Püspöki körlevelek 1933 (Szombathely, 1934)
— 29 — dekek mellett azért is, mert illetékes helyről nyert tájékozódásom szerint ennek a gyárnak tisztviselői és munkásai magyarok, katolikusok és a keresztény szocialista szervezet tagjai. A kerületi tanfelügyelő urakat felhívom, hogy látogatásaik alkalmával azt is ellenőrizzék, hogy iskoláink jelen felhívásomnak miként tesznek eleget. 2267. sz. Szülői értekezletek tartása. . 1 ] ( 1 1 Mivel a szülői otthonnak az iskolával teljes összhangban kell működnie és egymást a katolikus irányú nevelés érvényesülésében támogatniok kell, ezért a tantestület minden tanévben legalább háromszor tartson szülői értekezletet. A szülői értekezlet igen alkalmas eszköz arra, hogy a lelkipásztor a szülőkcel közvetlen érintkezésbe kerüljön és őket előadásokkal, személyes érintkezéssel a katolikus erkölcsi elvek megvalósításának megnyerje. A szülői értekezleten tárgyalandó kérdések közül kiemelendőnek tartom a tanulók jelleméinek fejlesztésére, vallásosságának és lazafiaságának emelésére, lelki és testi tisztaságának és épségének biztosítására, betegségek ellen való küzdelemre, a rendes iskolába járásra, a tanulók iskolánkívüli foglalkoztatására, munkásságára, magatartásának dlenőrzésére, társadalmi nevelésére vonatkozó kérdéseket s mindezekben a szülői ház terepének kiemelésére, a szülői háznak áltaános közreműködésére vonatkozó kérdéseket. Az értekezlet idejéről a szülők kellő időben a szószékről is értesítendők és meghívandók. Az értekezleten a plébános, a hitoktató, a tantestület összes tagjai megjelenni kötelesek. Az érdeklődés felkeltésére az értekezlet keretében a gyermekekkel szavalatok és énekek is adandók elő. 2268. sz. Tanszersegély az iskoláknak A vallás- és közokt. m. kir. minisztérium a folyó évben államsegélyként a következő községek róm. kát. iskoláinak adományozott taneszközöket: Alsóbogod, Andráshida, Baltavár, Barlahida, Bozsok, Böde, Babosdöbréte-Rám, Csernelházadamonya, Dömefölde, Felsőszemenye, Hegyhátkisbér, Kistolmács, Kustánszeg, Kissziget, Kerkaszentkirály, Kerkaszentmiklós, Kányavár, Lickóvadomos, Letenye, Milej, Náprádfa, Ormándlak, Ortaháza, Pósfa, Páka, Paizsszeg, Rigyác, Rédics, Résznek, Szenterzsébethegy, Szentgyörgyvölgye, Szécsisziget, Tótszentmárton, Teskánd, Tormafölde, Tótszerdahely, Valkonya. Pehm József apátplébános úrnak padányi „Biró Márton élete és kora“ címen most megjelenő munkája értékes nyeresége lesz a magyar egyháztörténetírásának, egyházmegyénk zalai részének múltjára pedig sok adatot tartalmaz. E könyv beszerzését a zalai plébániák részére a templompénztár terhére és a főhatóságom alá tartozó zalai iskoláknak ezennel kötelezőleg elrendelem a beiratási díjak terhére. Amennyiben a folyó tanévben már nem áll rendelkezésre az összeg, a következő 1934. évi beiratási díjakból is fedezhető. Ára 12 pengő, kapható a szerzőnél. Dezső Lipót vez. kir. tanfelügyelőnek „Magyar Hazám“ című és a gyakorlati életben nagyon hasznos iskolai földrajzi segédkönyve a napokban megjelent. Az albumszerű könyvben 521 művészi kivitelű, mélynyomású kép van Magyarországról. Mivel a Magyar Hazám c. könyv nemcsak olvasmányul szolgál, hanem különösen a földrajz, történelem tanításánál és a többi tantárgyak tanításánál is feltétlenül szükséges segédkönyv, azért ezen könyvnek — beiratási díjakból való — minél több példányban történő megszerzését a főhatóságom alá tartozó intézetek, iskolák, tanári, tanítói és ifjúsági könyvtárak részére a legmelegebben ajánlom és elrendelem. A könyv ára: 3 pengő 90 fillér. Kapható: Dezső Lipót vez. kir. tanfelügyelőnél Szombathely. Dr. Giczy József nádasdi plébános: „A kát. papság érdemei hazánk és az emberiség történetében“ c. könyve, melyet 1930. évi I. sz. körlevelemben papságom figyelmébe ajánlottam, második kiadásban most jelent meg. Az értékes könyv beszerzését a plébániai templompénztárak terhére ezennel elrendelem. A mű ára a szerzőnél 4 P 50 fillér. Dr. Székely László: „És a mi lelkünk nyughatatlan“ című verseskötetét melegen ajánlom papságom figyelmébe; az Isten felé forduló lélek szólal meg e versekben. Gyönyörű elmélkedési anyag. Ára a szerzőnél 1 P 20 fillér. Ezeken kívül még a következő s a közelmúltban megjelent művekre hívom fel T. Pagságom figyelmét: 2269. sz, Művek ajánlása.