Püspöki körlevelek 1935 (Szombathely, 1936)
— 7 — 47. sz. Névváltozta tások bejegyzése a törvényhatósági levéltárakban. felülvizsgálat és jóváhagyott darabok címjegyzékét (szerző neve, a színdarab címe, esetleg megjelenésének helye és ideje) pedig hozzám juttatni, hogy a műkdvelői előadásra alkalmas színmüvek központi jegyzékébe fölvehető legyen. Erre az intézkedésre azért van szükség, mert az elsőfokú rendőrhatóságok csakis azoknak a színdaraboknak műkedvelői előadását engedélyezik, amelyek a „Műkedvelők Színműtára“ című jegyzékben s annak pótlásaiban (közös néven: központi címjegyzékben) bennfoglaltatnak. Addig is, míg a fenti intézkedés megtörténhetik, a már használatban lévő és a „Műkedvelők Színműtárá“-ban estleg nem szereplő darabok címleírását szíveskedjék közölni a törvényhatósági iskolánkívüli népművelési bizottságokkal, hogy azok megfelelő tájékoztatásul az illetékes rendőrhatóságokat mielőbb értesíthessék. Magától értetődik, hogy a szóbanforgó rendelet a tanulók által iskolákban előadott színdarabokra nem vonatkozik, azok semmiféle ellenőrzés alá nem esnek, minthogy bemutatásuk amúgy is megfelelő pedagógiai felügyelet mellett történik. Budapest, 1934. évi december hó 1-én. Dr. Hóman Bálint sk. A m. kir. belügyminisztérium nagy súlyt helyez arra, hogy a névmagyarosítások a törvényhatósági levéltárakban őrzött anyakönyvi másodpéldányokban is bevezettessenek azon időre vonatkozólag, amikor az egyházi anyakönyvek állami törvényes érvénynyel bírtak. Felhívom tehát a plébános urakat, hogy legkésőbb f. é. január hó végéig terjesszék fel hivatalomhoz mindazon személyek - 2251/933. számú rendelkezésem értelmében már bejegyzett névmagyarosításait, — a vonatkozó anyakönyvi kivonat csatolásával — akik 1895. október 1-e előtt anyakönyveztettek, hogy azoknak a törvényhatósági irattárakban őrzött anyakönyvi másodpéldányokba való bevezettetése iránt intézkedhessem. A jövőben pedig az 1895. év okt. 1-e előtti anyakönyvekben történt ilyen bejegyzések után minden egyes esetben a vonatkozó anyakönyvi kivonatot hozzám kell felterjeszteni továbbíthatás végett. A Kát. Háziasszonyok Országos Szövetségéhez az elmúlt év folyamán a vidéki papság részéről többször érkezett panasz, hogy a falujukból Budapestre szolgálatra feljövő leányok rövidebb-hosszabb ideig való otttartózkodásuk után igen rossz erkölcsökkel érkeznek haza. A szövetség már évtizedek óta küzd az ellen, hogy a vidékről feljövő falusi leányok ne kerüljenek a lelkiismeretlen és őket kiszipolyozó helyszerzők befolyása alá és e célból áldozatok árán a Székesfőváros különböző kerületeiben elhelyezőkkel kapcsolatos otthonokat létesített. Elhelyezőiben a leányokat díjtalanul juttatja álláshoz, otthonaiban pedig elhelyezkedésükig, vagy állástalanságuk esetén pár fillérért szállást és ellátást kapnak. (Otthonok és elhelyezők: I. Maros-u. 23., V. Sas-u. 13., I. e„ VIII. Mária-u. 7. XI. Zenta-u. 5.) Azzal közlöm ezt T. Papjaimmal, hogy híveik figyelmét ily értelemben felhívják. Konkrét esetből kifolyólag felhívom a plébános urak figyelmét arra, hogy a párbér behajtás kérelmezésekor kérvényüket bélyeggel lássák el, mert ellenkező esetben megleletezik. A párbérilletmények nyugtái azonban bélyegmentesek. Felesleges levélváltások és költségek elkerülése végett felhívom a plébános urakat a SD. 205. §-ra, illetve az abban foglalt rendelkezések pontos betartására. A nagyobbfokú akadályok alól, valamint a II/I. fokú oldalágú sógorság akadálya alól az Apostoli Szentszéktől nyert quinquennalis felhatalmazás alapján csak súlyos és sürgős okok esetén adhatok felmentést. Egyébként ily esetekben a fementést az Apostoli Szentszéktől kell kérelmezni. Ezzel kapcsolatban különösképen felhívom a plébános urak figyelmét az 1075. canonban jelzett házassági akadályra. (SD. 227. §.) A taxára vonatkozólag irányadó az 1930. VIII. 974. sz. körlevéli intézkedés. Az SD. 30. §-ában foglalt intézkedés kapcsán a folyó évi teológiai ismétlővizsgálatokra a következő tételeket jelölöm ki szentírástudományból: I. évi ismétlővizsgálatra: Húsvétvasárnap, -hétfő, Húsvét után a II—V. vasárnapok, Fe-48. sz. Kát. Háziasszonyok Ors7. Szövetsége ajánltatik. 49. sz. Pórbérbehajtás iránti kérvények bélyegkötelesek. 50. sz. Házassági felmentési ügyekben utasítás. 51. sz. Teológiai isméllővizsgálatok biblikus tételei.