Püspöki körlevelek 1930 (Szombathely, 1931)
7 aszkézis elveivel egyező szentgyakorlatos módszerek közül egyik mindig legjobban kitűnt, az Apostoli Szentszék teljes jóváhagyását ismételten elnyerte, a legjelesebb hittudósok és szentek magasztalását kiérdemelte és négy évszázadon át a szentség tömérdek gyümölcseit megtermetté : a Loyolai szent Ignác által bevezetett módszert értjük, akit a szentgyakorlatok mesterének nevezünk, akinek csodálatos könyve1 a szentgyakorlatokról, ez a vékony, de mennyei bölcseséggel teljes könyv, amióta boldogemlékezetű elődünk, III. Pál2 pápa ünnepiesen jóváhagyta, megdicsérte és ajánlotta, azóta — hogy saját szavainkat idézzük, amelyeket még a pápai szék elfoglalása előtt használtunk -— «mindig úgy szerepelt és érvényesült, mint a legbölcsebb és általános szabálykönyve a lélekvezetésnek az erényesség és életszentség útján, mint kiapadhatatlan forrása a legtisztább és legalaposabb jámborságnak, mint ellenállhatatlan ösztökélő és kiválóan tapasztalt buzdító az erkölcsi javulásra és a legmagasabb élettökéletesség elérésére».3 Midőn pápaságunk elején úgyszólván az egész katholikus világ mindkétféle szertartású püspökeinek sürgető kérését és óhaját teljesítve «Summorum Pontificum» kezdetű körlevelünkkel 1922 júl. 25-én «Loyolai szent Ignácot a lelkigyakorlatok s a szentgyakorlatokat tartó összes intézetek, társulatok és egyesületek égi pártfogójává avattuk és nyilvánítottuk»,4 nem tettünk egyebet, mint hogy apostoli tekintélyünkkel szentesítettük, ami a lelkipásztorok és a hívek közös érzése volt, | amit a fentemlített III. Pál pápával együtt kiváló elődeink : VII. Sándor,5 XIV. Benedek,.6 XIII. Leo7 pápák a szent Ignác-féle szentgyakorlatokat magasztalva tulajdonképen már elmondottak; amit ékes dicséretekkel, sőt ezekben a gyakorlatokban szerzett és nagyranevelt ragyogó erényeik példájával kifejeztek mindazok, akik XIII. Leo pápa szavai szerint az utolsó négy évszázadon át «az aszkézis tanításával vagy életszentséggel legjobban kitűntek».8 Ugyanis a hamis miszticizmus 1 Brev. Rom. Szent Ignác ünnepén, júl. 31. 4. lect. 2 Litt. Apóst. «Pastoralis officii» júl. 31. 1548. 3 S. Carlo e gli Esercizi spirituali di S. Ignazio, in «S. Carlo Borromeo nel terzo centenario della Canonizzazione» N. 23, Settembre 1910. pag. 488. 4 Const. Apóst. «Summorum Pontificum» 1922. jul. 25. Acta Apóst. Sedis, vol. XIV. (1922) pag. 1922. 5 Litt. Apóst. «Cum sieut» 1647. okt. 12. 6 Litt. Apóst. «Quantum secessus» 1753 márc. 20. Litt. Apóst. «Dedimus sane» 1753 május 16. 7 Epist. «Ignatianae commentationes» 1900 febr. 8. Acta Leonis XIII. vol. VII. pag. 373. 8 U. o. veszedelmeitől és tévedéseitől távolálló tiszta tan ; a lelkigyakorlatok könnyű alkalmazhatósága a különféle rangú és rendű emberekhez, a kolostorokban szemlélődő életet élőkhöz épen úgy, mint a világban tevékeny emberekhez ; a részek szerves összefüggése ; az átelmélkedésre szánt igazságok csodálatos és világos egymásutánja ; a jól megválasztott lelki anyag, amely az embert a bűn igájának lerázása és az erkölcsi betegségek kigyomlálása után az önmegtagadás és a rossz szokások levetése1 biztos útján az imádság és az istenszeretet legmagasabb fokára elvezeti, . . . kétségtelenül bizonyítják szent Ignác módszerének kiválóan hathatós átütő erejét és azért azt a leghangosabban ajánlják is. Végül — Tisztelendő Testvérek — a szentgyakorlatoknak Általunk földícsért gyümölcseinek megőrzése és üdvösséges emlékük fölújítása céljából jámbor szokást ajánlunk, amelyet a lelkigyakorlatok rövid megismétlésének mondhatunk, a havi vagy legalább három havonkint ismétlődő elvonulást vagy magunkbaszállást. Ezt a szokást —• szentemlékű elődünk, X. Pius pápa szavait használva — «örömmel látjuk igen sok helyen»,2 különösen a szerzetescsaládoknál és a buzgó világi papoknál. Kívánjuk, hogy a világiak közt is elterjedjen, mert igen nagy lelki hasznukra lesz, különösen azok közt, akik családi gondjaik és elfoglaltságuk miatt lelkigyakorlatot nem tarthatnak. A havi lélekmegújításból legalább részben kárpótolhatják magukat a lelkigyakorlat elmaradt kegyelmeiért. Tisztelendő Testvérek, ha a lelkigyakorlatokat a keresztény társadalom összes osztályai lelkiismeretesen elvégzik, akkor lelki újjászületés következik be : erősödik a jámborság, megizmosodik 1 a vallásosság, eredményesen működik az apostolkodás s a béke jut uralomra az egyesekben és a társadalomban. Mikor ég és föld elcsendesült és éjfél borult a világra, titkon, az emberektől távol az örök Ige emberi természetet öltvén magára, megjelent az embereknek s a légben megszólalt a mennyei í himnusz : «Dicsőség a magasságban az Istennek, béke a földön a jóakaratú embereknek».2 A keresztény béke éneke — Krisztus békéje Krisztus országában — a Mi apostoli szívünknek is az óhaja, amely minden erőfeszítésünk és munkánk végcélja, csodás erővel érinti a keresztény 1 Epist. Apóst. Pii PP. XI. «Nous avons appris» 1929 márc. 28. ad. Card. Dubois. 2 Exhort, ad Cler. Cath. «Haerent animo» 1908 aug. 4. Acta Sanctae Sedis, vol. XLI., pag. 575. 3 Luk. 2, 14. d) Havonkint vagy háromhavonkint lelki magány. Befejezés
