Püspöki körlevelek 1919 (Szombathely, 1920)
5141 sz. Irodadij és Direktorium. 5142. sz. Diktatúra alatt felvett pénzekről ki mutatás. 5143. sz. Sürgetési irodadij. 5144. sz. Egyházi érté kék visszaadása. — 58 — A papír és a munkadijak fokozódott drágasága miatt az 1919. évi irodadijat 60 K-ban kellett megállapítanom. Az irodadijat az esperes urak egybegyűjtve juttassák be. Az 1920. évi direktóriumot jelen körlevelemhez csatolva küldöm, meglehetősen rövidített alakban, miért is az előző évi direktórium megőrzendő. A direktórium ára példányonkint 15 korona. Miként tavaly, a plébánosok és segédlelkészek személyére szóló direktóriumok árát is a templompénztárból engedélyezem. Egyéb alkalmazásuak és nyugdíjas papok ingyen kapják. Aki'a sekrestye részére külön direktóriumot óhajt, azt külön kérje. Akik X. sz. körlevelem 4299. sz. rendeletének ellenére a proletárdiktatúra alatt felvett pénzekről nem jelentettek, azoknak jelentését 8 napon belül feltétlenül elvárom. Gyakran előfordul, hogy a plébános urak egyes rendeleteimre csak ismételt sürgetés után adnak választ. Eltekintve attól a sok munkától, melyet ez hivatalomnak okoz, a mai magas papírárak mellett az iroda költségei ezáltal annyira emelkednek, hogy a jövőben sürgetési irodadijat fogok kiróni, mely az illetőnek személyi terhét, képezi. A szombathelyi és celldömölki adóhivatalokhoz már megérkezett az egyházi -értékek visszaadására vonatkozó rendelet s a többi adóhivatalra nézve is már ismételten sürgettem azt a minisztériumba.i. December havában a plébános urak a többi adóhivatalnál is érdeklődjenek s az értékeket vegyék fel, hogy a templomszámadások elkészültekor már minden érték a kezelők birtokában legyen. Szombathely, 1919. december 3. t JANOS s. k., püspök. Martineum nyomda R.-T. Szombathely 1919-1781