Püspöki körlevelek 1930 (Szombathely, 1931)

— 34 — célúkon és hatáskörükön kívül esnek, nem állapíthatnak meg, vagyis pl.: egyházközségi adók kivetésére nincsenek jogosítva. Buda­pest, 1928. évi február hó 7-én. A miniszter rendeletéből: Kőlbig Ferenc sk., miniszteri tanácsos. M. kir. Pénzügyministzérium. Szám: ad 22568/1928. VII. körrendelet. Valamennyi m. kir. Pénzügyigazgatóságnak. — A hitközségi adóknak az együttes kezelésbe való bevonása tárgyában folyó évi február hó 7-én kelt 22568. számú körrendeletem I. bekezdésében érte­lemzavaró leírási hiba csúszott be. — Ennek a bekezdésnek a helyes szövege a következő: 4. amennyiben a hitközség költségvetésében az iskolai szükségletek is bennfoglaltatnak, abban az esetben külön fel kell tüntetni azt is, hogy a szükségletből mennyi esik hitköz­ségi és mennyi az iskolai kiadásokra és ezek hány %-át teszik az adóalapnak. — A hivat­kozott körrendelet I. részét azzal egészítem ki, hogy a hitközségi adóknak az együttes ke­zelésbe való bevonása tárgyában teendő ja­vaslatban a pénzügyigazgatóság az említett körrendelet I. 1—7. bekezdéseiben foglalt adatokon felül minden esetben jelentse be azt is, hogy az illető községben a folyó évben, illetőleg amennyiben a folyó évre még vég­érvényesen megállapítva nem lenne, az el­múlt évben hány százalékos községi pótadő szedése volt engedélyezve. — Budapest, 1928. évi február hó 11-én. A miniszter rendeleté­ből: Kőlbig Ferenc sk., miniszteri tanácsos. M. kir. Pénzügyminisztérium. — Szám: ! 48.900/1930. VII. a. Tárgy: Az egyházi adók együttes kezelése. Körrendelet. Valamennyi m. kir. Pénzügyigazgatósághoz és valamennyi m. kir. Adóhivatalhoz. Az 1929. évi községi adófőkönyvek lerovási oldalainak helyszíni felülvizsgálata tárgyában az 1930. évi február hó 25-én 29.743. szám alatt kiadott körrende­letem 8. és 9. bekezdéseiben, valamint az en­nek kiegészítése tárgyában 1930. évi március hó 8-án 33.672. szám alatt kiadott körrende­­letemben felhívtam a Cím figyelmét a hit­községi adók külön kezelése körül fennálló szabálytalanságokra s az e tekintetben köve­tendő helyes eljárásra. Az időközben hozzám érkezett panaszokból arról szereztem meg­győződést, hogy a hivatkozott körrendelete­­met — bár a 29.743/1930. sz. körrendeletem 9. pontjában kifejezetten bent van az a fel­tétel, hogy „amennyiben az egyházi adókat kezelik“ — egyes adóhatóságok teljesen hely­telenül értelmezik s az egyházközségi szervek átal szedett és kezelt hitközségi adóknak az együttes kezelésbe vonást kívánják meg, más felől a 10%-rál magasabb hitközségi adóknak a behajtásától a községi elöljáróságokat eltilt­ják olyan esetekben is, ha a hitközségi-adót az egyházközség kezeli. Tájékozódás, vala­mint az egyöntetű és helyes eljárás biztosí­tása végett közlöm a következőket: 1. A 29.743/1930. VII. a. sz. körrendeletem 8. be­kezdése szerint a községi elöljáróságoknak a hitközségi adókat nem szabad külön kezelni, hanem az ilyen tartozásokat az együttes adó­­kezelésbe kell bevonni. Ez a szabály — amint az úgy a K. K. H. 0. 9. §-ához fűzött Utasí­tás 1. bekezdésében, mint a hivatkozott kör­rendelet 9. bekezdésének határozott rendel­kezéseiből folyik — csak olyan helyekre vo­natkozik, ahol a hitközségi adót nem a hit­község saját szervei útján szedi, hanem a községgel kezelteti. Minthogy a községnek a hitközségi adókat külön kezelni nem szabad, az átlagban 10%-ot meghaladó hitközségi adók — ide nem értve a felekezeti iskolai adót és párbért — azonban csakis külön en­gedélyem mellett vonhatók az együttes keze­lésbe, ehhez képest a 10%-ot meghaladó hit­községi adók kezelését a község csak abban az esetben vállalhatja, ha annak együttes ke­zelését előzetesen engedélyeztem. 2. Olyan helyeken, ahol a hitközségi adót az egyház­­község saját szervei útján maga kezeli, és szedi az adóköteles felektől, a község felada­tát kizárólag az egyházközségi pénztárba ön­ként be nem fizetett adóknak — az illetékes egyházi hatóság részéről a K. K. H. ö. 44. §. 2. bekezdéséhez fűzött Utasítás 8. bekezdésé­ben körülírt eljárás mellett megküldött meg­keresés és kimutatás alapján — a közadók módjára való biztosítása és behajtása, vala­mint a behajtott összegeknek — K. K. H. Ö. 44. §. 3. bekezdéséhez fűzött Utasítás III. fe­jezetében előírt eljárás mellett — a megke­reső egyházi hatósághoz való elküldése ké­pezi. 3. Azon a címen, hogy az egyházközség a hitközségi adókat nem a községgel kezel­teti, hanem saját szervei útján szedi, a kimu­tatott hátralékoknak közadók módjára való behajtását megtagadni, vagy pedig az ilyen adóknak községi kezelésbe adását kívánni és az együttes kezelését elrendelni nem lehet, mert az egyházközségeket megilleti az a jog, hogy a két kezelési rendszer közül a nekik legmegfelelőbbet szabadon választhassák. — Meghagyom a m. kir. adóhivataloknak, hogy a jelen körrendeletemben foglaltaktól esetleg eltérő rendelkezéseiket helyezzék hatályon kívül s jelen körrendeletemben foglaltakhoz

Next

/
Thumbnails
Contents