Püspöki körlevelek 1930 (Szombathely, 1931)

— 44 —

vétség kézi kiadása az imazsámolyán és utazó bőröndjében! Táplálkozzunk a Szentírásból, mert ég és föld el fog múlni, theóriák meg fognak szűnni, birodalmak össze fognak omlani, de egy ige sem fog elmúlni, mely Isten szájából jött. Sajnálattal kell megváltanunk, hogy mi katolikusok, úgy egyháziak, mint világiak a Szentírás olvasása tekintetében elmaradtunk azon testvéreink mögött, akik a szabad kutatás elvén állva nemcsak olvassák, de ismerik is a Szentírást. Igaz, az Egyház a Szentírás olvasóinak bizonyos korlátokat állít. De ezek a korlátok nem azért vannak, hogy távol tartsanak tőle, hanem, hogy a Szentírás áldott területén mozogva a mellette tátongó tévedések mélységeibe ne zuhanjunk. Olvassátok, ismerjétek, szeressétek, Kedves Testvéreim, a Szentírás ó- és újszövetség könyveit, táplálkozzatok, és gazdagodjatok belőlük.

A papnak második könyve és állandó kötelező lelkiolvasmánya a breviárium, amely papi életünknek hűséges kísérője. Az Egyház nagy bölcsesége és mély pszichológiája rendelte el azt a mindennapi lelki eledelt, amelyből kegyelmet, tudást és élvezetet merít a pap. Több mint 30 éve imádkozom az Egyház eme fönséges imakönyvéből és elmondhatom, hogy soha sem untam meg, hanem ellenkezőleg: mindig hasznos gondolatokat, üdvös aspirációkat és lelki vigaszt merítettem belőle. Ha lelkemet el tudtam vonni a mindennapi élet kicsinyes forgatagából, menedék lett számomra; nagy horizontok között csodáltam mélységeit; legjobban pedig élveztem az óceánok végtelen távlatai mellett és szűk börtönöm cellájában, ahonnan közvetlenül a másik világ horizontja nyílt meg előttem.

Hogy a Szentírást és a breviáriumot megértsük, hogy azok mélységei előttünk kitáruljanak, hogy a szentek életrajzának tanulságait levonhassuk és az egyházatyák magyarázatainak fenséges magasságaihoz felemelkedhessünk, szükséges, hogy a teológiát, melyet a szemináriumban tanultunk, el ne felejtsük, hanem ellenkezőleg, magunkat tovább képezzük abban. Ezért becsüljük meg azokat a tankönyveinket, amelyeket vizsgaszorongatás között forgattunk, amelyeket megtöltöttünk jegyzetekkel és sóhajokkal és amelyekhez minket a helyi memoria is köt. A legnagyobb anyagi értékek, amelyeket a szemináriumból magunkkal viszünk: teológiai kézi könyveink. Ezektől soha meg ne váljunk, úgy, mint azok a szigorú szerzetesek, akik az egyik rendházból a másikba áthelyezve, egyetlen egy darab ruhaneműt sem visznek magukkal, jegyzetekkel ellátott kézikönyveiket megtarthatják, mert ezeket már nem anyagi, hanem szellemi tulajdonnak tekintik.

Azonban a szemináriumban használt tankönyveinket ki kell egészítenünk és ha már új dogmatikai, vagy morális, vagy biblikus könyvet nem is szerzünk be, hogy tanulmányozzuk, mindenesetre azonban szakfolyóiratokból ki kell egészítenünk szemináriumi tudásunkat. Ezeken kívül az egyháztörténelemre, hitvédelemre, hagiográfiára, egyház jogra, liturgikára vonatkozó újabb könyveket is olvasnia kell a papnak, hogy tudása a haladó kor mögött el ne maradjon.

Ha mindezeket megtartjuk, eleget tudunk saját lelkünk szükségleteire és ha mint remeték a sivatagban vagy mint elzárt szerzetesek egy cellában élnénk, több olvasmányra nem is volna szükségünk. Mi azonban benn élünk az élet forgatagában, sőt épen a pap mint egy sarkpont áll és körülötte forog az élet és ebbe a forgó életbe kell belehirdetnie az Evangéliumot, a megváltás örömhírét. Tehát neki nemcsak ismernie kell, amit hirdet, hanem azt is, akinek hirdeti; neki ismernie kell a világot, a kort, az emberi lelket. De hogyan ismerheti azt meg?

Sajnos sokan a mai kor szellemét hírlapokból akarják megismerni, újságból akarják kiegészíteni saját ismereteiket és nem egy, magát műveltnek gondoló férfiúnak mindennapi egyetlen tápláléka a napi sajtó. Én vagyok az utolsó, aki a sajtó fontosságát tagadná, de én vagyok az első, aki kijelenti, hogy nagyon üres marad annak a papnak szellemi tárháza, aki azt csupán a napilapok olvasásából akarja kiegészíteni; mert