Püspöki körlevelek 1927 (Szombathely, 1928)
1786. sz. VI. Krisztusban Kedves Fiaim! Székesegyházunkban és egyházmegyénk minden templomában ma mutattuk be a legszentebb engesztelő áldozatot boldogult metropolitánk, Dr. Csernoch János bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek úr lelkiüdvéért, aki július hó 25-én Esztergomban az Ürban elhunyt. Miután lelkét Isten kegyelmébe ajánlottuk, elbúcsúzunk Magyarország első főpapjától. Az egyházi hierarchia értelmében, mint érsek-metropolita, ő volt a mi közvetlen elöljárónk és hálával tartozunk neki azon atyai jóindulatáért, mellyel egyházmegyénk iránt 15 éves uralkodása alatt mindenkor viseltetett. Egyházmegyénk minden ügyét szeretettel kezelte és hatalmas befolyásával támogatta. Én személyesen is nagy hálával tartozom emlékének: nehéz időkben atyai szeretettel mellém állott. 1919 pünkösd hetében fogságomban meglátogatott és még betegségének súlyos napjaiban is utolsó leveleinek egyikét hozzám intézte, hogy engem szeretetéről és rokonérzéséről biztosítson. Élete folyása és vezéri tevékenysége eléggé ismeretes minden magyar katolikus előtt; itt csak röviden akarok rámutatni arra, hogy talán soha nehezebb időkben nem ült prímás az esztergomi székben, mint ő és hogy ezen történelmi időkben mindenkor csak Isten dicsőségét és szerencsétlen hazájának javát tartván szem előtt, nagy tudásával, bölcs ítéletével és törhetetlen buzgalmával vezette a magyar katolicizmust a nehéz idők örvényein és zátonyain át az újjászületés révébe. Mielőtt az esztergomi sziklasírba helyeztük volna a megboldogult tetemét, körülhordoztuk azt a magas bazilika körül, hogy a Duna másik partjáról hazájuktól és egyházmegyéjüktől elszakított hívei Istenben boldogult Főpásztoruk gyászszertartásában résztvehessenek. Megható és lelketrázó pillanatok voltak ezek. Nagymagyarország királyt koronázó prímásának temetésén az egész ország szíve dobogott s az egész ország könnye hullott ott a Sión ormán. A magyar egyház mennyi dicsőségének volt tanúja a magyar Sionnak e sziklája! A 900 éves magyar katolicizmusnak története fűződik hozzá. De látott szomorú napokat is. Látta a háborúk pusztítását, a hívek meghasonlását, az ország szétdarabolását; minden vihar után kisütött újra a nap és Isten kegyelme újra meg újra megmentette egyházát és a hazát. Ma, nemzeti történetünk szomorú napjaiban is bizalommal tekintünk a magyar Sionra és hisszük, hogy a zivatar, mely körülviharozza, el fog múlni és a kiengesztelődött isteni Igazság békés és dicsőséges napokat fog ránk bocsájtani. Most azonban mindnyájunknak egetostromló imádsággal kell kérnünk Jézust, a lelkek legfőbb Pásztorát, hogy világosítsa fel és erősítse meg ítéletükben mindazokat, kiknek kezébe tétetett az elárvult prímási szék betöltése. Adjon nekünk jó pásztort és vezért, aki életszentséggel és bölcseséggel egyesítse a szerénységet és a fejedelmi szellemet! A legnehezebb időkben fogja az új egyházfő a magyar prímási széket elfoglalni; vezethesse a magyar katolikusokat lelkűk üdvösségére és nemzetük boldogulására a Krisztus-király útjain. Elrendelem, hogy az új hercegprímás kinevezéséig a vasárnapi istentisztelet után egy Miatyánk és Üdvözlégy Mária mondassák érsekatyánk szerencsés kinevezéséért, papjaim pedig ugyanezen célból a „Missa pro eligendo Summo Pontifice“ votivmiséből commemorációt vegyenek minden szentmisében, melyben az „oratio imperata pro re gravi“ szabályai ezt megengedik. A „Sacrosanctae Romanae Ecclesiae“ szavak helyett „Regno Mariano“ teendő.
