Püspöki körlevelek 1935 (Szombathely, 1936)

2

a végéhez közeledett és az égi kegyelem utolsó áramait bocsátotta a világra. Hiszen éppen a megváltás szolgái — a Mi drága tisztelendő papjaink azok, akik különös buzgósággal tevékenykedtek és a kereszténység ügyének kiváló szolgálatot tettek a szentév folyamán, amelyben — mint Quod nuper körlevelünkben rámutattunk, a katolikus papság isteni alapításának tizenkilencszázados évfordulóját is ünnepeltük.1

Ez a körlevél teljes összhangban csatlakozik a múltban az idők követelményei szerint kiadott körleveleinkhez, amelyekben a modern kor emberét gyötrő kérdéseket a keresztény igazság fényénél megvilágítottuk, sőt az azokban közölt irányító gondolatokat betetőzi és bekoronázza.

Mert a pap isteni hivatás és parancs alapján az ifjúság keresztény nevelésének hivatott apostola és fáradhatatlan munkása;2 a házassági köteléket a jó Isten nevében és tekintélyével megáldja, annak fölbonthatatlanságát és szentségét az érzékiség támadásai és eltévelyedései ellen megvédi;3 az embereknek a felebaráti szeretetet prédikálja, az evangéliumi igazság és szeretet kölcsönös kötelességeit hangoztatja, a gazdagok és szegények számára egyaránt kívánatos valódi javakat világosan a szemük elé tárja, így a gazdasági válság és az erkölcsi romlás folytán elkeseredett lelkeket megbékíteni igyekszik s hathatósan közreműködik, hogy az emberi társadalom osztályharcai szerencsés megoldást nyerjenek vagy legalább is enyhüljenek.4 Azonkívül a pap hivatalos hirdetője és fölszítója annak az általános bűnbánatnak és engesztelésnek, amelyre minden jó embert fölszólítottunk, hogy az isteni Fölségnek elégtételt nyújtsunk a mai nemzedéket megszégyenítő és veszélybe sodró istentelenség, erkölcstelenség és gonoszság miatt, mert bizony a mi korunk talán minden időknél jobban rászorul az isteni Megváltó irgalmasságára és bocsánatára.5

Az egyház ellenségei igen jól ismerik a papság munkájának hathatós erejét s éppen azért harcolnak elsősorban a papság ellen s igyekeznek azt a társadalomból kiüldözni, mint a mexikói néphez írt levelünkben panaszkodtunk.6 A papság

1 A. A. S. 25. kötet. (1933.) 5—10. 1.

2 Divini illius Magistri Encycl. 1929. dec. 31.

3 Casti Connubii Encycl. 1929. dec. 31.

4 Quadragesimo anno Encycl. 1931. május 15.

5 Caritate Christi Encycl. 1932. május 3.

6 Acerba animi Encycl. 1932. szeptember 29.

kiirtása után remélik a katolikus vallás teljes pusztulását, amit kívánnak ugyan, de bizonyosan soha el nem érnek.

A pap második Krisztus.

Az emberi nem mindenkor szükségét érezte a papoknak, vagyis az olyan férfiaknak, akik törvényesen rájuk ruházott hivataluknál fogva közvetítők legyenek az Isten és az emberek között s akiknek élethivatása az Istenhez való viszonyból folyó kötelességek beteljesítése, nyilvános imádságok, istentiszteletek végzése, áldozatok bemutatása az emberi közösség nevében, amely mint közösség is köteles nyilvános vallásgyakorlatokkal az Istent mint teremtőt és urat elismerni, neki örök hálát adni, őt megengesztelni és végcélul tekinteni.

S valóban minden népnél — amennyiben szokásait ismerjük és külső erőszakra nem kényszerült az emberi természet legszentebb törvényeit megtagadni — találunk papokat. Sokszor ugyan hamis isteneknek szolgáltak. De ahol vallást ismertek és oltárokat emeltek : ott papok is voltak, sőt mindenütt kiváló megtiszteltetésben is részesültek.

Mégis az isteni kinyilatkoztatás megvilágosítása nyomán már sokkal nagyobb méltóságban tűnik föl a papi hivatás. Titokzatos módon már előre jelzi azt Melkizedek1 a pap és király, akit Szent Pál apostol vonatkozásba hoz Jézus Krisztus személyével és papi mivoltával.2 Mivel a pap Szent Pál híres mondása szerint «az emberek közül választatik», de «az emberekért rendeltetik Isten előtt való ügyeikre»3 : azért az ő hivatásának tárgyát nem az emberi és földi dolgok alkotják — bármennyire értékesek és tiszteletreméltók is azok egyébként, — hanem az isteni és örökkévaló ügyek. Ezek emberi tudatlanságból ugyan lebecsülhetők és kigúnyolhatók, sőt mint sokszor még napjainkban is szomorúan tapasztalhatjuk, gonoszságból és ördögi gyűlölködésből erőszakosan megakadályozhatok, mégis mindenkoron a legelőkelőbb helyet foglalják el úgy az egyes emberek, mint az emberi közösségek életében, mert az egyén és a társadalmi közösségek egyaránt leküzdhetetlenül érzik, hogy Isten teremt-1 1. Móz. 14, 8.

2 Zsid. 5, 10 ; 6, 20 ; 7, 1. ; 10, 11. 15.

3 Zsid. 5, 1.