Püspöki körlevelek 1931 (Szombathely, 1932)
— 2 — Alapvető pontok a Rerum nova rumban. A nagy szellemi csatában, midőn minden oldalon s nem is mindig békésen forrt a vita, mint máskor is, mindenkinek figyelme Szent Péter széke felé irányult, a teljes igazság szent letéteményese felé, ahonnan az egész világra áradnak az üdvösség igéi; s Krisztus földi helytartójának lábaihoz szokatlan tömegekben zarándokoltak a társadalomtudósok, a munkaadók és a munkások és egyértelműen könyörögtek, hogy a biztos utat végre megmutassa nekik. Sokáig elmélkedett a bölcs pápa az Isten színe előtt, meghallgatta a tapasztaltak tanácsát, a kérdést minden oldaláról alaposan megfontolta s végül «apostoli tisztének sürgető parancsára» (Rerum novarum, 1891. máj. 15. sz. 1.) «hogy hallgatással kötelességet ne mulaszszom (u. o. n. 13.) szólott Krisztus egész egyházához, az egész emberiséghez a reá bízott tanítói hivatalnál fogva. Megszólalt tehát 1891 május 15-én a sokáig várva-várt hang s a tárgy nehézségeitől meg nem rettenve, az öregségtől meg nem gyöngülve, hatalmas erővel új utakra terelte az emberiséget a szociális kérdésben. Tisztelendő Testvérek és Kedves Fiaink, jól ismeritek a csodálatos tanítást, amely a Rerum novarum körlevelet örök időkre emlékezetessé teszi. Renne a legjobb pásztor az emberiség nagyrészét siratja, mert méltánytalanul szomorú és nyomorult viszonyok közt tengődik, s a munkások ügyét, akiket a mi korunk a munkaadók embertelenségének és korlátlan nyereségvágyának védtelenül kiszolgáltatott (Rerum novarum, num. 2.), nagylelkűen maga veszi pártfogásába s nem kér segítséget sem a liberalizmustól, sem a szocializmustól, amelyek közül az első a szociális kérdés helyes megoldására teljesen képtelennek bizonyult, a másik pedig olyan orvoslást kínál, amely magánál a bajnál rosszabb s az emberi tárdasalmat még szörnyűbb veszedelmekbe döntené. A pápa a saját jogterületén mozog s meg van győződve, hogy a vallás megőrzése és azoknak a kérdéseknek eldöntése, amelyek a vallással szoros kapcsolatban vannak, az ő illetékességéhez tartozik, s mivel itt olyan kérdésről van szó, amelyből a vallás és az egyház segítsége nélkül nincs kiút (R. N. n. 13.), tisztán a természetes ész világánál fölismert és a kinyilatkoztatás tárházából merített változhatatlan igazságokra támaszkodva biztosan s mint aki hatalommal bír (Máté 7, 29.), megjelöli és kinyilvánítja a jogokat és kötelességeket, amelyek a gazdagok és szegények, a tőkések és munkások viszonyát szabályozzák, valamint azt, hogy az egyháznak, az államoknak és az érdekelteknek mi a szerepük a szociális kérdés megoldásában. Nem hiába hangzott el az apostoli szó. Álmélkodva hallgatták s a legnagyobb lelkesedéssel fogadták nemcsak az egyház engedelmes fiai, hanem sokan az igazságtól és a hit egységétől távolállók is s mindnyájan, akik a szociális és nemzetgazdasági kérdésekkel akár mint tudósok, akár mint törvényhozók foglalkoztak. De a legbensőbb örömmel a keresztény munkások fogadták a körlevelet, akik a legfőbb földi Tekintély részéről érezték a pártfogást és a védelmet, s mindazok a nemes férfiak, akik a munkások sorsának javításán már régóta fáradozva, addig alig tapasztaltak egyebet, mint sokak részéről hideg közönyösséget, gyűlölködő gyanúsításokat, sőt nyílt ellenségeskedést. Nagyon is érthető, hogy ezek az apostoli körlevelet akkora tiszteletben tartották, hogy különböző helyeken évenként megünnepelték annak emlékét hangos hálanyilatkozatok közt. Az általános elégültség mellett még sem hiányoztak, akik megzavarodtak. XIII. Leó nemes és magasztos tanítása újszerűén hangzott a világias füleknek, egyes katholikusok is gyanakvólag fogadták, sőt megbotránkoztak rajta. Mert bizony a liberalizmus bálványait bátran támadta és ledöntötte, megrögzött előítéleteket semmibe se vett, korát minden várakozás ellenére megelőzte úgy, hogy a késedelmes szívűek ezt az új társadalombölcseletet lenézték s az aggodalmaskodók a kellő magaslatra fölemelkedni nem mertek. Voltak, akik az új fényt megcsodálták ugyan, de azt utolérhetetlen eszménynek tartották, amelyet megkívánni ugyan lehet, de elérni nem. Tisztelendő Testvérek és Kedves Fiaink ! Amidőn a Rerum novarum negyvenedik évfordulóját az egész világ, különösen pedig a mindenfelől az örök városba zarándoló katholikus munkások égő lelkesedéssel ünnepelik, az alkalmat fölhasználjuk, hogy az egyházra és következőleg az emberi nemre kiáradott előnyöket elsoroljuk, a nagy Tanítómesternek tanítását a társadalmi és gazdasági kérdésről bizonyos ellenvetésekkel szemben oltalmazzuk s egyes fejezeteiben alaposabban kifejtsük, végül a mai gazdasági helyzet és a szocializmus vizsgálata után a mostani társadalmi bonyodalom gyökerét fölkutassuk s az üdvösséges megújulás útját, tudniillik az erkölcsök keresztény reformját megmutassuk. Tárgyalandó anyagunk három fejezetre oszlik, amelyeknek kifejtése a jelen körlevélnek a tartalma. A jelen körlevél célkitűzése.
