Püspöki körlevelek 1930 (Szombathely, 1931)
A TISZTELENDŐ TESTVÉREKNEK, A RÓMAI SZENTSZÉKKEL KÖZÖSSÉGBEN ÉLŐ PÁTRIÁRKÁKNAK, PRÍMÁSOKNAK, ÉRSEKEKNEK, PÜSPÖKÖKNEK ÉS EGYÉB RENDES JOGHATÓSÁGÚ FŐPAPOKNAK, NEMKÜLÖNBEN A K^THOLIKUS VILÁG VALAMENNYI, KRISZTUSHOZ HŰ, KEDVES FIAINAK, ÁLDOZÓPAPSÁGÁNAK SZERENCSÉSEN MEGÉRT ÖTVENÉVES ÉVFORDULÓJÁRÓL ÉS A JURILEUMI ESZTENDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL XL PIUS PÁPA. Tisztelendő Testvérek! Üdvöt és apostoli áldást! Mikor ötven évvel ezelőtt abban a lateráni templomban, mely minden templomnak anyja és feje, fiatalon az egyházirend szentségében részesültünk, — aminek emléke különösen ezekben a napokban gyakran felújul bennünk és oly kellemesen megörvendeztet — senki sem gyaníthatta, még Mi sem, hogy az isteni Gondviselés titokzatos útja odavezeti majd szerény személyünket, hogy ugyanaz a templom valamikor majd a mi római püspökségünk székesegyházává váljék. S amikor e tényben Krisztus Jézusnak, a papok fejedelmének irántunk tanúsított kegyességét elismerve megcsodáljuk, bevalljuk, hogy jótéteményeit, melyekkel földi helyettesét, ha méltatlanul is, pápaságának folyamán elárasztotta, sohasem fogjuk tudni elég méltóan hirdetni; annál kevésbé, mert azonfelül még bőségesen gondoskodott arról, hogy papságunknak ez az ötvenedik éve vigasztalásokban és örömben túláradó év legyen számunkra. Hogy pedig ez az év, amennyiben rajtunk múlt, különleges gyümölcsökben ne szűkölködjék, — hogy t. i. a híveknek a szigorúbb életszentséghez való visszavezetésével s az egész emberi társadalom lelkibbé tételével, Isten irgalmát küzködő Egyháza iránt megindítsuk — már az év küszöbén, megnyitván az égi bocsánat és kegyelem kincseit, atyai szeretetünktől indíttatva ezt az egész évet mintegy második szentévvé tettük az egész keresztény világ számára, a nagy jubileumhoz hasonlóan. S az az eredmény, amit annyi ima egyesülésétől vártunk, nemcsak hogy nem maradt el, hanem Isten segítségével minden óhajunknak eleget tett. S ha lélekben számba vesszük, hogy a nép kegyeletének és együttérzésének mily sok jelét kaptuk, mennyi sok haszon háramlóit a katholikus névre s hogy egy év leforgása alatt micsoda nagyszerű kezdeményezések és tettek kerültek kivitelre, úgy véljük, joggal mondhatjuk, hogy a jóságos Isten, akitől «minden jó adomány és tökéletes ajándék» származik, ezt a rövid időközt gondviselésének különös jelével akarta kitüntetni. Ezekről a keresztény nép javára oly bőkezűen kapott égi ajándékokról szándékszunk ma kissé bővebben megemlékezni, mintegy számot adva erről a tizenkét hónapról ; s tesszük ezt azért is, hogy ti is, tisztelendő testvérek, kedves fiaink, minden jó mindenható Adományozójának, aki az idő és a dolgok rendjét kiszabja s a halandók lelkeit keményen és szelíden vezeti, velem együtt illő hálát adjatok. De hogy azzal kezdjük, ami — miután a Szentszéket s istenileg a pápára ruházott egyházkormányzás hivatalát közelebbről érinti — minden másnál fontosabbnak látszik, helyénvalónak találjuk, ha emlékezetetekbe idézünk egyet s mást abból, amit Ubi arcano kezdetű első enciklikánkban megírtunk : «Hogy mily lelki fájdalommal látjuk Olaszország távolmaradását azoknak az országoknak a sorából, amelyeket a barátság szálai fűznek ehhez a Szentszékhez, talán fölösleges is mondanunk. Olaszországról, a mi szeretett hazánk-
