Püspöki körlevelek 1926 (Szombathely, 1927)

— 28 2575. sz. Kongrua­kiegészítés újabb kiutalása. 2576. sz. Sajtóvasar­­napi gyűjtés 2577. sz. Zsinati vizsgálatok. 2578. sz. Orsz. Kalh. nagygyűlés. víziónál jövedelműi számításba vétetni, ezek­ről tehát nem kell jelentést tenni. Foglalkozni fog azonban a kongruatanács albizottsága a misemondási kötelezettséggel egybekötött, avagy földesúri, vagy kegyúri kötelezettségből eredő régi vallásalapi illetmé­nyek valorizálásának, valamint a protestán­soktól a múltban élvezett párbér és stola kár­talanítás kérdésével is. Ahol tehát a javadal­mak ebben a tekintetben érdekelve vannak, összes erre vonatkozó adataikat terjesszék fel. A nagyméltóságú vallás- és közoktatás­ügyi m. kir. minisztérium f. évi szeptember hó 10-én kelt 64.558/1925. I. ü. o. számú rendele­tével a f. évi szeptember és október hónapok­ra esedékes kongruakiegészítést mindazoknak az igényjogosult lelkészeknek és segédlelké­szeknek kiutalta, akik azt augusztus hónapra megkapták. A kongruakiegészítés összege az augusztusban folyósított összeggel azonos. A vonatkozó rendelet értelmében a búzaösszeg­ben megállapított kongrua szept. és október hónapokra az eddigi módon — a búza q-át 408.000 koronával számítva — folyósíttatott. November hó 1-től kezdve azonban az utalás a búza akkori tényleges árfolyamának figye­lembevételével fog történni. Október hónap második vasárnapján ko­rábbi rendeletem alapján egyházmegyém tem­plomaiban a kath. sajtó javára nyilvános gyűj­tés van. Bízom benne, hogy az idei sajtóva­­sárnapon is bizonyságot tesz egyházmegyém arról a hagyományos áldozatkészségről, mely­­lyel kezdettől fogva az elsők között állott a keresztény sajtó támogatásában. Szeptember hó 21. és 22-én tartott őszi zsinati vizsgálatokon résztvettek: Dogmatiká­ból: Fehér János, Szabó Ernő káplánok és Vargha László hitoktató. Erkölcstan- és lelki­­pásztorkodástanból: Fehér János, Szabó Ernő, Szabó Gyula káplánok, Németh György hit­oktató. Egyházjogból: Szabó Ernő káplán. Az Országos Katholikus Nagygyűléseket rendező bizottság a XVIII. Országos Katho­likus Nagygyűlést október hó 10—12. napjain rendezi Budapesten. Az Orsz. Kath. Nagygyűléseken évről-évre ünnepiesebben nyilvánul meg az Anyaszent­­egyházhoz való ragaszkodó hűség. De ezen felül minden katholikus nagygyűlés szoro­sabbra fűzi a katholikus hittestvérek közötti kapcsolatot és fokozván az Egyház közügyei­vel szemben való érdeklődést, segít kiépíteni azt a katholikus közvéleményt, melyre a mai nehéz viszonyok között különösen nagy szük­ség van. Felkérem Tisztelendő Papjaimat és híveimet, hogy az idei nagygyűlésen is minél nagyobb számban igyekezzenek résztvenni. * Dr. Dőry László: Compendium Theolo­giae Dogmaticae specialis. Quinqueecclesiae, 1926. 500 lap. Örvendetes jelenség a magyar tudományos theológiai könyvpiacon dr. Dőry László dogmatikája. A munka értékét növeli az is, hogy a dogmatörténet bevonásával sok­szor elvezet bennünket az igazság forrásához. A könyv megszerzését a legmelegebben aján­lom. Ára a szerzőnél (Pécs, Szeminárium) fűzve 150.000 korona, kötve 200.000 korona. Gábriel Antal: „Kath hitvédelem dióhéj­ban.“ III. bővített kiadás, 28 oldal. Nagyon bevált ezen kis hitvédelem, különösen a ta­nonciskolákban. Rövidsége és emellett teljes­sége miatt a konvertiták előkészítésénél is kitűnő szolgálatot tesz. Ára 5000 korona. Tower Vilmos: A hypnotizmus elméleti, gyakorlati, pedagógiai, orvosi és büntetőjogi szempontból. 109 lap. A kérdés erkölcsi meg­világításánál nemcsak a hipnózis káros hatá­sát az egészségre mutatja ki a szerző, hanem rámutat arra a számos visszaélésre, gonosz­tettre, melyre a hipnotizőrök a médiummal szemben elragadtatják magukat. Óva inti kü­lönösen a kiváncsi ifjúságot, nehogy magát hipnotizálni engedje. Ezen művet az ifjúság­­gal foglalkozóknak különösen ajánlom. Ára 3 pengő. Füstös Pál: A vegyes házasság rövid, gyakorlati-lelkipásztori ismertetése az egy­házi canonok alapján. Minthogy a vegyeshá­zasságok körüli ieljáráísban \xz egyházi tör­vénykönyv világos rendelkezése mellett a lel­kipásztori ügykezelésben még mindig sok bi­zonytalanság észlelhető, másrészt a leggyako­ribb lelkiproblémák a vegyesházasságból ki­folyólag állnak elő, ezen művet Tisztelendő Papjaim különös figyelmébe ajánlom. Meschler S. J.: Nagyasszonyunk virágos­­kertje. Ütmutatás és buzdítás a szentolvasó imádkozására. Fordította Rozman József, Szombathely, 1924. Martineum R.-T. kiadása. Nagyasszonyunk virágoskertje megismertet a szentolvasó áhitatgyakorlatával az Egyház fel­fogásában. Útmutatást ad arra, hogyan kell végezni. Szívhezszólóan buzdít az Egyház kedves áhitatgyakorlatának elsajátítására. Ára fűzve 21.000 korona, egész vászonköt ős­ben 42.000 korona. 2579. sz. Művek ajánlása. Szombathely, 1926. évi szeptember hó 30-án. f JÁNOS s. k. püspök. MARTINEUM R.-T., SZOMBATHELY.

Next

/
Thumbnails
Contents