Püspöki körlevelek 1921 (Szombathely, 1922)
— 38 — 3261. sz. Missale új kiadása. 3262. sz. Miseintenciók. 3263. sz. Kispapok felvétele. a plebániahivatalok vezetőit, hogy ezentúl gondosabban gyűjtsék össze a megjelent körleveleket, s ha bármi okból egyik vagy másik körlevél nem érkezett volna meg, annak pótlását hivatalomtól idejekorán kérjék. A kerületi esperesek a rovancsolás során terjesszék ki a vizsgálatot a körlevekre is s a plébánosok a legközelebbi koronagyűlésen az esperesek útján adjanak be részletes jegyzéket a hivatalukban található körlevelekről. Hivatalom a régi évfolyamokból egyes számokkal még rendelkezik. Aki tehát körlevélgyűjteményét kiegészíteni óhajtja, hivatalom rendelkezésére bocsátja a hiányzó számokat, míg a készlet tart, de csak személyes jelentkezésre. Tudvalevő, hogy a liturgikus könyvek revízió alá kerülnek. A breviárium után a Missale is átdolgozást nyert s új kiadása már meg is jelent. A nyomdai viszonyok és a valuta következtében az új Missale ára folyton változó s egyelőre oly magas (bőrkötésben 2000 K-n felül; fűzve annak mintegy harmadrésze), hogy kevés templom lesz abban a helyzetben, hogy mostanában megszerezhesse. Ezen a nehézségen a kiadók úgy igyekeznek segíteni, hogy az eltéréseket külön füzetben összegyűjtve adják ki. Ennek a kiegészítő füzetnek ára kb. 25 K. Megrendelhető a Martineurrt R.-T. könyvkereskedésében Szombathelyen. Rendelés esetén jelezni kell a használatban levő misekönyvnek nagyságát, melybe a pótlásokat betenni óhajtják (a nyomtatott felület hosszát és szélességét cm.-ben.) Mivel a püspöki hivatal intenciói majdnem teljesen elfogytak, felkérem azon plébános urakat, kik felesleggel rendelkeznek, hogy azt a püspöki hivatalhoz beküldeni szíveskedjenek. A szeminárium javára mondandó misék kijelölését ne kérjék a plébános urak előbb, mint szeptemberben. A már beérkezett kérvények is csak akkor fognak elintéztetni. Július hó 1-én tartott konkurzus alkalmával Bencze János, Farkas József, Fixl Ferenc, Géczy Lajos, Koltay Ferenc, Kozma Ferenc, Pajor István, Piskor Károly, Raffel Jenő, Sülé Lajos, Szám Kálmán, Szemler István, Tamás Imre éreltségizett ifjakat és Urbán Imre III. éves theologust papnövendékeim közé felvettem. Felhívom a plébános urak figyelmét arra, hogy a háború következtében meghalt katonák halálesetéről belügyminiszteri rendeletre kiállított polgári halotti anyakönyvi kivonat alapján nem lehet az életben maradt házastársat eo ipso özvegynek tekinteni. Mielőtt új házassághoz bossáttatnék, ki kell kérni a főhatóság döntését, csatolván a halál megtörténte mellett szóló egyéb bizonyítékokat. (L. 1920. V. és VI. köri.) Ezenkívül felemlítem, hogy a holftányilvánító eljárást sok esetben el lehet kerülni, ha a háború következtében elhalt katonák halotti anyakönyvi kivonatát a plébános urak előzetesen iparkodnak a következő címtől megszerezni: Kriegsmatrikelamt, bei der V. L. Abt. des likv. Kriegsministeriums, Wien, VII. Stifiskaserne. A belügyminisztérium 4431/921. VII. b. sz. értesítése szerint a templomrablások mind gyakoribbá válnak, főként a Dunántúlon. A csendőrség utasítva van a fokozottabb figyelemre. Papjaimat is felkérem, hogy a templomok figyeltetéséről a lehetőség szerint fokozottabb mértékben gondoskodjanak. Megújítom a múlt évi IV. körlevélben 3512. sz. alatt kiadott azon rendeletet, hogy az értékes egyházi tárgyakat — felelősség terhe alatt — a plébános urak ne hagyják a templomban, hanem más biztosabb helyre vigyék. A templomok állandó nyitvafartására vonatkozó rendelet ily körülmények közt nem kötelező. (L. 1912: XII. Köri. 5201. sz.) XV. Benedek Pápa Őszentsége a magyar kir. nemzeti hadsereg égi védőszentjévé jelölte ki Kapisztrán szent Jánost, aki annak idején oly csodás módon segítette diadalhoz Nándorfehérvár alatt a keresztény magyarságot. Illő dolog, hogy a magyar történelemben oly nagy szerepet nyert szent szerzetes emlékét maradandó érc-emlék hirdesse az ország szívében s a nagy szent égi közbenjárásának elnyerésére növekedjék iránta a tisztelet a magyar nemzet lelkében. E kettős cél elérésére a tábori püspök ur elnöklete alatt szobor-bizottság alakult s a Honszeretet egyesület országos emlékünnepek tartását határozta el. Felkérem Nt. Papságomat, hogy a csata évfordulóját követő vasárnapon, július 24-én a szent mise után szent beszédben méltassák Kapisztrán szent János érdemeit, a híveket, főleg a katonasorba kerülő ifjakat az ő tiszteletére buzdítsák s a jámbor híveknek a szoborra szánt adományait a püspöki hivatalhoz továbbítsák. 3264. sz. Holttányilvánítás. 5265. sz. Templomrablások. 3266. sz. Kapisztrán sz. János szobra Szombathely, 1921 július 19. t JÁNOS püspök. Mertineum nyomda R.-T. Szombathely. 1921—4790.