Püspöki körlevelek 1930 (Szombathely, 1931)
Bevezetés A kér. nevelés tárgyalásának indító okai. A TISZTELENDŐ TESTVÉREKNEK, A RÓMAI SZENTSZÉKKEL KÖZÖSSÉGBEN ÉLŐ PÁTRIÁRKÁKNAK, PRÍMÁSOKNAK, ÉRSEKEKNEK, PÜSPÖKÖKNEK, EGYÉB, RENDES JOGHATÁSÚ FŐPAPOKNAK ÉS A KATHOLIKUS VILÁG VALAMENNYI, KRISZTUSHOZ HŰ, KEDVES FIAINAK AZ IFJÚSÁG KERESZTÉNY NEVELÉSÉRŐL XI. PIUS PÁPA. Tisztelendő Testvérek, Kedves Fiaim, Üdvöt és apostoli áldást! Mint földi helytartója az isteni Mesternek, aki végtelen szeretetében minden embert, még a bűnösöket és a méltatlanokat is magához ölelve, különös gyengédséget tanúsított a gyermekek iránt, amit azokban a megható szavakban fejezett ki: «Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket» (Márk X, 14.), mi is minden alkalmat megragadtunk, hogy megmutassuk atyai szeretetünket irántuk, különösen azzal a sok törődéssel és alkalmas tanításokkal, amelyek az ifjúság keresztény nevelését illetik. így az isteni Mestert követve majd figyelmeztető, majd buzdító, majd irányító üdvös szavakat intéztünk az ifjakhoz és a nevelőkhöz, a családapákhoz és a családanyákhoz a keresztény nevelés különböző pontjairól azzal a buzgósággal, amely az összes hívők közös atyjához illik és azzal az Apostoltól ajánlott alkalmas és alkalmatlan állhatatossággal, amely a pásztori hivatalhoz tartozik : «Hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan, ints, kérj, feddj minden türelemmel s tudománnyal» (2 Tim. 4, 2.); amit megkíván korunk is, amelyben nagyon is siratjuk a világos és egészséges elvek hiányát, még a legalapvetőbb problémák körül is. De korunknak említett általános helyzete, az iskolai és pedagógiai kérdések jelenlegi vitája a különböző országokban, a tőletek, Tisztelendő Testvérek és híveitektől gyermeki bizalommal kifejezett óhaj s a mi nagy szeretetünk az ifjúság iránt arra indítottak Minket, hogy mélyebben foglalkozzunk e tárggyal, ha talán az elméletnek és a gyakorlatnak nem is a maga kimeríthetetlen szélességében, de legalább összefoglaljuk a legfőbb elveket, teljes megvilágításba helyezzük a különösebb következményeket és rámutassunk gyakorlati alkalmazásukra. Papi jubileumunk alkalmával ezt adjuk át emlékül különleges szándékkal és szeretettel a kedves ifjúságnak és mindazoknak, akiknek küldetésük és kötelességük nevelésükkel foglalkozni. Valóban soha annyit nem foglalkoztak a neveléssel, mint napjainkban; új pedagógiai elméletekkel állanak elő, rendszereket és eszközöket gondolnak ki és vitatnak, melyekkel nemcsak megkönnyebbíteni, hanem egy új csalhatatlan eredményű nevelést akarnak teremteni, amely új nemzedékeket tud nevelni a rég várt boldogság számára itt a földön. Miként az Isten képére és hasonlatosságára teremtett s az ő végtelen tökéletességére hivatott emberek ma, az anyagi haladás bőségében, jobban észreveszik, mint valaha a földi javak elégtelenségét az egyének és a népek igazi boldogságának elérésére, úgy mind élénkebben érzik magukban a magasabb tökéletesség felé irányuló törekvést, amelyet a Teremtő oltott bele az eszes természetbe és ezt főleg neveléssel akarják elérni. Csakhogy sokan közülük, mintegy túlzóan a szónak etimológiai értelmén nyargalva, ezt a boldogságot az emberi természetből akarják kivenni és annak erőivel végrehajtani. így aztán könnyen tévútra jutnak, mivel ahelyett, hogy törekvésüket Istenhez, az egész mindenség első okához és utolsó céljához irányítanák, önmagukra hagyatkoznak, kizárólag a földi és időleges dolgokhoz tapadnak; és így folytonos és állandó lesz a vergődésük, amíg csak tekintetüket és iparkodásukat nem fordítják a tökéletesség egyetlen célpontjára, Istenre, szent Ágoston mélyértelmű mondása szerint: «A magad számára teremtettél bennünket, ó Uram és nyugtalan a mi szívünk, amíg nem pihen meg benned». (Conf. I. 1.) Főbenjáró fontosságú tehát, hogy ne tévedjünk a nevelésben, akárcsak az is, hogy ne tévedjünk a végső cél felé irányuló törekvésünkben, amellyel A kér. nevelés fontossága.
