Püspöki körlevelek 1931 (Szombathely, 1932)
12 Női emancipáció. Az igazi jogegyenlőség. marad Krisztusnak a tanítása, amelyből egy betű nem fog megszűnni, amíg minden be nem teljesedik.1 Ugyanazok a tévtanítók, akik a házastársi hűség és tisztaság fényét írásaikkal és beszédeikkel elhomályosítják, az asszonynak bizalmas és méltóságos alárendeltségét is megingatják. Vakmerő állításuk szerint ez az alárendeltség az egyik házastárs méltatlan rabszolgasága a másik féllel szemben, holott a házastársak mindenben egyenlőjogúak. Mivel pedig az egyik fél szolgasága az egyenjogúságot sérti, a nőnek fölszabadítására szükség van, sőt — mint büszkén dicsekednek — a fölszabadítás már meg is történt. Hármas szabadságot emlegetnek — a család kormányzásában, a családi vagyon kezelésében, a gyermekáldás ellen való védekezésben és annak erőszakos megakadályozásában ; s azt társadalmi, gazdasági és élettani szabadságnak hívják. Az élettani szabadság alatt azt értik, hogy a nő a feleségi, a hitvesi és anyai terhektől tetszése szerint szabadnak érezheti vagy teheti magát. (Ennek a helyes neve azonban nem emancipáció, hanem gyalázatos gaztett, mint eléggé bizonyítottuk.) Gazdasági szabadság az, hogy a nő férje tudta nélkül s annak ellenére is függetlenül birtokolhatja, intézheti és kezelheti a maga vagyonát gyermekei, férje és családja érdekeinek elhanyagolásával. Társadalmi szabadsággal a nőt elvonják a házi gondoktól, a gyermekek és a család ápolásától, hogy azokkal mitsem törődve szabadon élhessen a saját hajlamának, akár közügyekkel foglalkozzék vagy közállásokat vállaljon. Ámde nem ez a nőnek igaz fölszabadítása és nem az az észszerű és méltóságos szabadsága, amely a keresztény nő és feleség magasztos állásának kijár. Inkább a nőiségnek és az anyai méltóságnak megrontása s a családnak teljes fölforgatása, aminek folytán a férj elveszti feleségét, a gyermek az anyját, a ház és az egész család állandó éber őrét. Sőt épen a nőnek magának káros ez a hamis szabadság és a férjjel való természetellenes egyenlőség. Mert ha a nő leszáll arról a királyi trónról, amelyre őt az evangélium a családi otthon falai közt ültette, rövidesen ismét a régi rabszolgaságba süllyed (talán külső látszatra nem, de valójában igen) s mint a pogányoknál volt, egyszerű eszköz lesz férje kezében. Az annyira túlzott és igényelt jogegyenlőséget el kell ismernünk mindenben, ami az emberi személyiséggel és méltósággal jár, ami a házassági szerződésből folyik és szorosan a házassághoz tartozik. Ezekben mindkét hitvest egyenlő jog illeti 1 Máté 5, 18. és egyenlő kötelesség köti. Egyébként bizonyos egyenlőtlenségnek és rangfokozatnak kell lennie, amit a család java, a családi élet egysége és szilárd rendje megkövetel. Ha pedig a férjezett nőnek társadalmi és gazdasági helyzete a megváltozott viszonyok miatt akárhol bizonyos változtatásokat követelne, az államhatalom föladata a nőnek polgári jogait a kor szükségleteihez és követelményeihez alkalmazni, mindig figyelemmel arra, amit a nőnek sajátos természete, a tisztességes erkölcs, a család közjava követel, s hogy a családnak lényeges alkotmánya csorbát ne szenvedjen, amelyet az emberinél magasabb isteni tekintély és bölcseség szervezett meg s ennélfogva sem köztörvény, sem magánakarat meg nem másíthat. Vannak még másfajta újabb ellenségei is a házasságnak, akik az igazi és komoly szeretet, a családi boldogság és belső édesség alapja helyébe a jellemnek és a lelkületnek vak összhangját akarják állítani, amelyet rokonszenvnek neveznek. Amint ez a rokonszenv tünedezik, úgy oldódik a lelkeket összetartó kötelék, sőt teljesen föl is bomlik. Vájjon mi egyéb ez, mint homokra házat építeni, amely Krisztus szavai szerint az elemek első rohamára meginog és összeomlik? «És a szelek fújtak és ama házra rohantak és összedőlt az és nagy volt annak omlása.»1 Ellenben a sziklára épített ház, a hitvesi szeretetre, a lelkek kiérett és tartós egységére alapított házasság semmiféle viharra meg nem inog s össze nem dől. Eddig — Tisztelendő Testvérek — a keresztény házasság első két kiváló javát vettük védelmünkbe, mert ellenük törnek a társadalom mai fölforgatói. Ezeket p házasság harmadik java — a szentség — messze felülmúlja. Nem csoda azért, hogy azt kimagasló jelentősége miatt sokkal hevesebben is támadják. Legelsősorban is azt hangoztatják, hogy a házasság tisztán világi és merőben polgári ügy, amihez a vallási közületnek, Krisztus egyházának semmi köze, hanem egyedül a polgári társadalomra tartozik. Hozzáteszik, hogy a házassági szerződést holmi fölbonthatatlan kötő erejétől föl kell szabadítani, a házasfelek elválását nemcsak eltűrni, hanem törvényileg is szentesíteni kell. Ennek következményeként a házasság minden szent jellegétől megfosztva a világi és polgári ügyletek közé kerül. Céljuk érdekében megállapítják, hogy a polgári szerződést valóságos házasságnak kell tekinteni. (Polgári házasságnak mondják.) Az egyházi kötés Homokra építve. 3. A szentség ellen. A polgári házasság. 1 Máté 7,127.
