Püspöki körlevelek 1931 (Szombathely, 1932)
— 10 — 4. Az igazságos bér. A bérviszony önmagában nem igazságtalan. szabadulva nemcsak az élet viszontagságaival megküzdhessenek, hanem az a vigasztalódásuk is meglegyen, hogy haláluk után övéikről valahogyan gondoskodva van. Mindezt a Mi Elődünk nemcsak érintette, hanem világosan és érthetően nyilvánította s Mi a jelen körlevélben újra hangsúlyozzuk. Ha férfiasán és haladéktalanul nem vállaljuk a végrehajtást, ne áltassuk magunkat, hogy a közrend, az emberi társadalom békéje és nyugalma a fölforgató hatalmak ellen megvédhető. A végrehajtás pedig másként nem sikerülhet, mint ha a munkás szorgalommal és takarékossággal bizonyos vagyonhoz juthat, amint Elődünk nyomain haladva már kifejtettük. S miből takaríthat meg valamit mérsékelt életmód mellett a munkás, akinek az életfenntartáshoz és életszükségletekre egyedüli keresetforrása a munka, ha nem a munkabéréből? így jutunk el a munkabér kérdéséhez, amelyet Leó nagyfontosságú kérdésnek nevez. (R. N. n. 34.) Az ő tanítását és utasításait a szükség szerint itt körülményesebben kifejtjük és továbbfejlesztjük. Akik a munkabérszerződést már magában véve igazságtalannak tartják és helyébe a társadalmi szerződést követelik, nemcsak tarthatatlan álláspontot vallanak, hanem Elődünk emlékét sértik, aki körlevelében a munkabérszerződést elfogadja és annak igazságosabb rendezésével behatóan foglalkozik. A mai társadalmi viszonyok közt mindenesetre tanácsos a munkabérszerződésnek a lehetőség szerint bizonyos közeledése a társadalmi szerződéshez. Valamelyes kezdeményezések történtek is már a munkások és a munkaadók nem csekély előnyére. Ilymódon ugyanis a munkások és a tisztviselők bizonyos fokig társbirtokosok, a kezelésben és a haszonban részesek lesznek. A munkabér igazságos mértékét nem lehet egyetlen szempontból meghatározni, hanem sok együtthatóból kell kiszámítani, amint már Leó bölcsen megmondotta : «A munkabér méltányos megállapításához sok tényezőt kell figyelembe venni». (R. N. n. 17.) Ezzel a mondatával már eleve megítélte azoknak könnyelműségét, akik elég vakmerőek azt hinni, hogy egyetlen — még pedig egészen hamis — értékmérővel boldogulhatnak s játszva elintézik a véresen komoly kérdést. Vastag tévedés a korunkban eléggé elterjedt elmélet, hogy a munka annyit ér és akkora bért érdemel, amennyit a termelt javak érnek s a munkásnak joga az előállított értékkel egyenlő bért követelni. Mennyire helytelen ez az elmélet, már a tőkéről és a munkáról szóló fejtegetésünkből kitetszik. Mint a tulajdon, úgy a munka is — különösen az idegen szolgálatba szegődött bérmunka — a személyes vagy egyéni jelleg mellett szociális vonatkozást is mutat, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha nincs élő társadalmi szervezet, ha a társadalmi jogrend védelmet nem nyújt; ha az egymásra utalt különböző foglalkozási ágak kölcsönösen nem segítik és kiegészítik egymást; ha értelmiség, tőke és munka nem dolgoznak össze, akkor az emberi munka nem lehet gyümölcsöző, tehát helyesen sem meg nem mérhető, sem méltányosan nem díjazható, amennyiben személyes jellege mellett a szociális természetét is figyelembe nem vesszük. Az emberi munkának lényegesen kettős természetéből a munkabér méréséhez és szabályozásához alkalmas és fontos következtetéseket vonhatunk. Először is a munkás és családja életfenntartásához elégséges munkabér illeti meg a munkást. (V. ö. Casti connubii körlevél, 1930 dec. 31.) Bizonyára a család egyéb tagjainak is kötelességük erejükhöz mérten a közös háztartás szükségleteihez hozzájárulni, amint földmíves-, kisebb iparos- és kereskedőcsaládokban látjuk. De a nőket és gyermekeket koruk és erejük mértékén1'túl nem szabad megterhelni. A családanyák leginkább otthon foglalkozzanak és a házi dolgokat végezzék. Szégyenletes és mindenáron kiirtandó visszaélés az, hogy családanyák a családapa elégtelen munkabére miatt a házi teendők és különösen a gyermeknevelés elhanyagolásával bérmunkába menni kényszerülnek. Tehát mindenképpen azon kell lenni, hogy a családapák munkabére az egész háztartás költségeit fedezhesse. Ha ez a mai viszonyok mellett még minden esetben nem lehetséges, akkor a társadalmi igazságosság követeli az állapotoknak olyan újraszabályozását, hogy minden felnőtt munkás az említett mértékben kaphasson bért. Különös elismerésünket nyilvánítjuk mindazoknak, akik azt a bölcs és üdvös rendszert meghonosították vagy megkísérelték, hogy a munkabér a családi terhekhez alkalmazkodik s a család szaporodása arányában növekedik, sőt rendkívüli szükségletek idejére rendkívüli segélyeket is biztosít. Másodsorban a vállalat, illetve a vállalkozó cselekvőképessége jön tekintetbe a munkabér megállapításánál. Igazságtalan volna túlzott bérek követelése, ami« a vállalat tönkremenését okozná A munka egyéni és szociális jellege. Három szempont. a) A munkás és családjának életszükséglete. b) A vállalat jövedelmezősége .
