Püspöki körlevelek 1920 (Szombathely, 1921)

46 „Keresztény szeretet országos gyermekvédő műve“ egyházmegyei igazgatójává és szent­­széki jegyzővé neveztem ki. Weber János pinkakertesi segédlelkészt Vasdobrára küld­tem administrátornak a lelkiekben. A badafalvai plébánia vezetését Kovács József, esztergomi főegyházmegyei áldozópapra bíztam. Klaffl Mihály plébánost a zalaháshágyi javadalomról jogerősen elmozdítottam, helyére Németh Ödön zalaegerszegi segéd­lelkészt küldöttem. Kristóf István káplánt Körmendről Szombathelyre, Pintér Lajost Tótszentmártonból Körmendre, Szabó Gyulát Hosszúperesztegről Zalaegerszegre át­helyeztem. Gaál István nyug. plébános Tótszentmártonban, Wallner Alajos nyug. plé­bános Vasvörösvárott vállalkozott kisegítő segédlelkészi teendők végzésére. Murányi László a püspöki Szentszék másodjegyzője lett. Dr. Tóth József c. apát, kanonok és Wallner József kanonok urakat a püspöki szentszék biráivá neveztem ki. 6545. sz. Segédlelké­szek költöz­ködés! költ­ségei. Egy áthelyezett segédlelkészt 10.000 K-ért akartak elszállítani új állomáshelyére. Általában oly nagy összegeket kérnek tőlem ily címeken, hogy azokra fedezetet sehol sem találok. Felkérem a plébános urakaí, hassanak hiveikre, hogy a segédlelkészek költözte­tését vállalják el, s ha nekik fogatuk van, ők is működjenek közre. Ahol nagyobb távol­ságról van szó, vasúti szállítás vehető igénybe, de kísérő félfogadásával. A káplán a hívek javát szolgálja s a plébánost segíti. Ahol megértést és áldozatkészséget nem tapasztalok, kénytelen leszek az állást üresen hagyni. Indokolt kérelemre egy mérsé­kelt összeggel az újmiséseknek és athelvezetteknek segítségére leszek, de ennél töb­bet nem tehetek. 6546. sz Missziókró jelentés. Missziótérkép elkészítése végeti felkérem a plébános urakat, jelentsék be ' hozzám, hogy plébániájukban mikor tartatott utoljára szt. misszió. 6547. sz. Irodadíj. Direktorium. c_~— A papír- és nyomdai költségek fokozott ,drágulása miatt az 1920. évi iroda­díjat plébániánként 80 koronában állapítom meg. Az iskolaügyekben szükséges leve­lezés sokasága miatt már az 1920. évre szólólag minden iskolára 20 K irodadíjat vetek ki, melyet a plébános urak valamennyi iskolájukból együttesen küldjenek be s az iskolai költségvetésekbe véiessenek fel. Az 1921. évre szóló Direktorium egyidejűleg szétküldetik. Darabja 16 K. A plébánosok és segédlelkészek 1 1 példányát a templompénztárak fizetik, egyéb alkaimazásuak és nyugdíjasok ingyen kapják. Aki temploma részére külön példányt óhajt, utalványszelvényen külön kérje. Szombathely, 1920. december 21. f JÁNOS püspök. Martineum nyomda R-T Szombathely 1920 — 39C2

Next

/
Thumbnails
Contents