Püspöki körlevelek 1923 (Szombathely, 1924)
3 nak s van-e kilátásuk a szent barátságra s az élet- s a lélekközösség megteremtésére. Tudni, ismerni kell a házassági kötelességeket s a kölcsönös támogatás s boldogitás feladatát, ismerni s vállalni a felelősséget magukért s ezért a választott másikért. Aki mindezt átérzi, az mélységesen megérti, hogy az Úr Jézus ily nagy s szent feladatra külön fölavatást, megszentelést s megerősítést rendelt s ez a házasság szakramentuma, melyben az Úr Jézus maga köti egybe a jegyeseket, ő fogja össze kezeiket s ő áldja meg őket. Nem látni őt, de a szakramentumnak ép ez a lényege, hogy a külső szertartásban, melyet végzünk, az örök főpap, az Ur Jézus cselekszik. így tehát ő köti s ő áldja meg a köteléket. Ahogyan ő szentel föl papokat az egyházi rendben, úgy ő avat s szentel föl házasfeleket s valamint az egyházi rendben küldetést ad a papoknak az apostoli, tiszta életre: úgy ad küldetést a házasságban a házasfeleknek a házas, a családi, az otthoni együttélésre, a boldogító s egymást támogató szeretelre, a gyermekek nemzésére s Isten gyermekeivé való fölnevelésére. A házasság szentsége által a férfinek s nőnek szerelme s barátsága és frigye, családja s otthona «szent-föld» lesz, a szentírási szó szerint: «a hely, ahol állsz, szentföld» ; ezen a szentföldön azután az ösztönök s szenvedélyek tövises csipkebokrába a szent szeretet tüze száll s megszenteli a test és vér szerinti életet. Mennyire más érzések, más levegő s más szellem környékezik azokat, kik így hisznek s gondolkoznak! Ezek a házasságba lelkiismeretességet, tiszteletet, komolyságot s kötelességtudást, kíméletet és szeretetet visznek be s az a tudat él bennük: minket a házasságban Isten fűzött egymáshoz; mi esküt tettünk s azt álljuk, hogy szeretünk s szeretni fogunk s hogy együtt élimk-halunk bármily sors legyen részünk! Az ilyen hűséges, szentségi szeretet bizonyára győzi, de meg is könnyíti az életet. Mily más ezzel szemben a bomló és szétváló házasságok lelki világa! Ahol a házasságot csak polgári szerződésnek nézik, melyre idővel rá lehet únni s azt aszerint aztán föl is bontani, ott vész az igazi hűségről, a lelki egységről, a családról alkotott nagy fogalom s ott rombadőlnek azok a tűzhelyek, melyek az erőteljes nemzeteknek az oltárok mellett a legerősebb bástyáik s fönnmaradásuknak biztosítékai. A fölbonthatatlan házasság megveti alapját az erőteljes társadalmaknak, míg a házassági elválások magasra szökő számaiból bátran következtethetünk a nemzetek bomlási folyamatára. Aki szegény nemzetünket meg akarja óvni az erkölcsi bomlástól, az higgyen a házasság szentségében s higgyen az érvényesen megkötött házasság felbonthatatlanságában! A házasság felbonthatatlansága ellen a mai kurtalélekzetű erkölcsi felfogásnak sok kifogása szokott lenni; azért azokra külön is kitérünk. A házasság felbonthatatlanságát többi közt igazságtalanságnak s kegyetlenségnek mondják, mert szerintük kiszámíthatatlan s esetleg elviselhetetlen az élethossziglanra kötött életközösség, melynek a legkényesebb dolgokra is ki kell terjeszkednie s az élet változó viszonyai közt képtelenségekre vezethet. Erre feleletül viszont azt kérdezzük: de hát igazságtalan-e valamikor az Úr s tud-e kegyetlen lenni az Úr Jézus? A házasság szentségét s felbonthatatlanságát nem az egyház rendelte, hanem az Úr Jézus, aki kegyetlenségeket nem űz, hanem áldozatokat igenis kíván. Kívánja néha vérünket és életünket, mint a vértanuktól s kíván néha szenvedést szerencsétlen házasultaktól. Kívánja, hogy inkább a halált szenvedjük el, semhogy bűnt elkövessünk s hogy inkább minden szenvedést elviseljünk, semhogy a hitet megtagadjuk. íme, ide tartozik a nem-boldog házasság esete is. Isten az ilyen házasoktól azt kívánja, hogy inkább kelletlen igában éljenek, vagy asztaltól s ágytól igen,
