Püspöki körlevelek 1923 (Szombathely, 1924)

— 24 — 3225. sz. Vasvármegyi területén mű ködő rkat. tanítók és tanítónők helyi járan­dóságairól kimutatások megküldet­nek az ille­tékes iskola­székeknek. 3226. sz. Az Adalber­­tinum diák­menza ajánlása. 3227. sz. AzEmericane diákszövet­ség ajánlása ségei e szegény szerencsétlenekkel. Közegész­ségügyi és köztisztasági szempontból kifogá­solható, nem egyszer ólnak is rossz helyeken tartják őket, ruhátlanok, élelmezésük is, külö­nösen ott, ahol házanként tartják el őket, elégtelen. Már a világi hatóságok is észrevet­ték a szegényekkel való ilyen bánásmód mél­tatlan voltát, anélkül azonban, hogy utasítá­saik ez ügyben nagyobb eredménnyel jártak volna. Nem adakozásra hívom fel tehát lel­­készkedő papságomat, csak azt kérem,járjanak el a képviselőtestületi gyűlésekre és kísérjék ott figyelemmel a községi szegények ügyét. Ha aztán a szegényügy szóba kerül, vegyék párt­jukba a dolgot, ha pedig, ami legtöbbször elő­szokott fordulni, az illetékesek ott elmellékel­nék, hozzák fel érdeklődés formájában és így indítsák meg pár jobb hívő lelkiismeretét az irányban, hogy a községi pénztár terhére a szegényekről megfelelő gondoskodás történ­jék. Sajnos, népünk ilyesmivel szemben ér­zékiden és sok helyütt megkívánja lelkülete, hogy az ilyen kötelességszerű jótékonyságra indítást kapjon. A Vasvármegye területén levő egyház­­hnegyémbeli tanítók és tanítónők helyi járan­dóságairól szóló és az 137.164/923. sz. vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelettel meg­állapított és Vasvármegye kir. tanfelügyelője által hozzám áttett kimutatásokat az illető iskolaszékekhez tudomás és megfelelő további eljárás végett jelen körlevelemhez csatolva megküldöm. Főtisztelendő Papságom jóindulatú fi­gyelmébe ajánlom az Adalbertinum néven a közelmúltban alakult és a legjobb ifjúsági vezetők kezében levő főiskolai diákmenzát, amely a legnagyobb stilű és a legszebb ered­ményeket Ígérő diáksegélyző akciója az utolsó éveknek. Eddig papságom és a birtokos osz­tály bőkezűen támogatták a Mikes-menzát. Ennek megszűntével kérem az összes jóaka­­ratúakat, hogy az egyetemi ifjúság iránti sze­­retetüket az Adalbertinum támogatásában fe­jezzék ki. Az Adalbertinum vezetőségének tá­jékoztató felhívását jelen körlevelemhez mel­lékelem. Főtisztelendő Papságomat felkérem arra lis, hogy a községükből származó egyetemi hallgatókat arra buzdítsák, hogy az Emericá­nába vétessék fel magukat, mivel ezálta biztosíthatnak nekik jó szellemi és lelki lég kört. Az Emericana alig egy éve alakult diák szövetség, amely az otthon melegét iparkodil visszaadni a maga legtisztább katolikumával egy-egy vidék ifjait összegyűjtő corporatioi val (van már Sabaria corporatio is), család estélyeivel, jó katolikus családokkal való ősz szeköttetések ápolásával, ami által elvonja a katolikus egyetemi ifjúságot a pénzért és egészségére, hitére és erkölcseire leselkedt sok kiszipolyozótói. Az 1917: XIII. körlevél 4594. sz. intézke désében körvonalazott elvek figyelembevéte lével a misebor költségeit az 1923. évre lite renkint 2000 K-ban állapítom meg. Farkas Ferenc, pápai kamarás, nyug. theol tanár életének 75., papságának 51. évéber okt. 15-én Szombathelyen csendesen elhúnyt Emlékezzünk meg róla szeretettel mindazok kik növendékei voltunk, értünk viselt fára dozásaiért fizessünk vissza imádsággal, szent miséinkkel. Folyó szept. hó 25-én és 26-án tartott zsi nati vizsgálatokon résztvettek: Osvald János Murányi László, Készéi Imre Sarlay Géza éí Winter György. Az összes tárgyakból vég zett és önálló lelkipásztori képesítést nyeri Deli István. Az illetékes kegyúrak bemutatólevele alapján Kristóf István szombathelyi káplánl a szarvaskendi, Körmendy László püspöki szertartó és levéltárost a jáki plébániájává dalomra kineveztem. Gyük Pál volt jáki plébános, zalaeger­szegi hitoktató, Klaffl Mihály szentkirályi káplán lett. Püspöki szertartó és levéltárossá kineveztem Gacs János körmendi káplánt, kinek helyébe Noé János, szentkirályi káp lánt küldöttem. Gáspár János zalaegerszegi hitoktatót Kőszegre káplánnak, Deli István belatinci káplánt hasonló minőségben Szom­bathelyre, Winter György bántornyai káp­lánt Belatincra helyeztem át. Juhász Mihály szombathelyi hitoktatót és Nemes István nyő géri káplánt kölcsönösen áthelyeztem. 1 » - i L )- 3228. sz. Misebor költségei. . 3229. sz. l Halálozás.- 3230. sz. Zsinati vizsgálatok. i : 3231. sz. Személyi változások. i i i 1 i l ► Szombathely, 1923. Szent Márton püspök napján. f JÁNOS püspök. MARTINEUM R.-T., SZOMBATHELY. 923—8828

Next

/
Thumbnails
Contents