Püspöki körlevelek 1919 (Szombathely, 1920)

56 — tés, de meg kell értetni a faluval, hogy ha nem tud most megértő és áldozatkész lenni, mindent kockára tesz. A kommunizmus rabbá akarta tenni a falut. Az: uj rénd pedig reá akar támaszkodni, fel akarja emelni, de az átmenet nehéz napjaiban minden ön zésről lemondva meg kell adnia a falunak azt, ami nélkül a nemzet nem élhet további Ugyancsak a fentiekből kiindulva ajánlom szeretettel Kedveltségiek figyelmébe a Vasmegyei Inségakció nemes törekvéseit. Ajánlják azt a legközelebbi vasárnapon szó­székről a hívek figyelmébe Magyarázzák meg, hogy nem a munkakerülők segítése akar ez lenni, hanem az önhibájukon kívül nyomorgókon, főleg az éhező, fázó gyermekeken akar segíteni. Kedves Papjaim fogadják szívesen az igazolvánnyal megjelenő kiküldötte­ket és községükben álljanak ők maguk az akció élére Hassanak oda híveiknél, hogy minél több élelmiszert, ruhaneműt, fűtőanyagot adjanak, ingyen vagy mérsékelt áron az inségakciónak Szíveskedjenek hangsúlyozni, hogy a társadalmi rend, a belső béke csak ezúton óvható meg. Karácsony napján az inségakció javára templomi gyűjtést rendelek el, melyre a híveket előző vasárnap külön figyelmeztessék. A kis Jézus nevében nyiljanak meg a szivek és segítsenek az Ur Jézus kedvencein: az éhező, fázó gyermekeken. Természe­tes, hogy egyházmegyém zalamegyei részében begyülő összeget a plébános urak ha­sonló célú zalamegyei jótékonyságra fordíthatják. Az Inségakció irodája a szombathelyi vármegyeházán van. Ide kell küldeni a pénzbeli adományokat és mindennemű megkeresést. A természetbeni adományokat a Brenner János-utcai szőkeföldi sörházba kell beszállítani, vagy a beszállítás, iránt a ve­zetőséget megkeresni. 5136. sz. Haszonbérie­tek felemelése Az 1381/1919. M. E sz. rendelet értelmében az 1917. évi december 31. előtt haszonbérbe adott ingatlanokra nézve a haszonbérbeadó vegyes bíróságtól a bérösszeg felemelését kérheti, ha a szerződésben megállapított összeg a megváltozott viszonyokhoz képest aránytalanul kicsiny. Á vegyes bíróság az ingatlan fekvése szerint illetékes törvényszéknél alakul meg, elnökét és két tagját a felügyelete alatt álló biróságok bírái közül a törvényszék elnöke jelöli ki, másik két tagja közül az egyiket szakavatott gazdák sorából a felperes, a másikat pedig az alperes nevezi meg. Az idézett rendelet a »Budapesti Közlöny« folyó évi február 23.-i számában jelent meg. A kérelem benyújtásának határideje szept. hónap végével lejárt. Tekintettel azonban az elmúlt zavaros időkre, a magyar igazságügyminiszter 27,700./919. I. M. sz. rendelete módot nyújt arra, hogy akik az 1381./919. M. E sz. rendelet hatályban létéről, tar­talmáról, vagy a megállapított határidő kiszámítására irányadó szabályokról a rendkívüli viszonyok miatt kellő időben nem szerezhettek tudomást, ezen körülmény birói meg­­állapitása iránt igazolási kérelmet nyújtsanak be az illetékes törvényszékhez és az iga­zolási kérelem benyújtásával kapcsolatban a bérösszeg felemelését is kérjék. Az igazolási kérelmet azonban legkésőbb f. évi december 12 re kell a törvényszékhez eljuttatni. A vegyes bíróság határozata ellen egyfokú felebbvitelnek van helye az Ítélőtáblához. Fenti körülményre a plebániajavadalmi és templomi birtokok érdekében felhívom papjaim figyelmét. Minthogy a rendelet tételesen megállapítja, hogy mely esetben van igazolásnak helye (ha az ingatlan megszállott területen van, vagy volt; ha a rendelet hatálybaléptéről, tartalmáról, vagy a benne megállapított határidő számítására irányuló

Next

/
Thumbnails
Contents