Püspöki körlevelek 1933 (Szombathely, 1934)
Krisztusban Kedves Testvéreim és Fiaim! 47. sz. Főpászlori szózat a papsághoz 1 i A Mindenható irgalmából új esztendőbe léptünk s első szavam, melyet Hozzátok, kedves Oltártestvéreim, intézek, a köszönet szava azokért a jókívánatokért, amelyeket előttem kifejeztetek, de főkép a sok imáért, amellyel engem támogattok. Ezen jókívánságokat viszonozva, atyai szívemből óhajtom, hogy az új év megpróbáltatásaival és örömeivel, nélkülözéseivel és ajándékaival mindannyiunkat készségesebbé tegyen Isten szent akaratának teljesítésére és közelebb vigyen minket a papi lélek eszményképéhez, Jézus Szent Szívéhez. Nem tudhatjuk, hogy az új esztendő enyhülést és megkönnyebülést hoz-e? De az az egy bizonyos, hogy még nehéz próbára fogja tenni híveink béketűrését és ezért a mi feladatunk főképpen abban fog állni, hogy egyrészt anyagi bajaik enyhítésében segítségükre legyünk, másrészt pedig példával és szóval megmutassuk nekik, hogy a szegénységet és nélkülözést krisztusi szellem által nemessé és értékessé tehetjük. Amíg az emberek szerencsés körülmények között vannak, könnyen elbizakodnak és megfeledkeznek Istenről és a felebarát iránt tartozó kötelességeikről; a sorscsapás, szegénység és ínség azonban alkalmasak arra, hogy őket közelebb vigyék Istenhez és közelebb hozzák egymáshoz. Most bizonyuljatok K. T. igazi lelkipásztoroknak. Hívő népünk sorsát megosztva tartsátok ébren bennük Jeremiás próféta erős leikével a hitet, bizalmat és kitartást. Kövessétek a tövisek közé jutott nyájat és szeretettel hívjátok haza a tékozló fiú sorsára jutott lelki gyermekeiteket. Mennyi tennivaló, mennyi apostoli munka vár reánk, kik Isten gondviselő szeretetéből e komoly történelmi időkben képviseljük és hirdetjük Krisztus evangéliumát! Mily lángoló apostoli buzgalomra van szükségünk, hogy a még alvó lelkiismereteket felrázzuk és a sok reménvtvesztett, elkeseredett emberbe krisztusi lelket öntsünk. Egyben mély meggyőződéssel érezzük és valljuk, hogy — amint a lezárt esztendő minden eredménye csakis Isten különös kegyelmének volt köszönhető — az új esztedőben reánk váró nagy feladatok és kérdések sem lesznek Isten rendkívüli segítsége nélkül megoldhatók. Midőn most az elmúlt esztendőről beszámolok, mindenekelőtt kötelességemnek tartom, hogy az új zalai kuráciákról megemlékezzem, amelyek nagyobb részét az elmúlt évben bérmautammal kapcsolatban meglátogattam. Láttam, hogy ezeken az új lelkipásztori állomásokon a szegény lelkipásztorok mily közel állanak szegény híveikhez. Nagy örömömre és lelki vigasztalásomra szolgált azt a buzgóságot tapasztalnom, mellyel fiatal testvéreink ideiglenes lakásból, sok helyütt ideiglenes szükségkápolnában szolgálják a halhatatlan lelkek üdvét. Megható látni azt a ragaszkodást, mellyel a szegény hívek a kurátorok iránt viseltetnek s amellyel szegénységükből telhetőleg papjuk sustentációját előteremtik, sőt több helyen tekintélyes hagyományozások által a javadalom végleges rendezését biztosították; de még meghatóbb látni, hogy azok, akik eddig alig jutottak szentmiséhez, — ritkán, vagy soha a szentségekhez, most zsúfolásig megtöltik kis templomaikat, amelyekben újra és újra egyesülnek Üdvözítőjükkel az Oltáriszentségben. Az a sok szentgyónás és szentáldozás, mely azóta gazdagítja az Egyház kincsestárát, legyen jutalma mindazoknak, akik megértő lélekkel ezen kuráciák létesítésében segítő kezet nyújtottak és ezután is segítségemre lesznek. Nem akarom egyes jótevők nevét felemlíteni, mert oly sokan vannak és a szegény ember fillérje is oly értékes, mint a gazdagnak bőkezű adománya. Dacára a nehéz anyagi viszonyoknak az egyházi intézmények folytatólagos, bár lassabb ütemű fejlődéséről számolhatok be. Gáborjánházán és Kálóczfán új templomok épültek; Kemeneshőgyészen új iskola és tanítói lakás, Söptén pedig új tanítói lakás. Azonkívül örömmel látom a jelentésekből, hogy sok helyütt az Isten házának épségben tartására kisebb-nagyobb restaurálásokat eszközöltek. Mindenesetre a mostani körülmények között arra fordítsátok figyelmeteket, hogy az egyházi épületek a karbantartás által oly állapotban maradjanak, hogy a későbbi esztendőkben túlnagy teher ne háruljon a fenntartókra. Főpásztori örömömre szolgál, hogy az egyházközségi tanácsok mint iskolaszékek gondosan őrködtek afelett, hogy iskolájuk minden tekintetben versenyképes legyen, másrészt az egyházközségek mindenütt arra törekedtek, hogy iskolájukat nagy anyagi áldozat árán is fenntartsák.
