Püspöki körlevelek 1919 (Szombathely, 1920)
4 álljon kötélnek oly irányzatok előmozdításában, melyek Istent s Krisztust tagadnak s a népet kereszténységétől megfosztani akarják. Ezzel kapcsolatban kérünk s buzdítunk titeket K. H., védj ételi meg a gyermekek vallásos oktatását s nevelését s ne engedjétek meg, hogy néhány hitetlenért a keresztény Magyarországban Krisztusról s az evangéliumról az iskolában szó ne essék. Aki nem akarja hittanra oktatni gyermekét, az rosszul cselekszik s vétkezik a gyermek lelke ellen; de hogy néhány ily önfeledett szülő miatt minden keresztény gyermek az utcára tétessék ki katekizmusával, az talán sem nem egyenlőség, sem nem szabadság?! A magyar nép egy elbóditott kisebbség kivételével vallásos iskolákat kíván, — akarja, hogy gyermekét az iskola úgy nevelje, mint ahogy azt ő otthon teszi, — akarja, hogy Istent imádni, hitet vallani, hitből fakadó erkölcsöt élni megtanuljon s hogy az iskola ne rontsa, hanem nevelje a gyermeket, hogy egy hitre s ne két hitre, erkölcsre s ne szabadosságra szoktassa. Nem volna-e szégyen a magyar keresztény népre, ha iskolája hitetlen s vallástalan volna, melyben Istent nem ismerő erkölcstant tanítanának? De aki Istent nem ismerő erkölcstant hirdet, az voltaképen istentelen séget s hitetlenséget tanit. S ugyan kinek nevében? Nemde az államéban? S ugyan van-e joga az államnak a népet Istentől s Krisztustól elvonni? Van-e joga a gyermekektől követelni, hogy higyjenek a porban s az anyagban, de Istent s lelket ne ismerjenek s hogy kötelességteljesitésüket s erkölcseiket Istenre ne vonatkoztassák? Ez barbár erőszak a lelkiismeretek ellen, — ez a pogány római császárok kegyetlenkedése a vallás s az Istenbe vetett hit ellen; épen ezért ez nemcsak nem haladás, hanem visszaesés barbárságba és zsarnokságba, akármilyen szép szóval takargassák is azt. De hát végre is tőlünk függ, hogy minden ily kegyetlenkedésnek lélek és lelkiismeret ellen véget vessünk s magunk szabjuk meg törvényhozásunk s társadalmi életünk irányát. Ébredjünk hát öntudatára a hamis játéknak, melyet legnagyobb kincseinkkel űznek, — tudatára a közveszélynek, mely fenyeget, ha az Istentagadás s az erkölcsi züllés sikamlós lejtőjére lépünk. Valljuk be, hogy nem vettük eléggé komolyba a kereszténységet s hogy szép szavakért engedményeket tettünk oly irányoknak, melyek szabadságról beszéltek, de elvtelen ségre s hitközönyre vittek. Ami visszaélés, bűn és átok beszivárgott a kér. társadalomba, az nem a kereszténységből, hanem annak megtagadásából való. Hát álljunk ellent a rossznak s fogadjuk meg, hogy csak oly képviselőjelöltekre adjuk szavazatunkat, kik a keresztény hit alapján állnak, kik a hitvallásos iskolának hívei, kik a kér. elveket az élet egész vonalán érvényesíteni akarják; mert az a meggyőződésünk, hogy Isten, lélek, vallás s erkölcs nélkül mindenünk romba dől s mert az a tapasztalatunk, hogy e rombadőlésnél azok szaladnak el elsőknek, kik. az alapok aláásásából a leglelkiismeretlenebbül vették ki részüket. Segítsünk tehát önmagunkon s ne higyjünk azoknak, kik rontani igen, de építeni sehogy - sem tudnak. II. Vannak azonban más kötelességeink is, kötelességeink a társadalmi s gazdasági kialakulásra nézve s ezeknek épen úgy meg akarunk felelni, mint kötelességeinknek Isten s lelkünk iránt. —
