Püspöki körlevelek 1929 (Szombathely, 1930)

— 44 — 2522. sz. Felekezeti iskolákban beiratási díjak rendezése. összesített hiteles kimutatása, a politikai köz­ség vagyonleltára, folyó évi költségvetése, leg­utóbbi zárószámadása, alapítványi, érdekelt­ségi, társulati, magán-tanintézeteknél a fenn­tartó vagyonának és állami adójának hiteles kimutatása, a tanintézet folyó évi költségve­tése, legutóbbi zárószámadása. Felhívom a tek. Közig. Bizottságot, hogy fölösleges irat­váltások elkerülése végett jövőben az ily ter­mészetű kérvényeket csakis a vagyoni s adó- i zási viszonyokat feltüntető iratokkal felsze­relten terjessze elém. Budapest, 1929. évi jú­lius hó 27-én. A miniszter rendeletéből: Dr. Kuun István sk., miniszteri osztálytanácsos. A m. kir. vallás és közoktatásügyi minisz­térium 860—5./VI1I. 60—1929. szám alatt a kö­vetkező intézvényt küldötte az egyházi főha­tóságokhoz, amelyet tudomásvétel és alkal­mazkodás végett az iskolaszékek elnökeinek ezúton hozok tudomására: Hivatalos úton tudomásomra jutott, hogy egyes hitfelekezeti elemi népiskolák az 1908. évi 46. t.-c. 1. §-a alapján szedhető 50 filléres beiratási díjakat vagy egyáltalában nem sze­dik, vagy ha szedik is, azt nem a hivatkozott t.-c. megjelölt szakaszában említett célra for­dítják, hanem a dologi szükségletek fedezé­sére használják fel. Ennek következtében ezen iskolák még ma is nélkülözik a tanítói- és ifjúsági-könyv­tár előírt anyagát, ami az iskolai nevelés és tanítás hátrányára van. Hivatalos megállapítások alapján értesü­lök arról is, hogy ha van is a hitfelekezeti elemi népiskolákban valamelyes ifjúsági könyvtáranyag, az még legnagyobbrészt a há­ború előtti időkből származik és összeváloga­­tása üzletszerűen történt. Nem tartanám a jelen viszonyok között kívánatosnak, hogy a közigazgatási bizottsá­gok az érdekelt iskolafenntartókkal szemben emiatt a hivatkozott t.-c. 6. §-ában előírt rend­szabályokat foganatosítsák és ezért van sze­rencsém tisztelettel felkérni Főtiszt. Egyházi Főhatóságokat, méltóztassék a bölcs vezetése alatt álló iskolai helyihatóságokat a beiratási díjak törvényszerű felhasználására utasítani s figyelmeztetni a nevezetteket, hogy kizáró­lag olyan könyveket szerezzenek be, amelyek Főtiszt. Egyházi Főhatóság által engedélyez­tettek. A magam részéről célszerűnek tartanám, ha a tanítói könyvtárak részére mindenek­előtt a tanerők továbbképzéséhez szükséges vezérkönyvek és pedagógiai művek szereztet­nének be s ennek megfelelően tisztelettel fel­kérem Főtiszt. Egyházi Főhatóságot, hogy a fennhatósága alatt működő tanítóságot ily ér­telemben utasítani méltóztassék. Fogadja Főtiszt. Egyházi Főhatóság ki­váló tiszteletem őszinte nyilvánítását. Budapest, 1929. évi szeptember hó 20-án. A miniszter helyett: Dr. Nagy Árpád sk., államtitkár. A vallás és közoktatásügyi m. kir. minisz­ter úrnak 820—0. VIII. d. ü. o./5—1929. számú átiratát miheztartás végett a következőkben közlöm a r. k. iskolaszékekkel: Hivatalos úton tudomásomra jutott, hogy igen sok hitfelekezeti elemi népiskolában a tantermek napi tisztogatását egészségük ve­szélyeztetésével és hiányosan még mindig tanköteles gyermekek látják el, holott az ille­tékes közegészségügyi és tanügyi hatóságok ezen helytelen rendszer megszüntetésére az érdekelt iskolafenntartókat már ismételten fi­gyelmeztették. Értesültem továbbá arról is, hogy sok hitfelekezeti iskola tantermének fű­téséről akként történik gondoskodás, hogy a fűtéshez szükséges tüzelőanyagot a tanköteles gyermekek naponkint hozzák magukkal és így a tantermet csak akkor kezdik fűteni, amikor a tanulók az iskolába jönnek, aminek termé­szetes következménye az, hogy a tanítás reg­gel 8 órakor nem kezdhető meg és hogy meg­szűnik a tantermek fűtése, ha a tanulók által hozott tüzelőanyag elfogy, minek folytán az így kihűlt tantermekben tanító és tanítvány állandóan meghűlésnek van kitéve. Felesleges bővebben rámutatnom ezen állapotok káros következményeire és kihatá­saira, mert Egyházi Főtiszt. Főhatóságod tu­datában van annak, hogy mit jelentenek ezek a népegészségügyi statisztika vonatkozásaiban. Bizalommal és teljes tisztelettel van sze­rencsém ennélfogva felkérni Főtiszt. Egyházi Főhatóságodat, méltóztassék a bölcs főható­sága alatt álló iskolák helyihatóságait utasí­tani, hogy a tantermek napitisztogatását min­denkor felnőttekkel lássák el, a lehetőség sze­rint gondoskodjanak arról, hogy a tantermek padlózata olajjal portalaníttassék és hogy a fűtésre szolgáló tüzelőanyag az 1868. évi XXXVIII. t.-c. 11. §-ábn megjelölt erőforrá­sok igénybevételével szereztessék be s az is­kola megfelelő mellékhelyiségében előre el­­raktároztassék. Budapest, 1929. évi október hó 11-én. A miniszter helyett: Dr. Petri Pál sk., ál­lamtitkár. 2523. sz. Elemi nép­iskolák tisztogatása és fűtése.

Next

/
Thumbnails
Contents