értük. Tudta, hogy míg ez a világ állni fog, mindig lesznek emberek, akik bűneikkel kihívják a világ ellen az Isten haragját és azért azt akarta, hogy a földről szünet nélkül szálljon fel az ég felé az engesztelő áldozat. Minden bűn engedetlenség és kevélység. Az ember, ez a kis porszem, akinek minden porcikája és minden pillanata az Isten kegyelméből van, gőgösen szembefordul az ő Urával, megtagadja neki az engedelmességet és szemébe vágja a lázadó Lucifer büszke szavait: Nem szolgálok. Ezt az engedetlenséget, ezt a kevélységet akarta az Üdvözítő jóvátenni, kiengesztelni, azért alázta le magát olyan mélyen, azért lett olyan kicsiny, hogy már kisebb nem is lehetett volna. Szerette övéit és eledelük, táplálékuk akart lenni. Tudta, hogy ha azt az isteni életet, amelyet a keresztségben nyertünk, meg akarjuk tartani, isteni táplálékra van szükségünk, az ő testére és vérére. „Ha nem eszitek az Emberfiának testét és nem isszátok az ő vérét — mondotta a kafarnaumi zsinagógában —, nem lesz élet tibennetek.“ Mikor ezeket a szavakat ott a kafarnaumi zsinagógában kimondta, hallgatói megbotránkoztak és azt mondták: „Kemény beszéd ez, ki hallgathatja ezt? Hogyan kivánhatja ez, hogy emberi testet együnk és embervért igyunk?“ Azonban az ő gyöngédsége és az ő szeretete talált módot rá, hogy borzadás nélkül ehessük az ő testét és ihassuk az ő vérét és az ő hatalma megvalósította a csodát: elrejtette testét és vérét egy darabka kenyérbe, egy kis fehér ostyába, amelynek olyan az íze, mint minden más kenyéré és mégis, ha ebből a kenyérből eszünk, benne Ő jön hozzánk és egész valónkat betölti önmagával, erényeivel, erejével, kegyelmével. Szerette övéit, mindvégig szerette őket. Mit adjak viszonzásul az Ürnak mindazokért, amiket Ő nekem adott? — kiáltott fel a zsoltáros, mikor az Ür jóságára gondolt, mikor lelki szemei előtt elvonult mindaz, amit az Ür vele és népével tett. Pedig ő még csak az Ür erős kezét ismerte, amely Izrael népét ellenséges földeken át vezette és amely ezt a maroknyi népet hatalmas birodalmak ellen védelmezte. Ö még csak az Ür szigorúságát ismerte, amely Izrael népének kemény törvényeket adott, ő még nem ismerte az Isten Szívét, ő még nem ismerte az Isten Szívének végtelen szeretetét. Mit szóljunk tehát mi, akik tanúi vagyunk ennek a végtelen szeretetnek és ettől la szeretettől kegylelmet kegyelem után kapunk? Nem kell-e nekünk is felkiáltanunk: Mit adjak viszonzásul az isteni
