Püspöki körlevelek 1927 (Szombathely, 1928)
— 33 dqd, hogy szeretlek Téged“, rábízta nyája legeltetését. A nyáj legeltetése a kedvező és bőséges táplálék megmutatásában áll. A hívek lelki tápláléka pedig a szentségekben van. A szeretet viszonzásául ezek kiszolgáltatására szólította fel az Ür apostolait s azok utódait, a püspököket és papokat. A szeretet viszonzása és jutalma tehát a hatalom a szentségek kiszolgáftatására. Krisztus a megváltás nagy kincstárának egy részét szinte aranyakba verette, hogy lelkeket válthasson velük. Ezek az aranyok, amelyekbe bele van sajtolva drága kínszenvedése, a szentségek. S ezeket a kincseket bizta azokra, akiket szeret, akikben megbizik. Mert kincseket csak tiszta és önzetlen kezekbe szokás letenni. A megváltás a világ lelki éltetője. Eső, mely élteti a lelkek vegetációját. Nélküle szárad minden, Ínség, hervadás, halál következik; nélküle vége a kegyelem életének. Az eső csatornákba gyűjtve is megtartja termékenyítő erejét. Lehet, hogy tartályai tisztátlanok, de a Megváltó gondoskodott róla, hogy a szentségek az ő érdemeinél fogva mindenkor termékenyítsenek. Olykor csalódnia kell a sáfár kezében, de mi törekedjünk tisztakezű sáfárok lenni. Ő, milyen nagy tisztelettel kell nekünk papoknak a szentségiek iránt eltelve lennünk! Eliszen magasztosságukat magunkon is tapasztaltuk. Hogy ma Krisztus gyermekei s a menyország örökösei vagyunk, hogy a keresztény névnek örülhetünk, azt a keresztség szentségének köszönhetjük. Ela ez a szentség oly nagy hatással volt ránk, mily nagy áhítattal kell kiszolgáltatnunk. És ha a bérmálás szentségében Krisztus harcosa lettem és a Szentleiket vettem, nem volna szabad soha szórakozottan vagy közönyösen kiszolgáltatnom, mert tisztelnem kell azt a szentséget, mely nekem is lelki erőt adott. Emlékezzünk első szentáldozásunk napjára, mikor először mentünk a templomba, hogy Krisztus gyermekszívünkbe szálljon. Hogyan tudtunk akkor örülni a Jézuska eljövetelének, s ez a zsenge szív hogy meg tudott nyílni az Istenjárásnak! Emlékezzünk az első szentmisénkre is. Mily meghatottan tekintettünk a kehelybe, melynek arany falai közt Krisztus vére csillogott s befogadta meghatott könnyeinket s visszatükrözte meghatott arcunk vonásait. Mily tisztelettel kell nekünk Krisztus testét lehoznunk az égből! ötven év után is azzal a reszkető kézzel kellene érintenünk, mint első áldozatunk napján. S emlékezzünk meg róla, hogy lelkünk sebeit és bűneit elvittük a gyóntatószékbe és amit mindenki előtt titkoltunk volna, hogy tártuk fel az Isten helyettesének, hogy tőle feloldozást és megkönnyebülést nyerjünk. Mily komolysággal kell működnünk gyóntató tisztségünkben, hogy a híveknek megadjuk azt, amit magunk is vártunk és kaptunk a gyóntatószékben! És ha az utolsó kenet szentségét egykor fel fogjuk venni, talán ugyanabban az apátiában, vagy ugyanabban a rettegésben leszünk, mint azok, akiket mi készítettünk elő a nagy útra. Mily nagy dolog testvérem, isteni titkok kiosztóinak lenni! És ez a megkülönböztetés a krisztusi szeretetnek mily megható megnyilvánulása! A csiksomlyói hires búcsújáróhelyen megmutatták nekem azt az egyszerű faszelencét, melyet egy ferencrendi barát, akinek az erdélyi katholicizmus szomorú időszakában a bérmálás szentségének kiszolgáltatását is megengedték, a szent krizmát tartotta. Mikor kinyitottam, megcsapott belőle a krizma illata. Háromszáz év után! A szent kenet átjárta azt az egyszerű faedényt, s nem hagyta el többé. Amit még a papi hűségről mondani akarnék, mondja el helyettem annak a szelencének megőrzött illata. Az ünnepélyes ülés a szokásos főpásztori áldással ért véget. A harmadik tanácskozó ülésen mindenek előtt a Szentatya és a pápai nuncius időközben megérkezett táviratait olvastattam fel, melyeket a zsinati atyák hódolatos tiszteletadással állva hallgattak meg. A pápa Őszentsége részéről a következő válasz érkezett: Tibi, cunctoque clero dioecesanam synodum celebrantibus augustus pontifex paterno animo benedicit vota fundens ut coetus iste in
